Újabb több száz milliárdos fejlesztéseket terveznek a vasútnál

A már megkezdett vagy a közeljövőben kezdődő vasútfejlesztési munkák több mint 500 milliárd forintos beruházást jelentenek, de a MÁV hálózatán egy újabb, körülbelül 400 milliárd forintos fejlesztés akár egy-két éven belül elindítható - ezt mondta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken, Budapesten, a 62. Vasutasnap tisztavató ünnepségén.



EB-szóvivő: július 17-én érkezik Budapestre az IMF és az EU küldöttsége

Július 17-én érkezhet Budapestre az IMF és az EU közös előkészítő küldöttsége - közölte az Európai Bizottság szóvivője pénteken, üdvözölve, hogy elfogadta a magyar parlament a jegybanktörvény módosítását. Olivier Bailly hozzátette: mihelyst érvénybe lépnek a parlament által megszavazott módosítások, az EB megteszi a szükséges lépéseket a MNB ügyében fennálló kötelességszegési eljárás megszüntetésére, ez már csak formális kérdés lesz.


Hetekig razziáznak az adóellenőrök Borsodban

Fokozottan ellenőrzik júliustól kilenc héten keresztül az idegenforgalmilag frekventált üdülőhelyeken lévő kereskedelmi és vendéglátó helyeket, a jelentősebb rendezvényeket, fesztiválokat, vásárokat, valamint a szezonális jellegű elárusítóhelyeket az adóellenőrök Borsod megyében – közölte pénteken a megyei adóigazgatóság.


Varga Mihály: kezdődhetnek az IMF-tárgyalások

Az Európai Unió és az Európai Központi Bank (EKB) is egyetért a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény pénteken elfogadott módosításával, és mivel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is így vélekedik "már csak a naptárak egyeztetésének kérdése", hogy a tárgyalások mikor kezdődhetnek - fejtette ki Varga Mihály az MTI-nek pénteken.


Pluszba kapaszkodott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 9,41 pontos nyitás után kissé emelkedett pénteken délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 17 339,68 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 27,72 pontos, 0,16 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 37,13 ponttal magasabb.


Elemzők: már érződik a Mercedes-hatás

Noha az ipari termelés volumene éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent májusban, az egyhavi 3,2 százalékos emelkedésen már érződik a Mercedes-hatás - mondták az MTI által kérdezett elemzők pénteken, akik szerint az év egészében az ipar 1-3 százalékos növekedést produkál.


Kevesebb mint 100 dollár a kőolaj ára

Száz dollár alá csökkent az Európában irányadónak számító északi-tengeri Brent kőolaj ára pénteken kora reggel, mert a piaci szereplők úgy látják, a csütörtökön bejelentett kamatcsökkentések nem elegendőek ahhoz, hogy élénkítsék a globális gazdaságot és ezért nem várható a kereslet érdemi növekedése.


Alig mozdult reggel óta a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama pénteken délelőtt a csütörtöki gyengülés után: a nemzetközi devizakereskedelemben az eurót tíz óra előtt nem sokkal 286,40 forinton jegyezték. Reggel hasonló, 286,34-es szinten állt az uniós fizetőeszköz, míg csütörtökön este 286,44 forinton jegyezték.


MNB: júniusban stagnáltak a devizatartalékok

Júniusban mindössze 20 millió euróval emelkedtek az ország devizatartalékai a májusi 388 millió eurónyi növekedés után - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közölt előzetes adatai szerint.


Szöulban és Tokióban is mínuszban zárt a tőzsde

Többnyire gyengültek a vezető tőzsdemutatók pénteken Ázsiában, mert a befektetők úgy látják, a csütörtöki EKB és kínai kamatcsökkentés, valamint a brit monetáris mennyiségi enyhítés nem elég a globális gazdaság fellendítéséhez.


Mínuszban nyitottak a főbb európai tőzsdeindexek

A várakozásoknak megfelelően csökkentek a vezető tőzsdeindexek pénteken nyitáskor a főbb európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,45 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,53 százalékos, a londoni FTSE-100 0,29 százalékos mínuszban volt.




Orbán: nem akarok senkit ijesztgetni, de Matolcsynak vannak még tervei

A kormány nem vesz részt a tranzakciós illeték jegybankra való kiterjesztése körül kialakult vitában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő szerint az IMF "bármikor beeshet", Matolcsynak pedig van még pár ötlete a fiókjában.



Legyen ön is fillérekért gyártulajdonos!

A válság nyomán országszerte folyamatosan nő az eladó üzemek száma, a nyúlvágóhídtól a varrodáig és az ásványvíz-palackozóig szinte minden kapható; az elmúlt egy-másfél évben a tendencia tovább gyorsult, az árak pedig drasztikusan csökkentek – írta a Napi Gazdaság pénteken.


Jóval kevesebbet kell fizetniük a borászoknak

A korábbi összegeknél jóval kevesebbet kell majd fizetniük a borászatoknak az 50 és az 500 hektoliter közötti tételek forgalomba hozatali engedélyeinek kiváltásáért - olvasható az Inforádió internetes oldalán.



Három év alatt 26 milliárd euróval csökkentik az olasz közkiadásokat

Az olasz kormány több olyan intézkedést fogadott el az éjszakába nyúló ülésén, amellyekkel a következő három évben összesen 26 milliárd euróval csökkentik a közkiadásokat. Évekre lebontva ez azt jelenti, hogy már idén 4,5 milliárddal, jövőre 10,5 milliárddal, 2014-ben pedig 11 milliárd euróval faragják le az állami költekezést.