Az euró 270 forint alatt csütörtök reggel
Csütörtök reggel is tartotta viszonylag erős árfolyamát a forint, az eurót 270 forint alatt, a svájci frankot pedig 210 forint körül jegyezték 7 órakor.
Csütörtök reggel is tartotta viszonylag erős árfolyamát a forint, az eurót 270 forint alatt, a svájci frankot pedig 210 forint körül jegyezték 7 órakor.
MTI
A tavalyi 5 százalékos visszaesés után az idén már bővülés várható a magyarországi használtautó-kereskedelemben a piac meghatározó szereplője, a Weltauto várakozásai szerint.
MTI
A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a német cég vezetősége ragaszkodik ahhoz, hogy a kecskeméti Mercedes-beruházáshoz hasonló költségvetési pénzt kapjon: legalább húszmilliárd forintot.
MTI
MTI
Magyar Hírlap
Az üzem műemléki védettséget élvező ingatlanokban működik, ezek további sorsa veszélybe kerülhet - írta a Magyar Nemzet.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
A portugál parlament elutasította szerda este a kisebbségi kormány újabb megszorító gazdasági csomagtervét - jelentették a hírügynökségek, hozzátéve, hogy várhatóan lemond José Socrates miniszterelnök.
MTI
Portugália nem folyamodott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által támogatott segélycsomagért - közölte az IMF szóvivője szerdán Washingtonban.
MTI
Tovább erősödött a forint szerda estére: röviddel nyolc óra előtt egy euró 268,94 forintot ért, délután fél ötkor az eurót 269,41 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a kedd délutáni 270,02 forint után.
MTI
A szlovák kormány legkésőbb másfél éven belül el kívánja adni a Slovak Telekom távközlési társaságot - jelentette be Ivan Miklos pénzügyminiszter sajtótájékoztatón.
MTI
A három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma februárban közel 53 ezerrel, 11,938 millióra csökkent - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
MTI
Nem felel meg a szakmai követelményeknek az alkotmányba beiktatni tervezett szabály az államadósság csökkentéséről - vélik a HVG-nek készített elemzésükben a megszűnt Költségvetési Elszámolások Szakértői Testületének volt munkatársai.
HVG
A miniszterelnök szóvivője szerint senki nem fogalmazott meg ellenvéleményt, amikor Orbán Viktor a szokásoknak megfelelően, az Európai Tanács ülése előtt nagybizottsági ülésen tájékoztatta a parlamenti pártokat a magyar álláspontról és elmondta, hogy Magyarország nem fogja feladni adófüggetlenségét.
hvg.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,67 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel, 22.380,81 ponton zárt szerdán.
MTI
Szerbiának a Déli Áramlathoz történő csatlakozás több milliárd euró bevételt hoz tranzitdíj formájában, miközben a térség gázelosztójává válik - közölte a Belgrádban tárgyaló Marcel Kramer, a Déli Áramlat vezérigazgatója szerdán.
MTI
Az orosz Lukoil, amely Bulgária egyetlen olajfinomítójának a tulajdonosa, egy hónapra befagyasztja az üzemanyagok kiskereskedelmi árát. Az azonnal hatályba lépett döntést az után jelentették be, hogy a bolgár kormány képviselői tárgyalásokat folytattak a céggel.
MTI
Kétmilliárd forintos beruházással, kínai befektetéssel napelemeket és napkollektorokat gyártó üzem épül Berettyóújfaluban, ahol az ősztől háromszázan, 2013-tól pedig várhatóan ezren dolgoznak majd - mondta el Galló Ferenc vállalkozó, a kínai-magyar Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója.
MTI
Mediátor közreműködésével 20 milliárd forintot ajánlott a Holcim Hungária Zrt. a Magyar Cement Mész- és Cementipari Kft.-nek a miskolci cementgyár ez utóbbi cég tulajdonában lévő vagyonáért, de az elutasította az ajánlatot, így a Holcim arra kényszerülhet, hogy jelentősen csökkentse a gyár dolgozóinak a számát - közölte a Holcim szerdán az MTI-vel.
MTI
Az április végétől változó táppénzszabályoknak elsősorban a munkáltatók a nyertesei, de a dolgozók közül se mindenki jár rosszul. Azt is leszögezhetjük, hogy minél többet keres valaki, annál kevésbé éri meg betegnek lennie. Viszont bruttó 260 ezer forint havi jövedelem alatt ugyanannyi táppénz jár mindenkinek, mint eddig.
hvg.hu
Napok óta optimista hangulat uralkodik a forint piacán, az euró jegyzése szerdán tovább süllyedt, miközben a dollár forintárfolyama egyenesen egyéves mélypontra ért.
unknown
A vártnál jobban nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten, a benzintartalék viszont a becsültnél jelentősebben csökkent.
MTI
Gyengült márciusban a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt.
MTI