Emelkedik az infláció Európában

Az eurózónában a novemberi 1,9 százalékról 2,2 százalékra, az EU egészében pedig 2,3 százalékról 2,6 százalékra emelkedett az éves szintű infláció 2010 decemberében - jelentette be az Eurostat.


Szárnyal az Ikea

Rekord nyereséget könyvelhetett el tavaly a svéd Ikea, a világ első számú bútorkereskedelmi lánca. A vállalat elsősorban annak köszönheti jó eredményeit, hogy a vásárlók a gazdasági nehézségek közepette inkább az olcsóbb bútorokat részesítették előnyben.


Matolcsy, Orbán, Fellegi az Új Széchenyi Tervről

A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar beruházási ráta 2014-re mintegy 25 százalékos szintre nő majd, a magyar GDP pedig a 4-6 százalékos sávba emelkedik. Orbán Viktor arról beszélt: az Új Széchenyi Terv a kormányzás "barátságos arcát" mutatja, a reményről, az együttműködésről és a közös lehetőségekről szól.


Egyre több az eladó pince és borház

Az elmúlt hónapokban szerte a Dunántúlon egyre több szőlő, pince és borház került piacra. A szakemberek szerint ebben nem csak a fejlesztési források beszűkülése és az értékesítés megnehezülése játszik szerepet, hanem a gazdák turisztikai bevételének megcsappanása – írta a Napi Gazdaság.



275 forint egy euró: tartja árfolyamát a forint

Az üzletkötők szerint a forint erősödése a befektetők kockázatvállalási hajlandóságának növekedését tükrözi. Pénteken elsősorban az eurózónabeli és amerikai adatok alakíthatják az árfolyamokat.





3 százalékon a spanyol infláció

Spanyolországban jelentősen nőtt a decemberi fogyasztói árindex, elsősorban a dohánytermékek drágulása és az üzemanyagárak emelkedése miatt - közölte az ország statisztikai hivatala pénteken.



Csökkent az új autók eladása az EU-ban tavaly

Tavaly 5,5 százalékkal csökkent az új autók eladása az Európai Unióban 2009-hez képest, mivel megcsappant a kereslet a kormányok által támogatott roncsprémium-programok kifutását követően.


Emelkedett nyitáskor a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,91 pontos emelkedéssel, 22 409,47 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,09 százalékkal erősödött.


KSH: Negatív meglepetés a decemberi infláció

2010. decemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,4 százalék volt, 2009. decemberhez viszonyítva az árak 4,7 százalékkal növekedtek, ami magasabb a 4,4 százalékos elemzői konszenzusnál. Az elmúlt évben, átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint 2009-ben - jelentette a KSH.


Nőtt a német infláció

A német infláció 1,7 százalékra nőtt decemberben éves szinten a novemberi 1,5 százalékról, ami a legmagasabb 2008 októbere óta - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal pénteken, megerősítve december végi előzetes adatát.



Három pláza nyílik az idén

A fejlesztők szerint a jó lokáció és az egyedi szolgáltatás a siker kulcsa – írta a Világgazdaság az Europeum, a Köki Terminál és a Váci1 bevásárlóközpontok építésével kapcsolatban.


Alig változott a forint árfolyama reggel

A forint várhatóan a jelenlegi, viszonylag erős szinten marad, az euró/forint keresztárfolyam a 274 forint körüli tartományba kerülhet a hét eleji, 280 forint közeli szintről.