Lemondott Vági Márton az FHB igazgatósági tagságról
Vági Márton, aki 2002 óta volt a bank igazgatóságának tagja 2011. január 1-jei hatállyal mondott le.
Vági Márton, aki 2002 óta volt a bank igazgatóságának tagja 2011. január 1-jei hatállyal mondott le.
MTI
A MySpace alkalmazottainak akár a felét is elküldheti a közeljövőben, és a WSJ értesülése szerint a közösségi háló értékesítése is felmerült.
hvg.hu
Németországban 7 százalékkal 230 ezerre nőtt az új autók eladása decemberben éves szinten - a német autóipari szövetség (VDIK) keddi közleménye szerint.
MTI
A lengyel kormány a nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó törvényjavaslata szerint csökkenne a magánnyugdíjpénztárakhoz utalt befizetések mértéke.
MTI
Sérti az állami feladatok ellátásának átláthatóságához fűződő közérdeket az, hogy közbeszerzések esetén alvállalkozó igénybevételével kivonhatók a nyilvánosság köréből az állammal kötött szerződés alapján végzett tevékenység részletei. Ezért az adatvédelmi biztos a Ptk. módosítását kezdeményezte a közigazgatási és igazságügyi miniszternél.
hvg.hu
Az Opten céginformációs szolgáltató adatai alapján a 2008-as 11 ezer 423 felszámolás után 2009-ben 14 ezer 885 cég vált fizetésképtelenné.Tavaly rekordszámú, összesen 17 ezer 420 cég ellen indult felszámolási eljárás, ami 17 százalékkal több mint 2009-ben.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) visszavonta a „Jógazda” Szövetkezeti Takarékpénztár pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő befektetési szolgáltatás végzésére jogosító engedélyeit, egyidejűleg kezdeményezte az intézmény felszámolását és a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. felszámolóként történő kijelölését - tudatta közleményéban a PSZÁF.
hvg.hu
Az év végi átmeneti kereslet-csökkenés után a megszokott mértékű túljegyzés fogadta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukcióján a 40 milliárd forint meghirdetett összeget. A hozam kismértékben csökkent mind az előző aukcióhoz, mind a hétfői másodpiaci referenciahozamhoz képest.
MTI
A szocialisták úgy vélik: az egészségügy elmúlt fél évét a bizonytalanság és a valóságos cselekvés helyett az egyes csoportok érdekeit szolgáló gesztusintézkedések jellemezték. Szerintük a büdzsé azt mutatja, hogy a Fidesz-KDNP kormány nem teljesíti választási ígéreteit.
MTI
Csúcsot döntött kedden a londoni fémtőzsdén a réz ára, miután hétfőn New Yorkban minden idők legmagasabb szintjére emelkedett az iparban széles körben alkalmazott fém ára, és Sanghajban is három és féléves csúcsra nőtt.
MTI
A várt 2,0 százalék helyett 2,2 százalékra gyorsult az infláció decemberben az eurózónában. Novemberben még 1,9 százalékos pénzromlási ütemet mértek.
unknown
A lengyel pénzügyminiszter-helyettes, egy parlamenti interpellációra adott válaszából kiderült: a pénzügyminisztérium egyelőre még azt elemzi, hogy milyen előnyökkel, illetve hátrányokkal járna egy bankadó bevezetése.
MTI
A várt 15 ezres csökkenés helyett 3 ezerrel emelkedett a munkanélküliek száma decemberben Németországban - jelentette a Szövetségi Munkaügyi Hivatal.
unknown
Az év második tőzsdenapjának délelőttjén a kereskedés ott folytatódott, ahol hétfőn abbamaradt: jó hangulat és emelkedés jellemzi a piacokat.
unknown
Kedden erősödéssel indította a napot a forint a bankközi devizapiacon, az euró árfolyam a kora reggeli 278 forinthoz közeli szintről fél 11-ig 276,30 forintra süllyedt. A dollárt ekkor 206,80, a svájci frankot 219,50 forinton jegyezték.
unknown
A Hajdú-bihari Napló azt írja: bár egy korábbi létszámleépítést sikerült elkerülni a GE Hungary Zrt. hajdúböszörményi vákuumtechnikai alkatrész- és gépgyárában, most mégis a több mint 950 munkahelyből 125 szűnik meg a cégvezetés és a szakszervezetek közötti megállapodás szerint.
MTI
Jelentős csökkenéssel zárt a melbourne-i tőzsde vezető mutatója kedden, mert az árvíz miatt nyomás alá kerültek a biztosítók, valamint a bányaipari cégek részvényei.
MTI
Magyar szellem címmel közölt rövid kommentárt a válságadóról keddi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
MTI
Jóri András adatvédelmi biztos a Ptk. módosítását kezdeményezte: szerinte sérti az állami feladatok ellátásának átláthatóságához fűződő közérdeket az, hogy a közbeszerzéseknél alvállalkozó igénybevétele esetén nem kötelező nyilvánosságra hozni az állammal kötött szerződés alapján végzett tevékenység részleteit.
MTI