Az EFSF vezetője szerint a válság "egy-két éven belül" véget érhet

Az euróövezet "egy-két éven belül" túl lesz a válságon, ha tagországai betartják költségvetési vállalásaikat - így vélekedett az ideiglenes euróövezeti mentőalap, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) vezérigazgatója, Klaus Regling vasárnap a Der Spiegel című német hírmagazinnak nyilatkozva.


A hét, amikor Orbán és Matolcsy is elszámolta magát

A monetáris tanácsban a kormányzati akaratot képviselő tagok elérték, hogy az MNB nyolc hónap után kamatot vágjon – a 25 bázispontos csökkentés hatására drasztikusan, több mint egy százalékkal meggyengült a forint. További rossz hír, hogy a Dunaferr az idén 800 dolgozóját küldi el, de rövidesen talán a magyar acélgyártás is lehúzza a rolót. És az sem biztos, hogy jó, hogy Orbán Viktor az E.ON „visszavételével” hergelte a piacot. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.





Ismét rekordon az orosz olajtermelés

Oroszország, a világ legnagyobb olajtermelője, augusztusban átlagosan napi 10,38 millió hordó (159 liter/hordó) kőolajat hozott felszínre az orosz energiaügyi minisztérium vasárnap megjelent adatai szerint, ez újabb rekord a Szovjetunió 1991-es megszűnése óta.


Vámfizetésre figyelmeztet a NAV

Az Európai Unión kívül élő magánszemélyektől érkező, 45 eurót meghaladó értékű küldemények után adót és vámot kell fizetni, az ajándékozás ténye pedig nem ad mentességet ez alól - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője.


Svéd gazdasági dilemma: mitől lesz tartós a növekedés?

Noha a svéd gazdaság a második negyedévben a jelenlegi európai környezetben robosztusnak nevezhető, 2,3 százalékos éves szintű növekedést ért el, a második félévben már egyértelműek a lassulás jelei, így az év egészére a kormány is "csak" 1,6 százalékos GDP-bővüléssel számol. Az élénkítésről, illetve annak lehetséges eszközeiről egyre több szó esik a médiában is.



BÉT: minimálisan nőtt a BUX a héten

A vezető részvények vegyesen teljesítettek az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a forgalom továbbra is nyáriasan alacsony volt, nem érte el az egy héttel korábbit sem.


A válság megoldását ne az új amerikai elnöktől várjuk

Az amerikaik nem tartják sikeresnek az Obama-éra gazdasági lépéseit, ugyanakkor republikánus kihívója gazdasági vénájában sem bíznak igazán. Mindkét elnökaspiráns tervei több száz milliárd dollárt vennének ki a jövő évi amerikai költségvetésből. Jelentősebb eltérések csak a támogatott csoportok között vannak.



Orbánnál a kulcs? Nehezen alakul a szuperkedvezményes élelmiszeráfa

A kormány nem megy bele egyhamar az alapvető élelmiszerek szuperkedvezményes áfájába. Erre utal az ötlet kidolgozatlansága a Vidékfejlesztési Minisztériumban, de a Nemzetgazdasági Minisztérium is ellenzi az ötletet. A miniszterelnök viszont még felülírhatja a helyzetet, ha az IMF engedi.


Ötletel a minisztérium: cukorból gyártatnának műanyagot

Környezetbarát, politejsavból készülő műanyag előállításán gondolkodik a vidékfejlesztési tárca. Az ötlet akár a cukorrépa-termesztés fellendítését, illetve cukorgyár építését is generálhatja - mondta Illés Zoltán, a minisztérium államtitkára pénteken Szerencsen.


Pluszban az amerikai tőzsde, a Fed lépéseit találgatja a piac

Emelkedtek a vezető New York-i tőzsdeindexek pénteki zárás előtt körülbelül két órával. Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,65 százalékos pluszban állt, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,36 százalékos emelkedést jelzett, az S&P 500-as mutató pedig 0,44 százalékkal ment feljebb.


Majdnem minden tőzsdén segített Bernanke beszéde

Majdnem az összes nyugat-európai tőzsdeindex javult pénteken. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,50 százalékos napi emelkedéssel 1083,32 ponton zárt. Második hete végzett kissé alacsonyabban, mint az előző héten, miután tizenegy héten át rendre emelkedett.



Az EKB felügyelete alá helyeznék az euróövezet bankjait

Az euróövezetben működő valamennyi bank, mintegy hatezer pénzintézet felügyeleti szerve lehet az Európai Központi Bank (EKB) az Európai Bizottság (EB) tervei szerint - mondta egy pénteki lapinterjúban Michel Barnier, a brüsszeli bizottság belső piacért és szolgáltatásokért felelős tagja. Németország, az övezet legnagyobb tagja ellenzi a tervet.


Felrázta a BUX-ot Bernanke beszéde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 194,78 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 17 513,82 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül az Egis ára csökkent az előző napi záráshoz képest.