Zöld jelzés az újabb görög hitelrészletnek
Görögország megkaphatja a 110 milliárd eurós nemzetközi hitel következő, harmadik részletét.
Görögország megkaphatja a 110 milliárd eurós nemzetközi hitel következő, harmadik részletét.
MTI
Három heti mélypontra csökkentek a főbb európai tőzsdeindexek a kereskedés első órájában: a befektetőket aggasztja, hogy az ír adósságválság átterjedhet más euróövezeti országra is. Elbizonytalanította a piacokat az is, hogy az észak-koreai tüzérség ágyúzott kedden egy dél-koreai szigetet.
MTI
Házkutatást tartott az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda három fedezeti alapnál. Az FBI azt feltételezi, hogy bennfentes kereskedés folyt az alapkezelő társaságoknál.
MTI
Veszteséges volt a bankszektor a harmadik negyedévben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint - számolt be keddi számában a Napi Gazdaság és a Világgazdaság. Mindkét lap arról ír, hogy a veszteség egy részét a különadó okozta.
MTI
Többnyire gyengültek a vezető tőzsdemutatók Ázsiában, ugyanazért, amiért Amerikában is csökkennek a határidős mutatók, Európában is gyenge nyitást valószínűsítenek az elemzők, és esik az olaj ára is: bár a piacok megnyugvással nyugtázták, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap kisegíti a súlyos adósságokkal küszködő Írországot, felerősödtek a félelmek, hogy az írországi válság átterjedhet más euróövezeti országra is.
MTI
Gyengülés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén; Ázsiában is csökkentek a tőzsdemutatók reggel, és az európai piacokon is gyenge nyitást valószínűsítenek az elemzők.
MTI
Budapesten keresik a legtöbbet az emberek, de egyre több megye zárkózik fel a 200 ezer forintos átlagfizetésekhez - derül ki a Workania állásportál elmúlt három év fizetési adatait összesítő felméréséből.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Gyengült a forint kedden kora reggel a bankközi piacon: röviddel 7 óra előtt egy eurót 274,58 forinton jegyeztek a hétfő délutáni 273,70 forinthoz képest.
MTI
Nincs szükség újabb Balettintézet-torzókra, így egyelőre nem kerülnek a fővárosi közgyűlés elé lényegesebb ingatlaneladási tranzakciók - mondta a Napi Gazdaságnak Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Az A kategóriás részvénnyel rendelkező tőzsdei cégek a harmadik negyedévre a bázisidőszakinál bő 6 százalékkal kisebb, 200 milliárd forint körüli összesített adózott eredményről adtak számot - írja a Világgazdaság.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Világgazdaság
Hosszas jogvitát követően a Fővárosi Ítélőtábla jogerős végézésben úgy döntött, hogy a Salamon Berkowitz nevével fémjelzett Tra-Üdi Zrt. a Traubisoda üdítőital névhasználati jogának birtokosa - számolt be a Népszava.
MTI
Az APEH új informatikai hálózatot fejlesztett ki, melynek segítségével gyorsabban emelheti majd le a köztartozást felhalmozó személyek bankszámláiról a be nem fizetett adót, a rendszer egy hónapja működik - írja a Magyar Nemzet.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Miközben a felmérések szerint a magán-nyugdíjpénztári tagok harmada-fele is visszaléphet az állami tb-kassza "védernyője" alá, közép- és hosszabb távon kérdéses, mennyire képes szavatolni az állam az időskori járandóságok értékállóságát és a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyát - írja a Világgazdaság.
MTI
MTI
Világgazdaság
Rendben halad előre a költségvetési kiigazítás Németországban, az idén azonban még rekord nagyságú deficit várható - közölte hétfőn a berlini pénzügyminisztérium.
MTI
A fideszes Varga József fenntartja azt az indítványát, a Költségvetési Tanács (KT) 835 millió forintos támogatásából csupán 10 milliót hagyna a testületnél, a többit pedig a Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz irányítaná át. Rogán Antal, a Fidesz-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője szerint a képviselőcsoport támogatni fogja az indítványt.
MTI
Részben a vajdasági magyar kisebbség helyzetétől is függ, mennyi tőke áramlik Magyarországról Szerbiába - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára hétfőn Belgrádban az MTI-nek.
MTI
Délelőtt erősödött, délután gyengült a forint hétfőn, aminek eredménye az lett, hogy az euró a reggeli 274,00-274,50 forintos sávban fejezte be a napot.
unknown
A Fővárosi Bíróságon szerzői jogok megsértése miatt indított perben első fokon precedens értékű pert vesztett a Synergon Informatikai Nyrt. A felperes mikrovállalkozás programját illetéktelenül felhasználó cég saját állítása szerint teljesen átdolgozta a szoftvert, ám egy programozási hiba leleplezte a jogsértést.
hvg.hu
Veszteséggel indította a hetet a BUX, az index közel egy százalékkal lett karcsúbb hétfőn. Az OTP közel 4 százalékkal lett olcsóbb.
unknown