Nagybani piac: kereskedelmi tételben
 

Nagybani piac: kereskedelmi tételben

Meg-megállnak a furgonokkal közlekedő vevők az árujait pakoló eladó előtt, azután, ha megköttetik az üzlet, már viszik is. Ez a kép fogadja a budapesti, 32 hektáron elterülő Nagykőrösi úti nagybani piacra érkező látogatót.

HVG HVG

Rákóczi tér: romok a tűz után
 

Rákóczi tér: romok a tűz után

Mintha összebeszélt volna, egyformán elsózta a palacsintát a Rákóczi téri csarnok mindkét árusa. De a drágábbik helyen – ahol 90 forintért adták –, vagyis a Minibüfében legalább a másiknál – ahol csak 80 forintot kértek – a kínálatból bántóan hiányzó diósat is lehetett kapni.

HVG HVG

Biopiacok Budapesten: borsos árak
 

Biopiacok Budapesten: borsos árak

„Bezzeg, amikor még paprika íze volt a paprikának…” – sóhajtanak fel a reggeliző-asztalnál a legkülönbözőbb generációk, amikor a vajas kenyérre helyezik a harsány színű, de kissé vízízű nagyüzemi zöldséget.

HVG HVG

Szegedi piacok: tatarozás alatt, zavartalanul
 

Szegedi piacok: tatarozás alatt, zavartalanul

Noha Szeged legnagyobb piacainak átépítése, bővítése, felújítása, korszerűsítése már hónapok óta tart, és csak jövő tavasszal, illetve ősszel fejeződik be, az árusítás mind a három helyen zavartalan. A megyeszékhely legolcsóbb piaca kétségtelenül a dorozsmai nagybani. Szeged peremkerületeiben, a tízemeletes épületek árnyékában, a boltok előtt megtűrt pár kisnyugdíjas árusból kinőtt piacok pedig a legdrágábbak.

HVG HVG


A Lehel, vagyis a „kofahajó”
 

A Lehel, vagyis a „kofahajó”

Az egykor rendkívüli népszerűségnek örvendő, tákolt fabódékból álló Lehel piac ma már csak egy a fővárosi nagy bevásárlóközpontok sorában. A Rajk László által tervezett bizarr, hajó alakú épületet először szabotálta az angyalföldi közönség, ám mára – a napi 30 ezres vásárlószámból következtetve – elfogadták, és akik megszerették, a tervező nyomán csak kofahajónak becézik.

HVG HVG

Bevásárlás Romániában: az olcsóság kockázatai
 

Bevásárlás Romániában: az olcsóság kockázatai

Jóformán nincs olyan napi fogyasztási cikk, amihez a magyar-román határ túloldalán ne lehetne olcsóbban hozzájutni. Valószínű ezért döntenek többen ma is úgy, hogy a nagybevásárlásokat keleti szomszédunknál ejtik meg. A legalitás határait feszegető bevásárlóturizmus mellett továbbra is virágzik a határmenti fekete kereskedelem.

HVG HVG

Tizenötmilliós bírság a T-Mobile-nak
 

Tizenötmilliós bírság a T-Mobile-nak

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa 15 millió forintos bírságot vetett ki a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt.-re, mert a társaság nem teljesítette a piacelemzési eljáráshoz kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettségét.

MTI MTI

Az E.ON üzletelhet a Mollal
 

Az E.ON üzletelhet a Mollal

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy az E.ON német gázipari vállalat bizonyos feltételek teljesítése esetén megszerezze a Mol Rt. gázipari érdekeltségeit.

MTI MTI


Miskolc, Búza tér: stiklik, trükkök
 

Miskolc, Búza tér: stiklik, trükkök

A hajdani búzapiacról elnevezett, Miskolc belvárosában található vásártér nevét hiába próbálták a létező szocializmusban Béke térre keresztelni, a kísérlet teljes kudarcba fulladt. Lemegyek a Búzára, mondja ma is a miskolci polgár, ha bevásárolni indul, holott a piac, akárcsak a város, alaposan megkopott az elmúlt 15 évben.

HVG HVG






Erősödött a forint a bankközi devizapiacon
 

Erősödött a forint a bankközi devizapiacon

A forint erősödött a bankközi devizapiacon kedden, az eurót 251,40/45 forinton jegyezték 16 óra tájban, mintegy 1,10 forinttal gyengébben a 252,50/60 forintos hétfői árfolyamnál.

MTI MTI

Garay tér: száműzetésben
 

Garay tér: száműzetésben

A Garay téri piac jelenleg csak bitorolja saját nevét. A Keleti pályaudvar mögötti Garay téren hiába keresné a vásárló, mert a Rottenbiller utcába szorult. A régi – Krentsei Géza fővárosi műszaki tanácsos és Szabó Jenő építészmérnök által tervezett, 1931-ben átadott – vásárcsarnokot ugyanis 2003 végén bezárták, majd földig rombolták, a helyére 9,3 milliárd forintból modern pláza épül.

HVG HVG

Batthyány tér: a száműzött piac
 

Batthyány tér: a száműzött piac

Az idősebbek még mindig kérdezgetik a Batthyány téri vásárcsarnokba érve: hol van itt a piac? Az 1902-ben átadott, 1977-ben akkori léptékkel korszerű bevásárlóközponttá átalakított, majd 2003-ban felújított épületnek már csak a bejáratán virít az egykori piacra utaló „VI. Vásárcsarnok” elnevezés, mivel a világörökség részévé nyilvánított területen található, Klunzinger Pál által tervezett épület műemléki védettséget élvez – természetesen a régi felirattal együtt.

HVG HVG