Esett a BUX, az OTP és a Mol volt a nap vesztese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,71 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 20 811,31 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.



Mi mozgatja az egekig a svájci frankot?

Az euróövezeti válság elhúzódása, és az amerikai költségvetési huzavona a biztonságot kereső befektetőket arra indították, hogy a biztonságot jelentő svájci papírokat vagy frankot vásároljanak, még akkor is, ha gyakorlatilag nem jutnak kamathoz. A hatalmas kereslet pedig az egekbe emelte a frank árfolyamát. Jelenleg semmi sem látszik, ami ezt a trendet megtörné.


A francia forradalomnak köszönhetjük a svájci frankot

Az elmúlt napokban csúcsot csúcsra döntve szökik az egekbe a svájci frank árfolyama. A derék alpesieknek azonban nem maguktól jutott eszébe, hogy legyen egységes pénzük. A gazdasági válság idején „menedékdevizaként” is népszerű svájci frank ugyanis nem „svájci találmány”, bevezetése a francia forradalom exportjához kötődik.


Logisztikai központ épül a kecskeméti Mercedes-gyár mellett

A tervek szerint két éven belül 200 új munkahelyet teremt az a logisztikai központ, amelyet zöldmezős beruházás keretében a kecskeméti Mercedes gyár tőszomszédságában valósít meg a MAPI Zrt. és a Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. – tudatta kedden a két vállalkozás közleményben.


Mol-INA: a horvát kormány független elemzést javasol

Független üzleti elemzés elkészítését javasolja az INA-ról a horvát kormány a Molnak, mint legnagyobb részvényesnek, és egyelőre mindkét fél tartózkodna a további részvényvásárlásoktól - értesült a horvát kormányhoz közeli forrásokból egy horvát energetikai portál.


Ellenőrök szállták meg a budaörsi Tescót

Egyebek mellett lejárt szavatosságú krémtúróra, ismeretlen eredetű pékárura, illetve számos higiéniás hiányosságra bukkantak a budaörsi Tesco áruházban július végén a Pest megyei kormányhivatal illetékes ellenőrei. Valószínűleg bírságot szabnak ki a hiányosságok miatt.




Örülhet a világ legnagyobb gyógyszercége

Enyhén, éves szinten 5,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az amerikai gyógyszergyártó óriás Pfizer nyeresége - közölte a vállalat kedden. A Pfizer részvényeivel ennek ellenére 0,63 százalékos csökkenéssel, 18,89 dolláron kereskedtek a Wall Street-i tőzsdenyitás utáni percekben.


Őrző-védő, takarító cégekre csap le a NAV

A Nemzeti Adó- ás Vámhivatal (NAV) adóigazgatóságai Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye területén a munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó, az őrző-védő és takarító vállalkozások körében fokozza az ellenőrzést az elkövetkező hetekben - közölte a szervezet észak-magyarországi regionális adó főigazgatósága.


Inkább kivettek, mint betettek a hazai befektetési alapokba

Az alapkezelők szövetségének tagjai által kezelt vagyon a második negyedévben 0,7, míg az év eleje óta 2,1 százalékkal csökkent, és június végén 3795 milliárd forintot tett ki. Az egyéb kezelt vagyon a pénztári vagyonátadás miatt a felére esett vissza - derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb negyedéves jelentéséből.



Bérbe adná lakását? Csinálja hiba nélkül!

Több lakással is rendelkező magánszemélyek körében gyakori, hogy jövedelemszerzés vagy -kiegészítés érdekében bérbe adják egyik-másik ingatlanjukat. Az ingatlanok effajta hasznosításának egyértelmű előnyeivel szemben az ezzel járó adókötelezettségek nem mindenki számára nyilvánvalóak, ezért az alábbi összefoglalóban áttekintést kívánunk nyújtani a lakóingatlanok bérbeadását érintő főbb szabályokról, figyelembe véve a tavaly hatályba lépett változásokat.




Az Allianz már kifizette a reálhozamot

Az Allianz Nyugdíjpénztár július 29-én - az öt nagy pénztár közül elsőként - befejezte a társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszerbe visszalépő pénztártagok reálhozamainak és tagdíj-kiegészítéseinek elutalását - jelentette be kedden a nyugdíjkassza.



Nyomoz a rendőrség a Duna-parti bálna ügyében

A rendőrség kedden megerősítette, hogy június 29-e óta nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a Duna-parti CET ügyében. Részleteket azonban nem közöltek ezzel kapcsolatban. A beruházó Porto Investment Hungary Kft. tett feljelentést az ügyben. A fővárosi önkormányzat szerint a beruházó alaptalanul vádaskodik.