Az ÁSZ ötletei szerint írják a jegybanktörvényt

Az Állami Számvevőszék javaslatainak megfelelően írja meg az új jegybanktörvényt a kormány, Matolcsy György ugyanis egyetért az ÁSZ-nak az MNB gazdálkodását érintő megállapításaival és az ÁSZ javaslatainak - derül ki a nemzetgazdasági miniszter válaszleveléből, amit a tegnap megjelent, jegybank 2010-es gazdálkodását vizsgáló ÁSZ-jelentéshez csatoltak.



Fél százalékkal nőtt a német GDP

Németország hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a másodikhoz képest, és 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette a szövetségi statisztikai hivatalcsütörtökön.


VG: nem csodaszer az új IMF-program

Még jól is jöhet az Orbán-kormánynak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa pont mostanra időzítette a döntést a már régebb óta előkészítés alatt lévő új hitelprogramjairól. Hiszen továbbra is összekapcsolódik a kommunikációban Magyarország és az IMF, és ez már eleve nyugtatgatja a piacokat. Az euróövezeti válságot azonban aligha enyhíti érdemben az új hitelforma - írja a Világgazdaság.



Emelkedéssel nyithatnak a nyugati tőzsdék

Londoni értékpapír-forgalmazók szerint a londoni tőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tizenöt pont körüli, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 harminc pont körüli emelkedéssel nyithat csütörtökön, ötnapi visszaesés után.


Lopták az üzemanyagot az Orangeways dolgozói

A távolsági buszjáratokat üzemeltető Orangeways alkalmazottainak tíz százaléka érintett abban a benzinlopási és menetjeggyel való visszaélés sorozatban, amelyre a cég belső vizsgálata derített fényt - írja a Napi Gazdaság.


Már nemzetbiztonsági kérdés a forint?

A kormány és a nemzetbiztonsági kabinet ülésén is kiemelt helyen szerepelt a forint elleni folyamatos, koncentrált támadás témája - tudta meg a Magyar Nemzet.


62 milliót fizettek ki tavaly az áramszolgáltatók a fogyasztóknak

A lakosságot ellátó áramszolgáltatók 2010-ben a Magyar Energia Hivatal által megszabott garantált szolgáltatások minimális követelményeinek megsértése miatt 62 millió forint kötbért fizettek ki a fogyasztóknak - közölte a Magyar Energia Hivatal a 2010. évi adatokat.


Újra veszélyben a forint

A forint árfolyama vegyesen alakult csütörtök reggel, nagyjából tartotta a szerda estére kialakult, gyengébb szinteket. A Dow Jones szerint múlóban az IMF-tárgyalások hírének hatása.


Világgazdaság: Csökkent a GYIA

Enyhe romlást mutat novemberre a Világgazdaság mutatója, a gyorsulási irányadó (GYIA), a reálgazdaság teljesítményét mérő, 10 összetevőből álló index 0,13 százalékkal esett vissza az előző hónaphoz képest - írta a gazdasági napilap csütörtökön.


Új csődtörvény: jóhiszeműség sincs kizárva

Csütörtökön tartja a parlament a csődtörvény és ahhoz kapcsolódóan a gazdasági törvény megváltoztatásáról szóló jogszabálycsomag általános vitáját. A csomag a csődeljárás hatályban lévő szabályozását foltozgatja tovább. Teljesen új csődkódexre nem telt, pedig vadonatújra lenne szükség.








Újabb luxus óramárka jöhet az Andrássyra

A spanyol Tous bizsumárka kivonulása után ismét birtokba veszi valaki az Andrássy út 16. szám üresen álló üzletét: a Burzsuj blog szerint a homlokzatra hamarosan Hublot felirat kerül. Nem sokkal ezután pedig jön a Tiffany & Co. is.