Magyar ügyben írt véleményt a luxembourgi főtanácsnok

Paolo Mengozzi, az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka szerint összhangban van az EU működéséről szóló szerződéssel az az uniós tanácsi határozat, amely ez év december 31-ig meghosszabbította az állami támogatások igénybe vételének lehetőségét a magyar mezőgazdasági termelők földvásárlásához.


MSZP: kérjék ki az emberek véleményét az államosításról

Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány kérdezze meg az emberek véleményét, akarnak-e többletterheket vállalni azért, hogy a kabinet szükségtelen dolgokra költse a pénzt - mondta Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, fővárosi frakcióvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján.



5 milliárdot ad az állam ipari park és reptérfejlesztésre

Egyszerre két jelentős beruházás vette kezdetét, miután a debreceni repülőteret és a Határ úti ipari parkot is tulajdonló Xanga cégcsoport kiemelt támogatást, 2,2 illetve 2,7 milliárd forintot kapott az államtól - írta csütörtökön a Hajdú-bihari Napló.







Varga Mihály: "mi ott ülünk a tárgyalóasztalnál"

Magyarország ma már olyan helyzetben van, hogy a piacok likviditása miatt kisebb talán az ösztönzés az IMF-fel való hitelmegállapodásra, de a kormány kész tárgyalni, a hitelmegállapodás lehetőségét továbbra sem veti el - mondta Varga Mihály a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.



Nagyon elmaradt tavalyi teljesítményétől az építőipar

Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene - kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt - 11,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, magasabb bázisadattól, az előző havinál szezonálisan kiigazítva 3,7 százalékkal kisebb volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.


Matolcsy szerint a kétharmaddal mindenki nyer

Mi az a tudományos koncepció, ami mindenkit jobb döntésekhez vezet? - John Brockman szerkesztővel együtt erre keresi a választ Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is a Heti Válaszban. Matolcsy szerint az úgynevezett "nyer-nyer" játszmák kialakítása lenne a cél, ami Magyarországon már elkezdődött.


Az OTP lehet a nap részvénye a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,25 pontos emelkedéssel, 19 232,19 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,24 százalékkal erősödött.


Megduplázta profitját a Gazprom

A Gazprom több mint a duplájára növelte profitját a tavalyi harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban a rubel gyengülése miatt a dollárral szemben.


Népszabadság: Svájc nemet mond Lázáréknak

"Adóügyekben Svájc olyan államoknak nyújt adminisztratív segítséget, amelyekkel kötött a kettős adóztatást kizáró egyezményeket. Magyarország esetében 2012-ben lezárultak a tárgyalások a kettős adóztatást kizáró és adóügyekben információcserét előirányzó egyezmény felülvizsgálatáról, de a megállapodás még nem lépett életbe" - reagált a Népszabadság megkeresésére a svájci szövetségi pénzügyminisztériumhoz tartozó szövetségi adóigazgatás (ESTV) illetékese.