Kínában rekord aranytermelés volt tavaly
Kína tavalyi aranytermelése előzetes adatok szerint meghaladta a 340 tonnát - közölte az ország ipari minisztériuma pénteken.
Kína tavalyi aranytermelése előzetes adatok szerint meghaladta a 340 tonnát - közölte az ország ipari minisztériuma pénteken.
MTI
Novemberben csökkent a német külkereskedelmi többlet, miután az export kevésbé bővült az importnál - közölte az ország statisztikai hivatala pénteken.
MTI
Lengyelországban emelkedett a munkanélküliség decemberben; a varsói munkaügyi minisztérium pénteken közölt előrejelzése szerint a decemberi munkanélküliség 12,3 százalékra nőtt a novemberi 11,7 százalékról.
MTI
Jelentősen nőtt a novemberi cseh ipari termelés éves, és havi szinten egyaránt az ország statisztikai hivatalának pénteken ismertetett előzetes adatai szerint.
MTI
A dollár pénteken reggel tovább erősödött az euróval (és a forinttal) szemben, a zöldhasú egysége 10 órakor több mint 213 forintot ért.
ecoline.hu
A Magyar Nemzet információi szerint két bank összesen tízezer hitelszerződés egyidejű felmondását készítette elő a napokban, a végrehajtások előkészületeivel így akkor végezhetnek, amikor lejár a kilakoltatási moratórium.
MTI
Az államháztartás pénzforgalmi hiánya – helyi önkormányzatok nélküli - a GDP 3,2 százaléka volt 2010-ben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
MTI
Az ipari termelés év/év alapon 14,5 százalékkal nőtt novemberben – áll a KSH pénteken közzétett első becslésében.
unknown
Meglepetésre csökkent a novemberi német kiskereskedelmi forgalom az előző hónaphoz képest - jelentette pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal. Előzetes adatok szerint a forgalom 2,4 százalékkal csappant meg októberhez képest, amikor 0,1 százalékkal nőtt az előző hónaphoz viszonyítva.
MTI
A múlt év decemberében 260 millió euróval 33,675 milliárd euróra nőttek a nemzetközi tartalékok novemberhez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közölt legfrissebb adataiból.
MTI
Egymilliárd forintnál is nagyobb értékű ipari beruházások valósulhatnak meg az idén Kapuváron, mintegy félszáz új munkahelyet teremtve - írta pénteki számában a Kisalföld.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,10 pontos csökkenéssel, 22 319,68 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,57 százalékkal gyengült.
MTI
Az év eleje óta euróövezeti tag Észtországban a decemberi infláció 5,7 százalék volt éves szinten, ami két éves csúcsnak számít. A havi szintű növekedés 0,5 százalék volt. Tavaly az átlagos infláció 3,0 százalékot tett ki.
MTI
Minimális elmozdulással indíthatják a hét utolsó, pénteki kereskedési napját a nyugat-európai tőzsdék, miután az ázsiai börzék mutatói vegyesen mozogtak, Tokióban a Nikkei225 index 0,1 százalékos pluszban zárt.
MTI
Csaba László közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: idén alapvetően a nemzetgazdasági egyensúly megőrzése a cél, és ez minden mást maga alá rendel.
InfoRádió
Hamarosan távozik a magyarországi Tesco vezérigazgatója és Angliában beszerzési igazgatóként folytatja munkáját - írja a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet
Röviddel 7 óra előtt 276,05 forintot ért egy euró a csütörtök késő esti 276,16 forint után (-0,04 százalék).
MTI
A novemberi 7 pontos zuhanást követően az elmúlt hónapban újabb egy ponttal csökkent a hvg.hu NetHangulat index értéke, amely így az évet 28 ponton fejezte be – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A decemberi események a jelek szerint kevésbé rontottak az internetes közhangulaton, mint a magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos kormánydöntés, de már így is az internetezők csaknem háromnegyede pesszimista.
hvg.hu
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) elnöke a Népszavának azt mondta, hogy nemcsak a jelzálogalapú lakás-devizahitelesek, hanem az autóvásárlás miatt eladósodott fogyasztók jelentős része is nagy bajban van.
MTI
MTI
Népszava
Több algériai városban fiatalok százai tüntettek csütörtökön, hogy az emelkedő árak és a munkanélküliség ellen tiltakozzanak. A hatóságok rohamrendőröket vezényeltek a zavargó városokba, ahol üzleteket rongáltak meg, és úttorlaszokat emeltek a dühös fiatalok.
Hírszerző
Hírszerző
FH