Figyeli az APEH, ki használ vagyonadó-kalkulátort

Az adóhatóság bekéri és az elévülési időn belül megőrzi a vagyonadó-kalkulátor használóinak adatait, amire azonban nem az adózók előzetes regisztrálása vagy ellenőrzésre kijelölése, hanem a joghátrányok elkerülésének garantálása érdekében van szükség - írja a Napi Gazdaság szerdai számában.


Továbbra sem tudni, kik állnak az Omninvest mögött

Nem bizonytalan a cég háttere, a tulajdonos ismert és megtalálható - jelentette ki Zimonyi Ferenc, az Omninvest Kft. ügyvezető igazgatója a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában szerdán. Csakhogy azt nem tudni, kik a tulajdonosai a társaságot 98 százalékban birtokló ciprusi cégnek.



Összevonnák a Volánokat

Regionális autóbusz-konzorciumok létrehozását indítványozza a Volán társaságok tulajdonosi jogkörét betöltő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. - értesült a Világgazdaság.


Kirúgták a GM vezérét

A General Motors igazgatótanácsa menesztette Fritz Henderson vezérigazgatót, mert új stratégia kidolgozására van szükség - közölte a cég szóvivője.


Inflációs kilátások

A recesszió miatt a cégek csak a júliusi áfaemelések kétharmadát tudták érvényesíteni áraikban, így a jegybank által vártnál kisebb lesz a fogyasztóiár-index. Jövőre alig lassul az infláció, ám 2011-ben 2 százalék alá eshet.



Pénzügyi válság Dubaiban

Megingatta az európai és ázsiai tőzsdéket, hogy Dubai legnagyobb befektetési társasága gyakorlatilag csődöt jelentett. A fizetésképtelenség európai bankokat is érint.


A szerb vízkincs hasznosítása

Megoldatlan tulajdonviták és Belgrád határozatlansága miatt csak csigalassúsággal fejlődnek Szerbia gyógyfürdői. Hasonló a helyzet az ásványvízpiacon is.


Városhistória

Az al-Maktúm család vezette Bani Jasz törzs 800 tagja 1833-ban telepedett le a zavaros vízű Dubai patak torkolatánál...


Hány hónapig tart az év?

Hétfőn 201 támogató és 179 ellenző szavazattal elfogadta az Országgyűlés a jövő évi költségvetést.


Erősödött a forint

Erősödött a forint kedden este a délutáni és a hétfő késő esti árfolyamhoz viszonyítva: 272 forint alatt jegyezték az eurót a londoni bankközi devizapiacon.


Vége a huzavonának: 73 500 forint lesz a minimálbér

A jelenlegi 71 500 forintról 2010-re 73 500 forintos minimálbérről, 89 500 forintos szakmunkás bérminimumról és a nettó keresetek reálértékének megőrzéséről állapodtak meg az Országos Érdekegyeztető Tanács keddi plenáris ülésén.



Questor: olyan mintha nem is lenne válság

A piacokon megnyugodott a hangulat és úgy tűnik, mintha minden helyreállt volna, sőt, az indexek és az árfolyamok a helyzet javulását mutatják – mondta Háda Bálint. A Questor csoport pénzügyi elemzője szerint a kép azonban csalóka, a részvénypiaci emelkedést továbbra is sokkal inkább a piacokon lévő többlet likviditás fűti, semmint bármilyen fundamentális megalapozottság.



Előfoglalások: utazni pedig jövőre is fogunk

Javult a TUI Travel pénzügyi helyzete a szeptember 30-ával zárult üzleti évben, a csoport adó előtti eredménye 15 százalékkal emelkedett, és adózás utáni vesztesége is lényegesen alacsonyabb az egy évvel korábbinál.



Jelentősen nőtt a cseh költségvetési hiány

A cseh költségvetési hiány jelentősen, 169,41 milliárd koronára (kb. 6,50 milliárd euró) nőtt az idei első 11 hónapban az egy évvel korábbi 6,52 milliárd koronáról – közölte a cseh pénzügyminisztérium kedden.