Mínuszos volt a tőzsdenyitás New Yorkban

Csökkentek a vezető indexek csütörtökön a kereskedés elején az amerikai értékpapírpiacokon. A 30 vezető iparvállalat DJIA-30 indexe 0,45 százalékkal, az S&P-500 index 0,46 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,62 százalékkal esett.


Barroso mindenképp megmentené az eurót

Az Európai Központi Banknak és az euróövezet országainak mindent meg kell tenniük a közös valuta fennmaradásáért - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Alpbach konferencián csütörtökön.


Némethné a magyar ipar legősibb ágazatát fejlesztené

A kormányzat arra törekszik, hogy Magyarország energiafüggőségének csökkentése és a lakossági energiaárak stabilitása érdekében elősegítse a hazai szénhidrogén-lelőhelyek kutatását és kitermelését – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Egerben.


Csökkent délutánra a BUX vesztesége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 36,51 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 17 332,52 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 12,32 pontos, 0,07 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál viszont 24,19 ponttal magasabb.


Nagy dolgok történnek a II. kerületben

Összehangolt közútfejlesztési beruházásokat indít a Kapy utca térségében a Fővárosi Önkormányzat, a II. kerületi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ. A II. kerületi Önkormányzat új körforgalmat épít ki a Kapy utca – Törökvész út – Csatárka út találkozásánál található forgalmas csomópontban, míg a Főváros útfelújítási programjának részeként a BKK felújítja a Kapy utca és a Csévi utca burkolatát.


Borús képet fest a Moody's

A Moody's Investors Service szerint most már egyre több jel utal arra, hogy a tovaterjedő hatások miatt a legnagyobb felzárkózó gazdaságok növekedési lendülete is kifulladóban van.


Nagy volt az érdeklődés a kincstárjegy aukción

Több mint háromszoros túljegyzésre, hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetettnél magasabb összegben 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.



Szerverüzemeltetők engedélyezésére várnak a játékgépesek

Egy központi szerencsejáték szerver üzemeltető cég már közel jár az engedélyeztetéshez, a Magyar Szerencsejáték Szövetség azonban megsürgetné az engedélyeztetési eljárást, hogy a szerverüzemeltetőkkel hamarabb fel tudjon állni az új játékgép-üzemeltetési rendszer.


Vizsgálja a GVH Budai dinnyeakcióját

A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., az Auchan Magyarország Kft., a CBA Kereskedelmi Kft., a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. vállalkozásokkal, továbbá a Magyar Dinnye Szövetség Közhasznú Egyesülettel és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal szemben versenykorlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt.


Jól bekavarnak az autósoknak: jön az évközi kötelezős kampány

Nagy változás előtt a kgfb-piac, jöhet a többszöri díjhirdetéses rendszer, egész évben kampányolhatnak a biztosítók. A biztosítási alkuszok szerint ezzel reálisabbak lesznek az árak. Az autósok év közben is válthatnak majd, kérdés, mennyire képesek követni, mikor jár le a biztosításuk. A céges kocsik maradnak a régi rendszerben.



Csökkenéssel nyitott a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,51 pontos csökkenéssel, 17.308,33 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,21 százalékkal gyengült.


Matolcsy: még húsz évig nem kell az euró

Németország XIX. századi sikerének titkait boncolgatja a Heti Válaszban megjelent írásában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki úgy véli, a történelmi példa útmutató lehet Magyarország és Közép-Európa számára is.


283,37 forinton az euró reggel

Nem sokat változott a forint árfolyama csütörtökre virradóra a főbb devizákkal szemben. A keddi jegybanki kamatcsökkentést követő hirtelen gyengülés után szerdán tovább veszített erejéből a magyar fizetőeszköz, ez a folyamat azonban estére konszolidálódott, és tartott még csütörtök reggel is.


Kötelező értékelemzést vezetne be az NFÜ

Egy Magyarországon eddig kevéssé alkalmazott módszert, az értékelemzést vizsgálja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ); az eljárás lényege, hogy olyan beruházási koncepciókat támogasson az állam, amellyel kapcsolatban a kivitelezők akkor is pozitívan döntenének, ha azt saját forrásaikból végeznék el - írja a csütörtöki Napi Gazdaság.



Új szempontok alapján döntene az állam a beruházásokról

Egy Magyarországon eddig kevéssé alkalmazott módszert, az értékelemzést vizsgálja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ); az eljárás lényege, hogy olyan beruházási koncepciókat támogasson az állam, amellyel kapcsolatban a kivitelezők akkor is pozitívan döntenének, ha azt saját forrásaikból végeznék el - írja a csütörtöki Napi Gazdaság.