Fitch: a máltai bankrendszer nem olyan veszélyes, mint a ciprusi

A máltai és a ciprusi bankrendszerek közötti különbségek sokkal nagyobbak, mint a hasonlóságok, ezért a máltai bankrendszer nem jelent akkora pénzügyi kockázatot Málta szuverén adósi pozíciójára, mint amekkorát a ciprusi bankok jelentettek a közfinanszírozásra – írják a Fitch Ratings kedden ismertetett elemzésében.


Erős nyitás a New York-i tőzsdén

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon, elsősorban annak köszönhetően, hogy márciusban csökkentek a fogyasztói árak, a megkezdett lakóingatlan-építések száma pedig négy és féléves csúcsra nőtt.


Portugál megszorítás: sokszor már WC-papírra sincs pénz

Egyre hajmeresztőbbek a portugál kormány megszorító intézkedéseinek következményei: több állami intézménybe újabban a dolgozók viszik otthonról a WC-papírt, a szolgálati autók tankolását pedig szintén nekik kell megelőlegezniük – írja a Die Welt című német napilap.



IMF-jóslat: meg sem moccan a magyar gazdaság

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem változtatott Magyarországra vonatkozó makrogazdasági előrejelzésén, így továbbra is stagnálást vár az idei évre, 2014-re pedig 1,2 százalékos gazdasági növekedést. A kormány ma közzétett, frissített előrejelzése ehhez képest meglehetősen optimista.


Télen önthetik a gázt Európára

A Jamal-projekt az egyik legfontosabb cseppfolyós gázkereskedelmi programmá válhat Nyugat-Európa számára, és komoly érvágást jelenthet a Gazpromnak is. Akkor is, ha a támadás nem kívülről, hanem Oroszoroszágon belülről érheti a gázipari óriást.



Már Zalában is folyik a munka a földeken

Megkezdődött a kukorica és a napraforgó vetése Zala megyében. A tavaszi árpát már elvetették, a közel 67 ezer hektárnyi, tavaszi vetésre váró területen összesen 3700 hektáron került eddig földbe a vetőmag - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője kedden az MTI-vel.


Gyengült délutánig a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 59,18 pontos nyitás után gyengült kedden kora délutánig.





Jó, hogy nem épül meg a bakonyi Halálcsillag

Bár a jegybank és a kormány már-már eufórikus állapotban bizonygatják, hogy az MNB vállalati növekedést ösztönözni kívánó hitelprogramja milyen kedvező fogadtatásra lelt, a forinterősödés azonban korántsem a projekt nagyszerűségének szól, hanem inkább annak, hogy a hagyományos játékszabályokon belül tartható programot jelentett be az MNB.


Felvágták egy karibi offshore ütőerét

Szövevényes, de felderíthető, hogyan működnek, és hogyan szivattyúznak ki dollármilliárdokat a gazdaságokból az offshore cégek és hálózatok – leginkább ezt bizonyítja az az amerikai cikksorozat, aminek közlésébe az atlatszo.hu is beszállt. Itt a második rész.





Varga: Brüsszel miatt nem kellenek pluszintézkedések

Kiegészítő intézkedések nélkül is egyensúlyi pályán marad a magyar gazdaság, 2013-ban újraindul a gazdasági növekedés, és 3 százalék alatt marad a hiány – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Brüsszelbe megküldött konvergenciaprogram bemutatóján.



294 forinton az euró

Nem változott érdemben a forint jegyzése kedden délelőtt a főbb devizákhoz képest.