A bankoknak is árthat az ország kedvezőtlenebb megítélése
 

A bankoknak is árthat az ország kedvezőtlenebb megítélése

A magyar kereskedelmi bankok hitelminősítői besorolásának rontása az ország megítélését tükrözi, a cégek ettől nem kerülnek érdemben rosszabb helyzetbe, a finanszírozhatóságuk nem kerül veszélybe - vélekedett a Raiffeisen Bank elemzője.

MTI MTI

Erősödött a forint
 

Erősödött a forint

Az eurót délután négy órakor 277,77 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 280,01 forint, a késő esti 279,51 forint és a keddre virradóra a nemzetközi kereskedelemben tartott 278,50 körüli jegyzések után.

MTI MTI



A Siemens bankot alapít
 

A Siemens bankot alapít

Az orvosi műszerektől a vasúti szerelvényekig a fejlett technológia szinte valamennyi területén érdekelt óriásvállalat bankja 250 millió euró saját tőkével indul.

MTI MTI




2008 óta először nőtt az izlandi gazdaság
 

2008 óta először nőtt az izlandi gazdaság

Két év óta először növekedett a bruttó hazai termék (GDP) Izlandon negyedéves összevetésben július-szeptember között: a kedden ismertetett adatok szerint a hazai össztermék 1,2 százalékkal volt több, mint az április-június közötti időszakban.

MTI MTI


Kínában idén 9,9 százalékkal nőhet a GDP
 

Kínában idén 9,9 százalékkal nőhet a GDP

Kína gazdasága 9,9 százalékkal nőhet az idén, miközben nő az inflációs nyomás - közölte előrejelzését kedden a vezető kínai gazdasági "agytröszt", a tudományos akadémia mellett működő gazdaság-előrejelző intézet.

MTI MTI

Budapestet is visszaminősítette a Moody's
 

Budapestet is visszaminősítette a Moody's

A Moody's Investors Service kedden Baa1-ről Baa3-ra rontotta Budapest főváros kötvénykibocsátói minősítését. A lépés a hétfői, kormánykötvény-besorolási döntést követően történt. A város adósságának minősítési kilátása negatív.

MTI MTI

Ukrajnában kutathat szénhidrogének után a PKN Orlen
 

Ukrajnában kutathat szénhidrogének után a PKN Orlen

A lengyel PKN Orlen ukrajnai szénhidrogén-lelőhelyek felkutatására és az ehhez kapcsolódó kitermelési munkálatokra kiterjedő együttműködési megállapodást írt alá az ukrán környezetvédelmi minisztériummal - adta hírül közleményében a vállalat.

MTI MTI



Engedélyezte az EU a magyar pénzintézeteket segítő intézkedések meghosszabbítását
 

Engedélyezte az EU a magyar pénzintézeteket segítő intézkedések meghosszabbítását

Az Európai Bizottság kedden jóváhagyta, hogy Magyarország hat hónappal, 2011. június 30-ig meghosszabbítsa a pénzintézeteket a pénzügyi világválságra adott válaszként segítő intézkedéscsomagot. Ennek keretében a jogosult hitelintézetek szigorú feltételek mellett juthatnak tőkéhez, valamint újonnan nyújtott rövid- és középtávú hitelekre érvényes garanciához.

MTI MTI