Nagyot esett a Facebook a Nasdaqon

Nagyot zuhantak a Facebook-részvények kedden a Nasdaqon: a papírok reggel 5,2 százalékkal alacsonyabban nyitottak, de a veszteségük délutánra már 8 százaléknál járt - közölte a BBC.


Érdektelenség uralta a BÉT-et, kicsit nőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 147,91 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 16 747,55 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.



Debreceni villamos: Kósa szerint két választása van a városnak

Az uniós program irányítóhatóságával egyeztetve dönt a debreceni városvezetés arról, hogy a 2-es villamos pályájának építésére megkötött szerződést módosítják vagy új közbeszerzési eljárást írnak ki a munka befejezésére - mondta Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester.


Az EU-tagállamok beszállhatnak a szennyezési kvóták költségébe

Állami támogatást is kaphatnak egyes ipari ágazatok cégei a jövőben az Európai Unióban annak érdekében, hogy tartani tudják a szennyezési kvóták vásárlási kényszere miatt gyengülő versenyképességüket - jelentette be az Európai Bizottság, miután ülést tartott kedden Strasbourgban.



Újra provokál a közgazdász: a németek az euróval vezekelnek a holokausztért

Újabb botrányt robbantott ki Németországban Thilo Sarrazin, a német jegybank korábbi igazgatója. A muszlimellenes kijelentéseivel elhíresült közgazdász kedden megjelent új könyvében azt állítja, hogy a német baloldal azért támogatja a közös európai kölcsönök kibocsátását, mert úgy érzi, hogy Németországnak még mindig reflexszerűen vezekelni kell a második világháborúban elkövetett bűnökért és a holokausztért. Szerinte Németországnak azt sem szabad kizárnia, hogy kilép az Európai Unióból.



IMF-tárgyalások: Pleschinger és a JP Morgan is júniusi kezdésre számít

Pleschinger Gyula államtitkár szerint már június elején, akár az európai pénzügyminiszterek június 22-i Ecofin-értekezlete előtt megkezdődhetnek a hiteltárgyalások Magyarország és az IMF, illetve az EU között. A Magyarországon tájékozódó londoni brókercégek is hasonló információkhoz jutottak.



Rogán: mentességeket adhatnak a tranzakciós adó alól

A Fidesz hajlandó lenne megfontolni, hogy mentességeket adjanak a januártól bevezetendő tranzakciós adó alól - mondta a Bloomberg hírügynökség szerint Rogán Antal az új adóról szóló keddi parlamenti vitában. A Fidesz leendő új frakcióvezetője szerint a tervezet több ponton módosításra szorul.



Korlátozná a kormány a cégek közötti készpénzforgalmat

A parlamentnek most benyújtott törvényjavaslat a vállalkozások közötti készpénzfizetést havonta és szerződésenként 5 millió forintban korlátozza, a szabályozás elfogadása esetén 2013. január 1-jén lép hatályba, és az új szabályokat az ezt követően teljesített kifizetésekre kell alkalmazni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).


Teljesen eladnák a Slovak Telekomot

Az új szlovák kormány gazdasági minisztere mérlegeli, hogy eladják a szlovák állam 49 százalékos üzletrészét a Slovak Telekom távközlési vállalatban.


297-es euróárfolyam alá erősödött a forint

Tartotta árfolyamát a forint kedden, de a hétfő délutáni jegyzéshez képest erősödött, a bankközi kereskedelemben az eurót 296,50 forinton jegyezték kedd délután az előző napi 297,30 forint után.


Nem kell adót fizetnie a díja után a magyar matematikusnak

A minimálbér összegéig adómentes lehet a természetbeni juttatás a szociális szövetkezetek tagjainak. Az alanyi adómentesség felső értékhatára is megemelkedhet - derül ki két kormánypárti módosítóból, melyet az adótörvényekhez nyújtottak be. Jöhet az adómentes szocpol és a lex Szemerédi is.


Az államtitkár elmagyarázta az új adók áldásait

Az új adókból, így a pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevételek a következő években hosszú távon biztosítják és kiszámíthatóvá teszik az államháztartás működését - jelentette ki Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló javaslat általános vitájában kedden a Parlamentben.



Tranzakciós adó: minden eleme vitatott

Gyuris Dániel, az OTP Bank vezérigazgazgató-helyettese szerint a tranzakciós adó jelenlegi a formájában elfogadhatatlan, a törvényjavaslatnak minden eleme vitatott. Az OTP felsővezetője úgy véli, hogy nem lehet teljesen a szolgáltatást nyújtókra terhelni az új illetéket - hangzott el egy kedd délelőtti háttérbeszélgetésen.


GDP-csökkenésre számolnak az olaszok

Az olasz gazdaság idén mintegy 1,5 százalékkal zsugorodik, jövőre pedig igen szerényen, 0,5 százalékkal nő - közölte kedden az olasz statisztikai hivatal (ISTAT).