Nem sok jóra számítanak ma a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,37 pontos csökkenéssel, 17049,94 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest az index 0,27 százalékkal gyengült.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,37 pontos csökkenéssel, 17049,94 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest az index 0,27 százalékkal gyengült.
MTI
Májusban az euróban számított export és import csaknem azonos mértékben 1,7, illetve 1,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette hétfőn az előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők szerint a májusi export növekedésében szerepet játszhat a Mercedes-gyár termelésének elindulása miatt növekvő ipari termelés.
MTI
MTI
hvg.hu
Összesen 72 ezer pótdíjfelszólítást küldött ki az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az első félévben, amiből eddig hatszázmillió forint bevétel származott - írja a Napi Gazdaság.
hvg.hu
Évente több mint 40 milliárd forint karbonbevételre számíthat Magyaroroszág 2013-2020 között, de ennek felét dedikáltan éghajlatváltozásra kellene fordítani. A Magyar Energiahatékonysági intézet (MEHI) szerint ideje volna megtervezni a beruházási prioritásokat.
hvg.hu
Ha a jelenlegi gazdaságpolitika nem fordul gyökeresen más irányba, aligha lesz eredményes a kormány és az IMF közötti tárgyalás. Ha lesz fordulat, akkor is kell az IMF, de akkor jöhet a tartósan 280 forint alatti euró - mondta az Origónak adott interjújában Surányi György volt jegybankelnök.
Origo
Gyengült kissé a forint a hét végén, az eurót hétfő reggel röviddel hét óra után 289,53 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a péntek délutáni 289,15 forint után.
MTI
Kemény tárgyalásokra számít az EU-val és az IMF-fel Varga Mihály. A nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a köztévé reggeli műsorában azt mondta: biztos benne, hogy az MNB-adóval megspékelt tranzakciós illeték ügye elő fog kerülni az egyeztetésen.
hvg.hu
Megkezdődött a nyári árleszállítás, az akciós kínálat azonban az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint kisebb lehet a kiskereskedők és a fogyasztók lapos pénztárcája miatt - írja a hétfői Napi Gazdaság.
MTI
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a külkereskedelmi termékforgalom január-májusi előzetes adatait.
MTI
Több százmilliárd forintos nagyságrendű kárt okozhat a mezőgazdaságban az elmúlt hetek szokatlanul forró időjárása, így az idén az agrárium biztosan nem húzza fel a GDP-t - írja a hétfői Világgazdaság.
MTI
A pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről is szavaz az Országgyűlés mai ülésén, amelyen további tizenkét másik előterjesztést is elfogadhatnak a képviselők. A Ház a héten tartja utolsó két ülését a nyári szünet előtt, csütörtökön egyebek mellett a jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget a nyári rendkívüli ülésszak.
MTI
A Svájci Nemzeti Banknak "megalkuvás nélkül" védelmeznie kell a frank árfolyamküszöbét az euróval szemben, akkor is, ha a "nyomás növekedni fog" – véli Svájc gazdasági minisztere, Johann Schneider-Ammann.
MTI
Féléves gyomlálgatás után sikerült elfogadni azt a jegybanktörvényt, ami már a nemzetközi szervezeteknek is megfelel. Így nem késett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válasza sem: július 17-én beugranak egy rapid randira, hogy egyeztessenek a hivatalos tárgyalások megkezdéséről. Hogy az se menjen könnyen, a kormány kitalálta a pénzügyi tranzakciós illeték kiterjesztését - a jegybankra. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
A kormánypárti képviselők néhol egészen trükkös javaslatokkal egészítenék ki a jövő évi költségvetést. Néhányan az áfatrükköt és az szja-bevételcselt veszik elő, de az is divatos megoldás, hogy egy felduzzasztott költségvetési kiadásból csipegetnek a képviselők, akár többször is ugyanazt az összeget. Mások egyszerűen csak állami mentőövet kérnek, vagy sportcsarnokot.
hvg.hu
Az Európai Központi Bank igazgatótanácsának egyik tagja, a német Jörg Asmussen szerint a közös és egységes európai bankfelügyelet csak jövőre alakulhat meg. Egy olasz lapnak Asmussen azt mondta hétvégén, hogy az egységesített bankfelügyelő az EKB lesz, de ezt a feladatkörét majd szigorúan el kell választani a pénzügypolitikai megbízatásától, szervezeti és döntéshozatali szinten.
MTI
Német-francia rotációs rendszerben vezethetik az eurócsoportot, az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsot azután, hogy július közepén lejár a testület mostani vezetőjének mandátuma - írta vasárnap a Der Spiegel.
MTI
Minden úgy lesz, ahogy eddig volt, de egyúttal minden másképpen is: próbaidős üzemmódra állította a kormány az egészségügyet.
Gáti Júlia
Hozzájárult az Európai Bizottság, hogy Bulgária, Csehország és Románia a következő években is fenntarthassa azt a rendszert, amelyben ingyen ad úgynevezett szennyezési kvótát erőműveinek. Magyarország és Lengyelország hasonló kérését is vizsgálják Brüsszelben. Ciprus, Észtország és Litvánia már korábban megkapta az engedélyt.
MTI
Ritka fejleményről számolt be a dél-koreai központi bank vasárnap: az északi országrész, vagyis a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hazai összterméke (GDP) növekedett tavaly. Ilyen az utóbbi hat évben másodszor fordult elő.
MTI
Országszerte tart az aratás, az őszi búza termésátlaga 3,3 és 4,5 tonna között szóródik hektáronként, és a learatott gabona minősége is vegyes, sok helyütt nem tett jót a szárazság.
MTI