Pozitív nyitás a budapesti részvénypiacon

Szakértők szerint megnyugodhat lassan a budapesti részvénypiac, enyhe pozitív nyitást vártak a keddi tőzsdenapon. Rózsa Balázs, az OTP kereskedelmi részlegének vezetője szerint a nemzetközi piacok határozzák meg még mindig a kereskedést, a nemzetközi tőzsdéket pedig a korrekció jellemzi.


A KSH visszavont munkanélküliségi adatai

A munkanélküliségi ráta 2010. december és 2011. február között 11,5 százalékra nőtt a megelőző időszaki 11,2 és az egy évvel korábbi 11,4 százalékról, miközben a munkanélküliek száma 2,2 százalékkal, 489 ezer főre emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH kora délután a reggel közölt adatokat visszavonta.


Németországban romlott a fogyasztói bizalom

Németországban romlott a fogyasztói bizalom, de nem annyira, mint azt az elemzők várták. Az áprilisra előre tekintő, kedden megjelent hangulatmutató 5,9 pont, gyengébb az erre a hónapra február végén jelzett 6,0 pontnál.


Átszervezik a Siemenst

A takarékosság és a környezetbarátság jegyében átszervezik a német Siemens villamossági és gépgyár csoportot.


Ázsia jól teljesített

A tokiói értéktőzsde fő mutatója kedden második napja esett, mert a földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai atomerőmű környékén növekvő sugárveszély rontotta az újjáépítés általános kilátásait, miközben a japán kormány mérlegeli a társasági adó tervezett csökkentésének elhalasztását, illetve a személyi jövedelemadó emelését a helyreállítás költségei miatt.



Lejtőn kezdhet Nyugat-Európa

Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tizenöt pont körüli, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 harminc pont körüli visszalépéssel nyithat pénteken.


Erősödött a forint az euróhoz képest

Kedd reggel a forint 267,56/euró volt vételi oldalon, kissé jobb a hétfői késői 267,65/eurónál. A svájci frankkal szemben 207,21/franknál tartott, 0,05 százalékkal gyengébben a hétfő estinél.




Ősztől már naponta indul járat Budapestről Dohába

A hét minden napján lesz közvetlen légi járat a katari főváros, Doha és Budapest között szeptembertől, ebben állapodott meg a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) és a Qatar Airways - közölte a BA hétfőn.




Csalással vádolják az MVM-et

Büntetőfeljelentést tett a Magyar Villamos Művekkel (MVM), valamint leányvállalatával szemben csalás gyanúja miatt a Nád MPS-H Kft. (Nád Kft.) a Nemzeti Nyomozó Irodánál, mert álláspontja szerint az áramtársaság jogtalan eszközökkel megszerezte és felhasználta a cég energianád-programját - nyilatkozta Kiss Gábor, a cég ügyvezetője.


Uniós támogatást kapnak a hazai tejtermelők

A tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezelésére az Európai Unió 46 millió eurót - azaz mintegy 12,5 milliárd forintot - biztosít 2011-re Magyarországnak. A különleges tejtámogatásról szóló rendelet március 28-tól hatályos - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).




Államadósság: a befektetési piacon mosolyogva zsebelnek ki bennünket

Nem változtatott a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa hétfői ülésén a jegybanki alapkamaton, így a meghatározó ráta továbbra is 6 százalékon maradt. Többek szerint a pozitív befektetői hangulatban erősödő forint előrevetítette a testület kamattartó döntését, a múlt heti dollárkötvény-kibocsátást azonban nem egyöntetűen ítélik meg a nemzetközi elemzők.