Megint rontott magyarországi prognózisán az EBRD

Az Európai Újjáépítési és Fejélesztési Bank (EBRD) pénteken Londonban ismertette új regionális helyzetértékelését, mely a térség több országában, köztük Magyarországon 2012 egészére recesszióval számol, és valamelyest rontotta is a magyar gazdaság idei teljesítményére adott előrejelzését.


2 forinttal drágult az euró reggel óta

Erőteljesebben gyengül tovább a forint délelőtt, az eurót 282,12 forinton jegyezték pénteken késő délelőtt, a reggeli 280,01 forint és a csütörtök esti 279,66 forint után.


Egyelőre nem tűnnek el a ciki taj-kártyák

Bonyolult műszakilag és sokba kerülne az őskorszaki taj-kártyák cseréje elektronikus kártyára, pedig ez már a Gyurcsány-kormány fantáziáját is megmozgatta. Emiatt a szaktárca a könnyebb ellenállás felé mozdul, és inkább bevezeti az orvoslátogatáskor a kötelező igazoltatást.


Origo: szakított Orbánékkal az IMF, csak nem mondta ki

Az Origo információi szerint az IMF-ellenes kampány az utolsó cseppek egyike lehetett a pohárban, a Nemzetközi Valutaalapnál már csak akkor fognak foglalkozni Magyarországgal, ha gyökeres gazdaságpolitikai fordulatot látnak.




Ismét negatívba fordulhat a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,70 pontos csökkenéssel, 18 888,26 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,55 százalékkal gyengült.



Matolcsy: a különadó csak a kezdet

A The Economist brit hetilapnak az egyenlőtlenségekről megjelent múlt heti összeállítása után elmélkedik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a társadalmi folyamatokról, valamint a kormány által követett új modellről a Heti Válaszban.


E-útdíj: visszatérne az EFKON

Visszatérne az EFKON AG az útdíjtenderbe. Az osztrák cég nem fogadja el, hogy kizárták a 42 milliárd forintos keretösszegű közbeszerzési eljárásból, szerinte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. több ponton hibázott - írja a Népszabadság pénteki száma.



Ennyi pénzzel még sosem tartoztak a közintézmények

Szeptemberben 1,4 milliárd forinttal nőtt a költségvetési intézmények lejárt tartozása, és a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint 64,1 milliárd forint volt, ami minden idők legmagasabb összege - írja a pénteki Napi Gazdaság.


Nem új ötlet a közműadó kiterjesztése

A Népszabadság értesülései szerint az új közműadó kiterjesztését fontolgatja a kormány, a legújabb elképzelések szerint már nemcsak a föld alatt húzódó, hanem a felszín feletti vezetékek után is fizetniük kellene a szolgáltatóknak. Az ötlet ugyanakkor nem új, a kormány már a múlt héten Brüsszelnek megküldött EDP-jelentésében is említést tett erről a fajta közműadóról.


280 körül áll a forint reggel

Szerényen gyengült a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest péntek kora reggel a csütörtök esti jegyzésekhez viszonyítva.