Megkezdődtek a karácsony utáni leárazások: legyünk résen a vásárlásnál

A szokásosnál korábban, vagyis a napokban megkezdődtek az egyébként rendszerint január elejétől induló karácsony utáni leárazások. A kereskedők ugyanis idő előtt kényszerültek rá arra, hogy jóval olcsóbban adják termékeiket. Legtöbbjüknek nincs más választásuk, ha meg akarnak szabadulni az árukészletüktől.

hvg.hu


Még három napig ellenőrizhetjük, rendben van-e a jövő évi kötelezőnk

Az év utolsó napjaiban különösen azoknak az ügyfeleknek kell alaposan ellenőrizniük kötelező biztosításukat, akik az évközi szerződésüket mondták fel a novemberi időszakban. Előfordulhat ugyanis, hogy a felmondás tévedésből mégsem a biztosítási évfordulóra, hanem a naptárira vonatkozik, ami pedig komoly problémákat okozhat az autósoknak jövőre. Az új biztosító kiválasztásáról is december végéig kell intézkednünk. Ezért aki a biztosítótól vagy az alkuszától még nem kapott visszajelzést a befogadott megbízásról, mindenképpen járjon utána két dolognak: nem akadt-e el az igénye valahol, illetve hogy minden adat illetve dátum helytálló-e – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

hvg.hu


Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama

A múlt hetivel megegyező meghirdetett összeg, alacsonyabb túljegyzés és kibocsátás mellett az előző aukcióhoz képest 7 bázisponttal 5,74 százalékra csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. A hétfőn jegyzett másodpiaci hozamnál mindössze 1 bázisponttal magasabb lett az elért átlaghozam.

MTI



Rendkívüli PSZÁF-határozat egy takarékszövetkezet ellen

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján ma közzétett határozatában többek között előírta a budapesti székhelyű „Jógazda” Szövetkezeti Takarékpénztár számára, hogy a határozat kézhezvételétől számított 90 napon belül a jogszabályoknak megfelelően rendezze tőkeszerkezetét. A Takarékpénztár Igazgatóságának a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belülre rendkívüli közgyűlést kell összehívnia, amelynek meg kell tárgyalnia a tőkeszerkezet rendezése érdekében meghozandó intézkedéseket.

hvg.hu

A finanszírozott autókat is érinti az árfolyamváltozás

Akik deviza alapon hitelbe, vagy lízingbe vettek autót és az árfolyamváltozás miatt nem tudják fizetni a havi törlesztő részletet, kérhetnek törlesztési halasztást, de akár havi fix törlesztést is választhatnak, természetesen hosszabb futamidő mellett - közölte a Lombard Lízing Csoport.

MTI

Mabisz: a bankadó mértéke túlterheli a biztosítókat

Nem maga a bankadó ténye, hanem a mértéke ró nagy terhet a biztosítókra, komoly problémát okozhat, ha az elvonás hosszú távon és ilyen nagymértékben megmarad, a biztosító társaságok fele-kétharmada is veszteséges lehet idén - mondta Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára.

MTI

Erősödött a forint kora reggel

Erősödött a forint kedden kora reggel a nemzetközi piacon valamennyi fontosabb devizával szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 278,75 forinton jegyeztek a hétfő esti 279,59 forinttal szemben.

MTI


Gáz: Orbántól vár segítséget az EMFESZ

Miniszterelnöki megbízott kinevezését kéri a mintegy 300 ezer lakossági fogyasztót gázzal ellátó EMFESZ Kft. Orbán Viktortól helyzetük rendezése érdekében - írta a Magyar nemzet.

MTI

A posta továbbra is elfogadja az APEH-es csekkeket

Az APEH átalakulása kapcsán a készpénzátutalási megbízásokon szereplő számlaszámok nem változnak, ezért a Magyar Posta Zrt. továbbra is elfogadja a korábbi APEH megnevezést tartalmazó csekkeket a befizetések teljesítésére - tette közzé az adóhatóság honlapján.

MTI




Óriási beruházásokra készül az Audi

Az Audi a következő öt évben több mint 10 milliárd eurót, a magyar hazai össztermék (GDP) nagyjából 10 százalékának megfelelő összeget fordít fejlesztésre.

MTI

Biztató kilátások a vegyiparban

A tavalyi mélypont után kedvezőbb eredményekkel zárhatja az idei évet a 74 ezer főt foglalkoztató magyar vegyipar, ugyanakkor a friss európai uniós szabályok jelentős adminisztrációs és pénzügyi terheket rónak a vállalkozásokra - mondta Budai Iván, a Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ) igazgatója.

MTI

Újabb történelmi csúcsra emelkedik az üzemanyagok ára

Emeli szerdától bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára bruttó 6 forinttal nő, ezzel újabb történelmi csúcsra emelkedik az üzemanyagok ára - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.

MTI