Újabb 200 milliót tolnak bele a Miniszterelnökség büdzséjébe

Jövőre további kétszázmillió forintos fizetésemelés várható a Miniszterelnökségnél – derül ki egy parlamenthez benyújtott fideszes módosító javaslatból. Összességében a Blikk szerint 63 százalékkal emelkedik a Miniszterelnökség bértömege jövőre, amit a kormányzati átalakításokkal magyaráznak.


Sokat erősödött a forint éjszaka

Jelentősen erősödött a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest péntek kora reggel a csütörtök esti jegyzésekhez viszonyítva, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb kötvényvásárlást jelentett be.


Kapuvári húskombinát: a kormány visszaéléseket gyanít

"Felmerül a gyanúja a pénzügyi visszaéléseknek" a kapuvári húskombinátnál, amelyet a kormány a helyzet tisztázása és az ott lévő mintegy 400 munkahely megőrzése érdekében nyilvánított kiemelt jelentőségű vállalattá - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az M1 Az este című műsorában.



Felrázta a New York-i tőzsdét a Fed bejelentése

Erős pluszban álltak a vezető New York-i értéktőzsdék csütörtökön zárás előtt két órával azután, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb mennyiségi enyhítési programot jelentett be.



A forintnak is jót tett a Fed bejelentése

Erősödött a forint az euróval szemben csütörtök este azután, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb kötvényvásárlást jelentett be. A legfontosabb nemzetközi devizák és a forint is kisebb kilengéssel reagált a bejelentésre.


Itt a Fed bejelentése: havi 40 milliárd dollárt költenek kötvényre

Újabb, 40 milliárd dolláros mennyiségi enyhítést jelentett be az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága kétnapos kamatdöntő ülése után csütörtökön. A testület egyben jelezte, hogy 2015-ig a jelenlegi, rekord alacsony 0-0,25 százalékos szinten tartja irányadó kamatcélját.


Az európai tőzsdéken is elszállt az optimista hangulat

Gyengüléssel zárt csütörtökön a legtöbb nyugat-európai tőzsde. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,12 százalékos napi csökkenéssel 1106,71 ponton zárt.


Egész nap lejtmenetben volt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,37 pontos, 1,35 százalékos csökkenéssel, 18 382,26 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.



OECD: hónapokat kell még várni a globális gazdaság beindulására

A következő hónapokban tovább lassul a világ vezető gazdaságainak növekedési üteme, csak Brazíliában és Nagy-Britanniában várható kismértékű fellendülés - erre utalnak azok a konjunktúramutatók, amelyeket a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hozott nyilvánosságra csütörtökön Párizsban.


Visszatérhet a szerb jegybankba a magyarországi Erste-vezér

Nincs ellenére a szerb jegybankelnöknek, ha - a pénzügyminiszter szerdai jelölésének megfelelően - Jelasity Radován, a jegybank korábbi elnöke, az Erste Bank Hungary vezérigazgatója visszatérne a szerb jegybankhoz a kormányzó tanács élén.


IMF: a magyarok még nem kaptak újabb időpontot

Nincs még időpontja a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Unió (EU) és Magyarország közötti hivatalos tárgyalások folytatásának - közölte washingtoni sajtóértekezletén Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója. Varga Mihály a héten még azt mondta, a tárgyalások októberben folytatódhatnak.




Kevesebb orosz gázt vesz Ukrajna

Ukrajna 2013-ban 24,5 milliárd köbméter földgázt kíván vásárolni Oroszországtól, azaz mintegy 10 százalékkal kevesebbet, mint az idén - jelentette be csütörtökön Jurij Bojko ukrán energetikai miniszter.



Sokkal több külföldi turista érkezett nyár végéig

Az idei év első hét hónapjában dinamikusan, 8 százalékot meghaladó mértékben emelkedett a Magyarországra érkező külföldi vendégek száma, míg a belföldi turizmusra kismértékű visszaesés jellemző, bár ez az év végéig még mérséklődni fog – mondta Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai és marketing igazgatója.