Matolcsy a parlament elé terjesztette az új államháztartási törvényt

Az elkülönített állami pénzalapok, valamint a társadalombiztosítás alapjai a költségvetés központi alrendszerébe olvadnak, viszont másik alrendszerként megmarad az önkormányzati - egyebek mellett ezt tartalmazza az új államháztartási törvény tervezete, amelyet pénteken terjesztett az Országgyűlés elé Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a javaslat a parlament honlapján jelent meg.


Olli Rehn: az euró nem fog csődöt mondani

Az euró egészen biztosan nem fog csődöt mondani az Európai Bizottság pénzügyi biztosa szerint. Olli Rehn az új olasz kormányfővel, Mario Montival tartott római megbeszéléseit követően kijelentette: az ilyen feltételezések minden alapot nélkülöznek.


Nem teljesen úgy volt, ahogy Matolcsy mondta

Szó nem volt a megbeszélésen arról, hogy spekulációs támadás zajlana Magyarország ellen, és Matolcsy György a gazdasági növekedésről sem azt mondta az azt követő sajtótájékoztatón, amiről előtte szó volt – mondták el a hvg.hu-nak a nemzetgazdasági miniszterrel és a miniszterelnökkel folytatott konzultáció résztvevői.


Spanyolország is az IMF-hez fordulhat

A várhatóan december közepén felálló új spanyol kormány külföldi segítséget kérhet pénzügyi problémáinak orvoslására - mondta pénteken a hétvégén tartott parlamenti választásokon fölényes győzelmet aratott konzervatív Néppárthoz közelálló forrás.



Matolcsy 12,7 milliárd forint befagyasztását kezdeményezi

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az idei hiánycél tartása érdekében összesen 12,7 milliárd forint zárolására tett javaslatot az Országgyűlésnek a 2011-es költségvetés alkotmányos és média tartalékából - az országgyűlési határozati javaslat a parlament honlapján jelent meg pénteken.





Leminősítette Belgiumot a Standard & Poor's

Leminősítette - de továbbra is a magasan elsőrendű befektetői sávban hagyta - Belgium hosszú távú államdós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor's, a kiújuló finanszírozási és piaci kockázatokra hivatkozva.


Matolcsy beszéde után is gyengült kissé a forint

Árnyalatnyit gyengült a forint estére a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi kereskedelemben a délutáni erősödést követően: az euró jegyzése 315 forint, majd Matolcsy György gazdasági miniszter beszédét követően 316 forint, a svájci franké 256 forint körül alakult.


Matolcsy: hadműveletek folynak Magyarország ellen

Spekulációs hadműveletek folynak Magyarország ellen - mondta Matolcsy György az után, hogy Orbán Viktorral közösen közgazdászokkal konzultált. A szakértők a gazdasági miniszter szerint két tanácsot adtak: új növekedési terv kell, illetve szövetséget kell kötni az IMF-fel. A Bankszövetséggel is új megállapodásra törekszik a kormány.




Oszkó: "nehéz elhinni bármit, amit ez a kormány mond"

A nem múló szabadságharcos retorika és a racionális cselekvés hiánya teljesen aláásta a kormány szavahihetőségét. Így bármit is mond a kormány, a piacok nem nagyon hisznek neki. Ebből már csak tettekkel lehet kitörni - mondta a hvg.hu-nak nyilatkozó Oszkó Péter volt pénzügyminiszter.


Monti: Olaszország csődje az euró végét jelenti

A két vezető euróövezeti ország, Németország és Franciaország tudatában van annak, hogy Olaszország fizetésképtelensége az euróövezet végéhez vezet, parkolópályára helyezi az európai integrációt és előre nem látható következményekkel jár - jelentette ki az új olasz kormányfő pénteken.


A leminősítés lerontotta a pesti tőzsdeindexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 519,26 pontos, 3,06 százalékos csökkenéssel, 16 454,24 ponton zárt pénteken. Az MTI által megkérdezett piaci szakértők szerint a hazai kereskedésre egyértelműen a Moody's hitelminősítőtől érkezett adósbesorolás rontás nyomta rá a bélyegét, miközben a nemzetközi befektetői hangulat javult.



"Olyan rossz, hogy nem lehet jó törvényt csinálni belőle"

Hat szakszervezeti tömörülés hajdú-bihari szervezete egységesen állásfoglalása szerint a Munka törvénykönyve tervezete a beterjesztett formában sem a munkavállalók, sem a nemzetgazdaság, sem a vállalkozások érdekeit nem szolgálja, ezért a tervezet visszavonását ajánlották.