Munkanélküliség: majdnem sereghajtók vagyunk az EU-ban

A munkanélküliségi ráta az euróövezetben 9,9 százalék, az Európai Unió (EU) egészében pedig 9,4 százalék volt júniusban, egyik érték sem változott az előző hónaphoz képest - közölte hétfőn az Eurostat. Magyarország az Eurostat adatai szerint a tagállamok munkanélküliségi listájának alsó harmadban foglal helyet.



Meglepte az elemzőket a Honda

A Honda az elemzői várakozásokkal szemben nyereséggel zárta az első negyedévet, igaz, az egy évvel korábbinál közel 88 százalékkal alacsonyabbal.


Tovább bővül a Bige-birodalom

Jövőre 10 milliárd forint értékű fejlesztést hajt végre a péti Nitrogénművek Zrt., amelynek eredményeként 15-40 százalékkal nő a termelés és 15 százalékkal csökken az energiafelhasználás - nyilatkozta Bige László, a Nitrogéművek Zrt. tulajdonosa a Napi Gazdaság hétfői számában.


Vasútfelújítás: 20 milliárd a 30 kilométeres esztergomi szakaszra

Két szakaszban, két közbeszerzéssel folytatja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Budapest-Esztergom közti vasútvonal felújítását, a Pilisvörösvár és Esztergom közti mintegy 30 kilométeres vonal becsült költsége 19,9 milliárd forint - a nyílt közbeszerzési felhívások a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg.


Harmincezer embert rúg ki az HSBC

Világszerte 30 ezer dolgozójától válik meg a következő két évben a brit HSBC bankcsoport, hogy így takarítson meg 3,5 milliárd dollárt - jelentette a Sky News. Ötezer fő elbocsátását már korábban közölték, most újabb 25 ezer állás megszüntetését jelentették be.


Magyarország is könnyítést kap az EU-tól

Görögország mellett több más európai, gyenge lábakon álló EU-tagállam, köztük Magyarország is könnyítést kap az Európai Uniótól - írja a Financial Times értesülését idézve a Portfolio.hu. A brit napilap cikke szerint az országok kisebb önrésszel kell, hogy kiegészítsék az uniós forrásokat.


235 forint körül áll a svájci frank

Erősödött a forint hétfőre virradóra a nemzetközi piacokon enyhülő befektetői kockázatkerülésnek köszönhetően. A svájci frank 235 forint alatt állt, az eurót kicsivel 268 forint fölött jegyezték.



Lelassult a feldolgozóipar bővülése

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított 2011. júliusi értéke 52,2 pont, 2,2 százalékponttal alacsonyabb a júniusi 54,4 értéknél - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).



Vértes: "azért ennyire nem lehetnek hülyék a politikusok"

"Az amerikai megegyezés előre látható volt. Azért ennyire nem lehetnek hülyék a politikusok, hogy a saját választási érdekeiket az ország érdekei elé helyezzék" - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában arra utalva, hogy a demokrata és republikánus politikusok éjjel megegyeztek az adósságplafon kereteiről.


Emelkedett nyitáskor a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,90 pontos emelkedéssel, 21 714,83 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,45 százalékkal erősödött.


Napi Gazdaság: magyar kézbe kerül az egykori Láng

Megmenekült a magyar villamosgép-gyártó ipar utolsó üzeme, újraindulhat a termelés az egykori Láng Gépgyár budapesti üzemében - írja a Napi Gazdaság, amely szerint egy hazai konzorcium vásárolta meg a berendezések jó részét.



Kétmillió motor készülhet idén a győri Audinál

A Világgazdaság értesülése szerint a győri Audinál már megkezdődtek a motorgyár bővítésének előkészületei. A gyár elérheti az évi kétmilliós motordarabszámot, a munkaerő létszáma pedig ősszel már átlépheti a hétezer főt.


Obama megrántotta a forintot

Erősödött a forint hétfő reggel, miután Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy a demokraták és a republikánusok vezetői a kongresszus mindkét házában megállapodtak az adósságplafon emelésének kereteiről.



Félnek a németek, nem rendelnek magyar uborkát

A németországi uborkafeldolgozók még mindig félnek a coli baktériumfertőzéstől, noha kiderült, hogy az uborkának nem volt köze a megbetegedésekhez - közölte az MR-1 Kossuth Rádió, amely szerint Németországból idén még egyáltalán nem rendeltek magyar uborkát.


Megfenyíthetik a dolgozókat: Kádár törvényét másolja a kormány

Súlyos büntetéseket szabhat ki, akár fél éves fizetésünket is megvonhatja a munkáltató jövő évtől, ha vétkes kötelezettségszegést követünk el munkánk során az új Munka törvénykönyve tervezete szerint. Utoljára ilyet a Kádár-kor szabályozása tartalmazott, ezt hozza vissza a javaslat, elődjénél is kíméletlenebb és veszélyesebb kivitelben.