Tranzakciós adó: minden eleme vitatott

Gyuris Dániel, az OTP Bank vezérigazgazgató-helyettese szerint a tranzakciós adó jelenlegi a formájában elfogadhatatlan, a törvényjavaslatnak minden eleme vitatott. Az OTP felsővezetője úgy véli, hogy nem lehet teljesen a szolgáltatást nyújtókra terhelni az új illetéket - hangzott el egy kedd délelőtti háttérbeszélgetésen.


GDP-csökkenésre számolnak az olaszok

Az olasz gazdaság idén mintegy 1,5 százalékkal zsugorodik, jövőre pedig igen szerényen, 0,5 százalékkal nő - közölte kedden az olasz statisztikai hivatal (ISTAT).


Új görög pénznem: a geuró segíthetné át a görögöket a sokkon

Görögország ne lépjen ki az eurózónából, de az euró mellett vezessen be párhuzamosan egy második pénznemet, a geurót, amiben a belföldi pénzforgalmat lehetne bonyolítani - ezt javasolja a Deutsche Bank vezető elemzője. A geuró jelentősen csökkentené a sokkot, amit a nemzetközi hitelek leállása okozna, és átvezetne azokon az időkön, míg az új görög pénzt stabilan lehetne kötni az euróhoz. Közben Görögország formálisan az euróövezet tagja maradhatna.





LMP: Orbán Viktor hazudik

Egy körülbelül két méter hosszú és egy méter széles, "Én inkább a spekulánsokat adóztatnám" feliratú sárga csekket akasztott kedden délelőtt a fővárosi Dózsa György téren álló Dózsa-szoborra az LMP, amely szerint a sárgacsekkadó a családokat és a kisvállalkozásokat sújtja majd, miközben érintetlenül hagyja a spekulációs pénzmozgásokat.




Emelkedett a BUX délelőtt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 134,62 pontos nyitás után tovább emelkedett kedden délelőtt.


Magyarországot sürgette az IMF/EU-megállapodásra az OECD

Csökkentette a kelet-közép-európai felzárkózó térség több országának idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), egyúttal sürgette Magyarországot az IMF/EU-megállapodás megkötésére.


Varga Mihály: „én sem vagyok superman”

Júniusban az Európai Bizottság megszünteti a túlzottdeficit-eljárás miatt kezdeményezett szankciót Magyarország ellen, és Magyarország előnyös megállapodást köt az EU/IMF-fel - fejezte ki reményeit Varga Mihály tárca nélküli miniszterjelölt az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottság előtti meghallgatásán.


Cséfalvay elmondta, mi az adóváltozások célja

Az adózást érintő törvények módosítását kezdeményező előterjesztés célja a kormány és a bankszövetség közötti megállapodás és a különadótörvény közötti összhang megteremtése, a Széll Kálmán-terv 2.0 megvalósulását szolgáló egyes lépések végrehajtása, valamint a szociális szövetkezetek létrehozásának és működésének megkönnyítése érdekében elfogadott törvényhez kapcsolódó kedvező adózási szabályok kialakítása - mondta Cséfalvay Zoltán a javaslat általános vitájában kedden a parlamentben.




Emelkedést várnak ma a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,62 pontos emelkedéssel, 16 734,26 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,81 százalékkal erősödött.


Veres: "szó sincs az ország zálogba adásáról"

Veres János szerint hitelek felvételére szükség volt a gazdasági válság miatt, de jó célokra használták őket. A volt miniszter Orbán Viktor szavait cáfolta, miszerint az előző kormányok zálogba adták az országot és a 2010-es kormányváltáskor Magyarország rosszabb helyzetben volt, mint most Görögország.


Bankszövetség: az ügyfelekre kell hárítani a tranzakciós adót

A bankszektor nem képes további terheket elviselni, az ügyfelekre kell áthárítania őket - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Bankszövetség főtitkára. Kovács Levente kiemelte: a tranzakciós illeték bevezetése alól a nagy pénzforgalmú cégeknek és a privátbanki ügyfeleknek kellene mentesülniük.


Napi: Matolcsy új szerepet szán az NGM helyettes államtitkárának

Komoly megosztottság tapasztalható a Napi Gazdaság szerint a tranzakciós illeték és a biztosítási adó szakmai egyeztetéseire kijelölt bizottságokban. A lap szerint Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára hamarosan távozik posztjáról, Matolcsy György az Eximbank vezetésével bízná meg.


A szerdai EU-csúcsra figyelnek a nyugati tőzsdék

Emelkedő indexekkel indulhat a kereskedés kedden a főbb nyugat-európai tőzsdéken. A befektetők nagy érdeklődéssel várják az EU szerdai csúcstalálkozóját abban a reményben, hogy az uniós vezetők bizalomerősítő intézkedéseket hoznak a gazdasági növekedés támogatására.