Meglódulhat az USA olajkitermelése

Az amerikai olajtermelés közel negyedével bővül a következő két évben az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) kedden ismertetett előrejelzése szerint.


Rossz makroadatok húzták le az európai tőzsdeindexeket

Szerény nyereséget produkáltak eleinte kedden a nyugat-európai értéktőzsdék, de zárásra vegyes lett a kép. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,10 százalékos visszalépéssel 1160,45 ponton zárt.


Elemzők szerint 3 százalék alatt maradhat a deficit

Pénzügyi elemzők az államháztartás előzetes adatai alapján az MTI kérdésére kedden úgy vélekedtek, hogy az uniós normák szerint várhatóan 3 százalék alatt marad a deficit 2012-re vonatkozóan a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva.


A külföldi indexekkel együtt gyengült a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,73 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 18 650,14 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.




Még kedvezőbbek a kamattámogatott hitelek

A piaci és a támogatott hitelt, a lakástakarék-pénztári szolgáltatást, valamint a szociálpolitikai támogatást különböző bankoktól is kérhetik az ügyfelek, ám egyszerűbb és gyorsabb a hitelhez jutás, ha mindent egy banknál intéznek - mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője.



Szamarasz: szenvednek a görögök, de a reformok haladnak

Jól haladnak a reformok Görögországban, de az adósságválság továbbra is súlyos áldozatokat követel a lakosságtól - mondta Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök kedden Berlinben, ahol tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt a válságkezelés eredményeiről.


A második félévben dőlhet el a litván euró sorsa

Litvánia a második félévben dönt arról, hogy már 2015-ben belép az euróövezetbe, vagy vár még egy évet - közölte a balti ország pénzügyminisztere kedden. Rimantas Sadzius a Reutersnak azt mondta: a második félévben nemzetközi kötvénykibocsátást terveznek, hogy a befolyó összeggel csökkentsék a GDP-arányosan 2,5 százalékos idei államháztartási hiányt.


Ötmilliós ajándékcsomagot kapott egy devizahiteles

Ötmillióval járult hozzá a BNP Paribas bank hazai érdekeltsége egyik ügyfele előtörlesztéséhez. A gyakorlat nem általános, de már másokat is megkörnyékeztek. Több jel is arra mutat, hogy a BNP végleg kivonulna hazánkból.


Heteken belül dönthetnek a Pápai Hús megsegítéséről

A többségi tulajdonosok szerint valamennyiük közös érdeke a pápai húsipari cég anyagi helyzetének rendezése; a pápai önkormányzat tőkeemeléséről akár már a következő, január 16-i taggyűlésen érdemi döntést hozhatnak - közölte Politzer József, a Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezető igazgatója a taggyűlést követően.


A megemelt éves terv 90 százaléka lett a hiány

Tavaly 607,5 milliárd forintra rúgott az államháztartás központi alrendszerének előzetes hiánya, amely a megemelt hiányterv 90,4 százalékát teszi ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az éves tervet azonban a legutóbbi, novemberi adatközlés óta módosították, az eredeti cél alacsonyabb, 576,2 milliárd forint volt, ennek pedig a most közzétett éves deficit a 105,4 százalékát teszi ki.


292 forint felett jegyzik az eurót

Kissé gyengült a forint kedden délután a főbb devizákhoz képest. Az eurót fél négy után nem sokkal 292,30 forinton jegyezték a reggeli 291,65, és a hétfő délutáni 291,08 forintot követően.


Mínuszos volt a tőzsdenyitás New Yorkban

A jelentési szezon elején indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. A DJIA-30 a kereskedés első perceiben 0,20 százalék, az S&P 500 index 0,17 százalék, a Nasdaq Composite 0,05 százalék veszteséget mutatott.



Még mindig csúcson van a német export

Az euróövezeti országok gyengélkedése ellenére továbbra is csúcson van a német export: a statisztikai hivatal kedden ismertetett adatai szerint tavaly már az év első tizenegy hónapjában meghaladta a kivitel az ezer milliárd eurót, amit először 2011-ben értek el a német vállalatok.


Délutánra gyengült a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 72,05 pontos nyitás után gyengült kedden kora délutánra.



Szörnyen elkeserítő helyzetben van Európa

"Szörnyű éve volt Európának" - így jellemezte a 2012-es évet Andor László uniós biztos a szociális és foglalkoztatottsági adatokat ismertetve. Az eurózóna országaiban drámai mértékben rosszabb a helyzet, mint az EU többi országában.