282,86 forinton állt reggel az euró
Árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre a nemzetközi piacokon.
Árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre a nemzetközi piacokon.
MTI
Ha az IMF is elfogadja, hogy Magyarországon a költségvetési hiány karban tartható és az államadósság csökken, viszonylag hamar megegyezhet a kabinet a szervezettel - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
hvg.hu
A tagállamok tetemes részének tiltakozása nyomán visszavonta az Európai Bizottság (EB) az úgynevezett Monti-II-es rendelettervezetet, az uniós végrehajtó testület által tavasszal nyilvánosságra hozott kiküldetési irányelv-csomag egy elemét, amely a kollektív fellépéshez való jogot szabályozta volna.
MTI
Szeptember elsejétől a kormányzat azzal próbálja a távolsági buszjáratokról a vonatok felé terelni az utazókat, hogy központilag megemelte bizonyos járatokon az utazási díjat. A hvg.hu utánajárt a kísérletnek.
Nem csökken az özvegyi nyugdíj, mert a kormány kezdeményezi a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását - írta csütörtöki számában értesülését a Magyar Nemzet.
MTI
Kimaradtak az egészségügyieknek járó béremelésből a légi mentők - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
MTI
A Fidesz-frakció a munkahelyvédelmi program maradéktalan megvalósítását várja a kormánytól, még ha a most tervezett finanszírozási elemeket esetleg ki kell cserélni - mondta Rogán Antal egy szerdai rádióinterjúban. A Fidesz frakcióvezetője szerint a jegybankra kivetett tranzakciós adón továbbra is érdemes gondolkodni, és szerinte "abszolút reális esélye" van annak, hogy az IMF-megálapodás megköthető.
MTI
A Global Finance pénzügyi magazin szeptemberi lapszámában több kategóriában tett közzé listát a legjobb bankokról; a lakossági internetbank kategóriában az OTP lett a közép-kelet-európai régió legjobbja mobilbankolásban és a közösségi média területén.
MTI
Megafúzió készül az európai légi iparban: a brit BAE Systems hadiipari óriáscég szerdán bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat az Airbus leányvállalatával, az EADS csoporttal az összeolvadásról.
MTI
A Wildhorse Energy Hungary Kft. szerint nem veszélyeztetné a környék vízbázisait a mecseki uránbányászat újjáélesztése.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,67 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 18.634,63 ponton zárt szerdán.
MTI
A forint a régiós devizákkal párhuzamosan gyengült szerdán a bankközi piacon, korrigált délután a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben azt követően, hogy délelőtt az euróövezeti válságkezelés szempontjából kedvező német alkotmánybírósági döntés hatására markánsan erősödött.
MTI
Gazdaságfejlesztési kérdésekről tárgyalt Kazahsztánban Varga Mihály tárca nélküli miniszter.
MTI
A világ tőkepiacai mániás depresszióban szenvednek, ennek most épp a mániás fázisát láthatjuk. A jegybankok beavatkozása miatt úgy tűnik, hogy egyelőre elkerüljük az összeomlást - írja Zsiday Viktor befektetési szakértő.
hvg.hu
Könnyen megeshet, hogy mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió, és a jelenleg 27 tagú közösség elindul egy valódi föderáció irányába. Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso évértékelő programbeszédében legalábbis ilyen víziót vázolt fel, melyhez az eszközöket is bekészítették már. Az út odáig azonban igencsak rögös lesz.
Nagy Gergő
A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) az általános forgalmi adó (áfa) csökkentését szorgalmazza, amennyiben erre nincs lehetőség, a fordított áfa alkalmazására tesz javaslatot - mondta Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke az MTI-nek.
MTI
Az országos szintű érdekegyeztetés hiányát kifogásolta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerdán Debrecenben.
MTI
A vártnál kisebb növekedést valószínűsít az idén a nemzetközi kereskedelmi forgalomban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főtitkára.
MTI
További drasztikus megszorító intézkedéseket vár el a görög kormánytól a nemzetközi hitelezők, az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank trojkája - jelentette szerdán a görög állami rádió.
MTI
Nem csökkenti az euróövezet legalább részleges felbomlásának esélyét a német alkotmánybíróság szerdai döntése arról, hogy Németország részt vehet a jelenlegi mechanizmust felváltó, állandó euróövezeti pénzügyi mentőrendszerben (ESM) - vélekedtek szerdai értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
MTI