KSH: csökkent a mobilelőfizetések száma
A mobiltelefon-előfizetések száma a harmadik negyedév végén 11 millió 833 ezer volt, szemben a második negyedév végi 11 millió 866 ezerrel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A mobiltelefon-előfizetések száma a harmadik negyedév végén 11 millió 833 ezer volt, szemben a második negyedév végi 11 millió 866 ezerrel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy hét folyamatos emelkedést követően szerdán veszteséggel nyitottak a főbb európai tőzsdék.
Saját hibáján kívül és nem mellékesen a törvény rendelkezései ellenére a rossz adósok BAR listájára került a város önkormányzata. - írja a Fejér Megyei Hírlap.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126 pontos csökkenéssel, 21 581,61 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,58 százalékkal gyengült.
Mintegy 2500 milliárd forint értékű építési projekt halasztódott, illetve maradt el az elmúlt három évben – idézi az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) tanulmányát a Napi Gazdaság szerdán.
Kedden negatív nyitásra, az egy hete tartó szárnyalás megállítására lehet számítani az európai tőzsdéken.
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a PortfoLion Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságban megjelent írásában kemény szavakkal bírálja a kormány gazdaságpolitikáját és az azt övező kommunikációt.
Megszűnne 2015-ig a külföldi mobiltelefonozás után fizetett barangolási díj (roaming) az uniós országokban Neelie Kroes illetékes biztos elképzelése szerint – írja a Világgazdaság.
Az erősödő dollár szerda reggelre felőrölte az euró és a forint keddi nyereségeinek egy részét.
Bruttó 8, illetve 6 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj árát szerdán a Mol Nyrt., mellyel új történelmi csúcsot értek el az árak.
A várakozásoknál kedvezőbben alakult az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser-indexe az utóbbi pár hónapban.
A Költségvetési Tanács szerint a jövő évi költségvetési előirányzat tartható, és valószínűleg megfelel a szigorú három százalékos hiány mértékének.
Papírhiba miatt bizonytalan ideig késik az új amerikai százdolláros bankjegyek kibocsátása - jelentette kedden a The Washington Post.
A Budapesti Értéktőzsde 2010-ben is kiosztotta a legsikeresebb tőkepiaci szereplőknek járó "Tőzsdei Legek" díjakat, amelyeket kedden adtak át Budapesten.
A jövő év utolsó három hónapjában a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 88,50 dollár lesz az amerikai kormány energiaügyi hivatalának (EIA) kedden ismertetett legújabb előrejelzése szerint.
Magyarország kockázatos játéka címmel terjedelmes cikket közölt kedden a Die Welt, mely szerint reformok helyett Budapest a külföldi cégekkel szembeni konfrontációt erőlteti.
Miért minősített le két fokozattal a Moody's? Mi a baja a Financial Times-nak Matolcsy Györggyel? Miért kritizálják üzleti lapok a magyar gazdaságpolitikát? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Véleményvezér blog.
A gyes folyósítási idejét két évről három évre növelik, egységes közfoglalkoztatást vezetnek be, ezzel a rendelkezése állási támogatás helyébe a bérpótló juttatás lép.
Erősödött a vezető devizákhoz képest a forint kedden. Az euró jegyzése eltávolodott a 280-as szinttől.
Az Európai Unió nem fogja büntetni Magyarországot a nyugdíjrendszer megváltoztatása, a magánnyugdíjpénztári pillérből az állami nyugdíjrendszerbe visszaáramoltatás miatt.