Forint: 274 közelében az euró, 213-nál a frank

Hétfői záróértéke közelében ingadozott az EUR/HUF árfolyam kedden délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót fél 11-kor 274,80 forinton jegyezték. A dollár kurzusa ekkor 202,20 a svájci franké 213,40 forinton állt.



Megfékezné az alapélelmiszerek drágulását a FAO

A határidős árupiacok működésének szabályozását sürgette a FAO, vagyis az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgatója egy japán lapinterjúban, hogy megfékezzék az alapvető mezőgazdasági cikkek drágulásáért felelős spekulációt.


Az IMF szerint továbbra is kétsebességű lesz a fejlődés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden megjelent előrejelzése szerint folytatódik a kétsebességű fejlődés a világgazdaságban: a fejlett államokban a növekedés lassú, a munkanélküliség pedig magas marad, és kockázatot jelentenek az euróövezet perifériáján keletkezett feszültségek, míg számos feltörekvő országban továbbra is gyors a növekedés, de fokozódik az inflációs nyomás, és megjelentek a gazdaság túlhevülésének jelei.



Pozitív hozadéka is van a magánpénztárak államosításának

Vízkeleti Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) elnöke a hvg.hu-nak adott interjúban a magán-nyugdíjpénztári vagyon állami felügyelet alá helyezésének tanulságairól és várható következményeiről beszélt. A Pioneer Befektetési Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint Magyarország nemzetközi megítélése hiteles gazdasági programmal másfél év alatt helyrehozható, ám a bizalmat visszanyerni nem lehet egyik napról a másikra.


Aeroviva csőd: már egymilliárd forint felett a kárigény

A turizmusonline.hu értesülései szerint végleges számokat még mindig nem tudni, de már most látszik, hogy kevés lesz a tavaly év végén csődbe ment Aeroviva utazási iroda csaknem félmilliárdos vagyoni biztosítéka.


Valamelyest csökken a globális növekedés

A világgazdaság növekedése az idén némileg lassul, ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a válság nyertesei a fejlődő országok lesznek. Ez abból is érezhető, a kockázati megítélések kapcsán zárul az olló a fejlett és a fejlődő országok között.


Csaba László az inflációról: a bérből vagy nyugdíjból élők biztosan megszívják

A Magyar Televízió reggeli műsorában nyilatkozó közgazdász szerint bizonytalan környezetben, növekvő inflációs várakozások és olajárak mellett nem lehet az árstabilitást másképp biztosítani, mint ahogyan a jegybank tette hétfői kamatemelésével. Csaba László szerint amit eddig a kormány új csomagjából kiszivárogtattak, az inkább költségvetési kiigazításnak, semmint gazdaságélénkítésnek tűnik.


GfK: a német fogyasztói bizalom 3 éves rekordot döntött

Jóval a válság előtti szintre tért vissza a németek vásárlási kedve, a költekezési hajlandóságot jelző februári előremutató index 2007 október óta a legmagasabb szintre szökött fel - derül ki a GfK piackutató kedden ismertetett adataiból.


BÉT: negatív nyitás, erősödő BUX

Enyhén mínuszos nyitás után az árfolyamok "oldalazását" várja Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, délután pedig az amerikai piacok lehetnek iránymutatók.



Kora reggel tartotta árfolyamát a forint

Tartotta árfolyamát a forint kedden kora reggel a nemzetközi bankközi piacon valamennyi fontosabb devizával szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 274,54 forinton jegyeztek a hétfő esti 274,70 forint után.


ILO: idén még nem csökken jelentősen a munkanélküliség

Az ILO legfrissebb, "Globális foglalkoztatási trendek 2011-ben: a foglalkoztatás fellendítésének kihívásai" című jelentéséből kiderült: a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) előrejelzése szerint 2011-ben a világban 6,1 százalékos munkanélküliségi rátával kell számolni, ez 203,3 millió munkanélkülit jelent, nem sokkal kevesebbet a tavalyi 205 millió állástalannál.


Győri szerint az arányos teherviselést célozzák a válságadók

Győri Enikő, az uniós ügyek államtitkára hétfő este egy brüsszeli rendezvényen az ipari vállalkozásokat tömörítő Bajor Gazdasági Szövetség (vbw) vezetőjének azt mondta: a bank-, energia- és távközlési szektorra, valamint a kereskedőláncokra kivetett válságadók az arányos teherviselést célozzák.




Stabilizálódott a forint estére

Az eurót délután fél ötkor 274,80 forinton jegyezték a péntek délutáni 273,85 forint után, este 20 óra körül 274,70 forint volt az euró ára a bankközi piacon.


Az autóipar hajtja a német exportot

Felszökött tavaly Németországban az autóexport, olyannyira, hogy a külkereskedelmi mérleg többletének több mint 60 százalékát adja ez a szegmens - derül ki a VDA szakmai szövetség hétfőn ismertetett adataiból.


Drámai változásra van szükség a kamatemelés elkerüléséhez

Ha a magyar kormány februárban hiteles strukturális reformcsomagot terjeszt elő, szünetelhet, vagy akár le is állhat a jegybank kamatemelési ciklusa - jósolták londoni felzárkózó piaci szakértők az MNB hétfői - a citybeli elemzői körben általánosan várt - újabb negyed százalékpontos kamatemelése után.