Oszkó: abszurd az 50 százalék alatti államadóssághoz kötni az AB jogköreit

Amint a jövőben egy kormány olyan szerencsétlen gazdaságpolitikát folytat, hogy annak eredményeként nem lesz képes az államadósságot a GDP 50 százaléka alá szorítani, vagy ott tartani, a jogkövetkezményeket bizony minden magyar polgár egyszerre viseli, mert vagy vissza sem nyeri, vagy majd ismét elveszti számos alapvető jogának, különösen vagyoni jellegű alapjogainak alkotmányos védelmét, és bármikor kiszolgáltatott lehet olyasfajta otromba intézkedéseknek, mint akár a több évre visszamenőleges hatállyal kivetett adók, magánmegtakarítások államosítása, vagy bármi, amit politikusaink fantáziája még kiötleni képes - írja blogján a volt pénzügyminiszter.


Folytatódott a megismételt Baumag-per

A befektetők abban a tudatban hagytak tízmilliókat a Baumagnál, hogy bankbetétbe tették a pénzüket, és annak visszafizetését az állam garantálja - ez derült ki a B. László és 11 társa ellen hűtlen kezelés miatt (Baumag-per) a Fővárosi Bíróságon folyó, megismételt eljárás szerdai tárgyalási napján, amikor a tanácsvezető Tóth Erzsébet a befektetők korábbi tanúvallomásait ismertette.


Parragh átalakítaná a kamarát

A komoly versenyképességi problémákkal küzdő, "lepusztult és atomizált" magyar gazdaságot csak erőteljes átszervezéssel lehet rendbe tenni, amelynek egyik eszköze a kamara átalakítása lehet - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara (MKIK) elnöke a témában tartott szakmai konferencián szerdán Nyíregyházán.





Portfolio: újabb külföldi olajcéget venne a Mol?

Õsszel dönt a lengyel kormány az ország második legnagyobb olajcégének, a Lotosnak a privatizációjáról, melynek során a cég többségi tulajdonrészét kívánják értékesíteni. A potenciális vevők között emlegetik a piacon a Molt is, mely a privatizáció előző körében, 2001-ben már élénken érdeklődött a finomítói fókusszal rendelkező társaság iránt. Az akvizíció a Mol horvát INA utáni legnagyobb, 750 millió eurós felvásárlása lehet - írja a Portfolio.hu.



KBC-elemzés: atomerőmű-pánik és gazdasági következmények

Az európai atomerőművek körüli jelenlegi bizonytalanság és ennek tovagyűrűző energiapiaci hatásai az unió gazdasági növekedésének lassulását okozhatják rövid és középtávon. Hosszabb távon azonban az alternatív energiaszektort fellendíthetik, ami már az unió teljesítményére is jótékonyan hat – állítja Olena Kyrylenko, a KBC Securities Magyarországi Fióktelepének szakértője.



GKI: idén 2,5 százalékkal bővül a gazdaság

A GKI Gazdaságkutató Zrt. azzal számol, hogy az idén 2,5 százalékkal bővül Magyarország gazdasága, a decemberi előrejelzésben még 2,7 százalékos növekedés szerepet - mondta Vértes András, az intézet elnöke szerdán.


Amerikára figyelnek a piacok

Optimizmus jellemezte a nyitást Európa főbb piacain, így Budapesten is. A lendületes indulás után azonban várakozó álláspontra helyezkedtek a befektetők.



PwC: fellendülés jöhet az energetikai cégek életében

A 2009-ben elért mélypont után az idei évre fellendülést jósol az energetikai cégek életében a PwC Energetikai üzletkötések (Power Deals) című áttekintése, amely felöleli az energiaipari cégek valamennyi nemzetközi és belföldi üzletkötési tevékenységét. Egy friss összefoglaló szerint Magyarországon 2011-ben a kormányzat részéről várhatóak bizonyos energiapolitikai döntések, amelyek hatással lehetnek a piac élénkülésére.


Bizakodó az MNB legfrissebb inflációs jelentése

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, ma közzétett inflációs jelentése szerint a Széll Kálmán-terv megvalósulása esetén az államháztartási hiány középtávon 3 százalék alatt lehet. Az alapkamat jelenlegi szintje mellett pedig elérhető 2012 második felében az inflációs cél


Merre megy a magyar gazdaság? – így látják a sztárelemzők

A magyar gazdaság növekedésének üteme 2010 végén lassult, és több fronton 2011-ben sem várnak javulást a Barclays elemzői, akik fél százalékponttal lerontották korábbi GDP-prognózisukat. A londoni központú bank szakemberei szerint a 2012 utáni fiskális kilátásokat illetően még igen sok a kérdőjel.




Mitől vár a kormány új munkahelyeket?

A kormány várakozásai szerint a társasági adó és az adminisztrációs terhek csökkentése, valamint az Új Széchenyi-terv pályázatai révén jönnek majd létre új munkahelyek. Mindehhez hozzájárul az a munkaerő-piaci szabályozás is, amely az embereket az eddiginél erősebben ösztönzi a munkavállalásra.


Devizahitelek: a 160 forintos svájci frank már a múlté

Az a közelmúltban napvilágot látott javaslat, mely szerint a kormány és a bankok megállapodása nyomán - a devizahitelesek megsegítésére - 190 forint magasságában fixálnák a svájci frank árfolyamát, elvileg megoldást jelenthet. Gyakorlatilag azonban mielőbb tisztázni kellene, ki állja az árfolyam elmozdulása okozta veszteségeket - fejtette ki Sarkadi Szabó Kornél a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.