Stagnál a forint
A dollár folytatta erősödését, míg az eurót az euróövezet pénzügyi szilárdságával szemben újból feltámadt kételyek tartják nyomás alatt. A forint árfolyama a péntek esti szint körül stagnált a hét végén.
A dollár folytatta erősödését, míg az eurót az euróövezet pénzügyi szilárdságával szemben újból feltámadt kételyek tartják nyomás alatt. A forint árfolyama a péntek esti szint körül stagnált a hét végén.
MTI
Ma dől el, lesz-e zárószavazás a kétnapos parlamenti ülés első napján Lázár János fideszes frakcióvezető önálló indítványairól.
MTI
Orbán Viktor elképzelhetőnek tartja, hogy az idén központilag befagyasztott gázárak jövőre már ismét a piaci szempontok szerint alakulnak, vagyis 2011-től ismét lehet gázáremelés - erről a tegnap késő estébe nyúló kormányülés előtt beszélt a kormányfő.
hvg.hu
Leginkább a jól kereső, kétgyerekes párokat ösztönözheti a gyerekek után járó adókedvezmény a harmadik utód vállalására, a szegények gyermekvállalása csökkenhet, és az alsó középosztály termékenysége sem fog nőni szakemberek szerint. Ennek ellenére valamivel több gyerek születését várják a következő két évben, mint az idén - írja a Népszabadság.
MTI
MTI
Népszabadság
Újabb árháború bontakozhat ki a magyar cigarettapiacon a Napi Gazdaság szerint. Az árverseny vége az lehet, hogy a költségvetésbe a dohánytermékek jövedéki adójából és áfájából is kevesebb bevétel folyik majd be.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
A kormány bővíteni kívánja a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) finanszírozási eszközeit, továbbá visszaállítja az állami fejlesztési bankra vonatkozóan az osztalék elvonás tilalmát - egyebek közt ezt tartalmazza az a törvénymódosító javaslat, amelyet a nemzeti fejlesztési miniszter nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek.
MTI
A korábbiaknál is több autós válthat az idén biztosítót a kötelező felelősségbiztosítás új, teljesítményalapú díjazása és az átlagdíjak csökkenése miatt.
Papp Emília
London olyan innovatív tech-központot kíván létrehozni, mely az amerikai Szilícium-völgy riválisává válhat a jövőben; a városrész már egy ideje formálódóban is van - olvasható a Londonline blogon.
hvg.hu
Hetvenegy col, azaz mintegy 180 centiméter képátlójú a világ legnagyobb, „szélesvásznú” háromdimenziós LCD-tévéje, amelyet elsőként Japánban mutatnak be a nagyközönségnek.
MTI
Sikeres pakisztáni kutatófúrásról számolt be a Mol Nyrt. a BÉT honlapján pénteken.
MTI
A világgazdaság növekedését továbbra is a feltörekvő gazdaságok lendítik előre, a fejlett gazdaságok többsége még mindig a magas munkanélküliséggel és az apadó fogyasztói kereslettel küzd – állapítja meg a PwC legfrissebb tanulmánya.
MTI
A svájci frank árfolyama november 5-én 204 forint fölött, két hete nem látott magasságban is megfordult. Az euró 275 forintig drágult.
ecoline.hu
A függőben lévő lakáseladások száma 1,8 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest az Egyesült államokban szeptemberben – jelentette pénteken a National Association of Realtors. Augusztusi 4,4 százalékos emelkedést mértek.
ecoline.hu
Az eurót péntek délután négy órakor 273,26 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 272,64 forint után.
MTI
A BÉT vezető indexe 23 205,45 ponton búcsúzott a héttől, 120,96 ponttal (0,52 százalékkal) a csütörtöki záróérték alatt.
ecoline.hu
Tízéves csúcsot döntött meg az idén az első félévben a skót whisky exportja, elsősorban annak köszönhetően, hogy a feltörekvő országokban igazi státuszszimbólumnak tartott italból a korábbinál több fogyott.
MTI
A távközlési válságadó után mielőbbi párbeszédet sürget az iparág fejlődését érintő szakpolitikai tervekről az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). Nem akarják ingyen adni a pénzüket.
hvg.hu
Legalább 4,5 százalékkal, havi 76.800 forinttal emelné a minimálbért a kormány 2011. január 1-től. A legalább középfokú végzettséget igénylő munkakörben dolgozók garantált bérminimuma legalább 3,4 százalékkal, 92.500 forintra emelkedne. Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén a munkaadók egyetértettek a kormány javaslatával, a szakszervezetek viszont kevesellték.
MTI
A kimagaslóan magas szeptemberi adat után októberben kevesebb, összesen 1413 cég ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást Magyarországon - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató pénteken, az MTI-nek elküldött közleményéből.
MTI
Az American International Group (AIG) pénteken 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett a harmadik negyedévre vonatkozóan. A biztosító társaság az időszakban összesen 4,5 milliárd dollárt fordított átstrukturálási költségekre.
MTI