Legsúlyosabb válságát éli a 2003-as háború utáni törékeny iraki demokrácia
Lassan egy éve nincs kormány Bagdadban. Moktada al-Szadr vallási-politikai vezető úgy keveri a lapokat, hogy ő legyen a megmentő.
Lassan egy éve nincs kormány Bagdadban. Moktada al-Szadr vallási-politikai vezető úgy keveri a lapokat, hogy ő legyen a megmentő.
Az 1950-es években bárkire rá lehetett fogni, hogy szabotál, ami akár halálos ítéletet is jelenthetett.
Az újabb mogadishui mészárlás is jelzi, hogy sem fegyverrel, sem az ellenség egyik volt vezetőjének miniszteri kinevezésével nem tudta megfékezni az al-Sabab terrorszervezetet az új szomáliai kormány. Közben a térségben fokozódik a nagyhatalmi versengés.
Az intézményt fenntartó Edutus Nonprofit Közhasznú Zrt. lett Szentkirályi-Szász Krisztináé.
Kozma Ákosnak már papírja is van arról, hogy az általa irányított ombudsmani hivatal elvesztette függetlenségét, ám a mandátumának felénél járó biztost láthatóan ez sem izgatja.
A valóságban nem diadalmenet olyan génállományú gabonát termeszteni, amely egyből eltűri az aszályt, és hiába a miniszterelnök tusványosi dicsekvése génbankrendszerünkkel, a kormány eddig nem mutatott túl nagy lelkesedést, hogy segítse a ilyen kutatásokat.
Az erőforrások elherdálása, ha valaki megpróbálja a határon túli magyarokat a magyarországi magyarok mintájára átformálni – mondja a Zentán élő alkotó, aki A rózsákról című regényében rózsaszirmok módjára bontja ki a háború és a társadalom okozta betokosodott traumákat.
A Darius Kopp-sorozat harmadik része, a Kötélen a második rész sötét világából az életbe lassan visszatérő főszereplő története.
A Jobbik elnöke öltönyben, nyakkendőben volt jelen a tévészékház 2006-os ostrománál, az akkor nemzeti radikális pártba többek közt az euroszkepticizmusa hajtotta. Politikai nézeteinek változását nem sodródásként értékeli. Azt mondja, az országgyűlés zsidó származású képviselőinek listázását követelő felszólalásáért már többször is bocsánatot kért, de beszél arról is, miért vett részt 2014-ben a donbaszi népszavazáson. HVG-portré.
Az egységes Takarékbank összerakója tavaly visszavonult, ám máig folyik az osztozkodás az ő és a felcsúti mágnás uradalma között. Ennek része a DBH alapkezelő vagy a takarékok informatikai vállalata, de várhatóan sorra kerül a TV2 is.
Milliárdos veszteséget okoz az élelmiszerláncoknak a hatósági áras termékek kötelező forgalmazása, a cégek már az Alkotmánybírósággal semmisíttetnék meg az árstoprendeletet.
A luxusjachtok nem a visszafogott fogyasztásukról és elhanyagolható karbonlábnyomukról ismertek, ezért is érdekes az az állítólag nettó zéró kibocsátású, 750 bruttó űrtartalom feletti szuperhajó, amellyel egy holland és egy ír dizájneriroda rukkolt elő.
Extraprofitadó befizetésére kötelezte a kormány a biogázüzemek jelentős részét, holott ezek éppen pótolni tudnák a méregdrága fosszilis energiaféléket az agráriumban, vagyis inkább támogatást érdemelnének. A gazdák nem adják fel, továbbra is ötletelnek.
Liberális-demokratából lett elkötelezett konzervatív politikus Liz Truss, akinek egyik példaképe a Vaslady, a másik a Trónok harcából Arya Stark. Nem fél változtatni nézetein, tévedései és kudarcai megerősítették harcaiban.
Elszenesedett gyökereknek gondolták őket, sokat széttapostak vagy eltüzeltek, míg véletlenül írásjelek bukkantak elő, és kiderült, hogy valójában értékes papirusztekercsekre bukkantak egy villa romjai között Pompeji közelében, Herculaneumban. Most mesterséges intelligenciával (MI) próbálják kisilabizálni a szövegeket.
Átfogó energiatakarékossági intézkedésekről döntött a német kormány, annak ellenére, hogy a vártnál jobban állnak a gáztározók feltöltésével. Az atomerőművek további üzemeléséről, bár a közvélemény már helyeselné, nincs egyetértés a kormánykoalíción belül.
Cukorbetegséghez vezethet, illetve kövérebbé válhatunk attól, ha felborul a szervezet cirkadián (élettani napszaki) ritmusa – derül ki amerikai szakemberek új kutatási eredményeiből.
Beléphetünk a házaiba, láthatjuk freskóit, pirulhatunk a falfirkáin – és még balsorsú lakóival is találkozhatunk. Pompejit igazán jól ismerjük, ám úgy lehet, mégis több, fontosabb és izgalmasabb mindaz, amit nem tudunk a Vezúv által elpusztított városról.
A fideszes politikus a korcsolyaszövetség elnökeként érdekelt abban, ami a Nemzeti Korcsolyázó Központ közelében történik.
Gyarapodó önbizalommal készülnek a demokraták a félidős választásra, miután Joe Biden elnök ismertette a diákhitelből származó adósságok részleges elengedését. A tehercsökkentés nem oldja meg a problémát, hogy az amerikai felsőoktatás kirívóan drága.
A Broadway the Hard Way koncertalbum az 1980-as évek Amerikájának története negyven forró percben.
A ranglétra csúcsán magukat sérthetetlennek érzők sötét üzelmeibe villanásnyi betekintést enged Jorge Guerricaechevarría forgatókönyvíró valós események ihlette filmje.
Nem megy-e a gáz- és áramtakarékosság az egészségünk rovására? Mit érdemes gázról villanyra átállítani? Mikor kell nappalra letekerni a fűtést? Néhány, keveset emlegetett szempont.
Százféle dologtól függ, jó-e egy játék. Kiderült: ez a szó szoros értelmében is igaz.
Dicsőséges bevonulás helyett megtorlással és megfélemlítéssel gyarapította a trianoni Magyarországot a Horthy-korszak partizánvadász katonasága és csendőrsége. A délvidéki „kaland” részleteit sokáig államtitokként próbálták kezelni.
Szentendrén, a Ferenczy Múzeumi Centrumban látható a 94 éves Márkus Anna, külföldön Anna Mark néven ismertté vált grafikus és festő retrospektív tárlata.
Látszólag a hatóságok ingerküszöbét is elérte az Elf Bar-jelenség, de még ehhez is az kellett, hogy az alternatív cigi térhódítása miatt veszélybe kerüljön a kormányközeli dohánylobbi profitja.
A New Line Technologies Kft. 2017 óta nyer állami tendereket, legutóbb egy hónapja, közösen mostani felvásárlójával.
Cukorkát kap, aki megérdemli, de szégyenlistára kerül és büntetést fizet, aki nem fejezi be a munkáját a tokiói kávézóban, ahová tódulnak az alkotók.
Rekordszintre nőtt a szén ára, és a bányatársaságok nyeresége, sőt a fűtőanyag globális fogyasztása is csúcsot dönthet. Az energiaínség hátrébb sorolja az éghajlatváltozási szempontokat.
Ha valakinek egészséges gyümölcsöt kínálnak, azzal többet lehet elérni, mint ha eltiltják őt a gyári készételektől. Ha legyet festenek a piszoárba, kevesebb fog mellé menni, mint ha figyelmeztető feliratokat helyeznek el.
A maguk módján a közintézmények is védekeznek a rezsidrágulás ellen, ám míg egy uszodát vagy múzeumot átmenetileg be lehet zárni, a kórházaknak, iskoláknak működniük kell. A kormány javaslata azonban – ahol tudnak, álljanak át fafűtésre – nem megoldás.
Egy állatgyógyszereket fejlesztő és árusító német cég magyarországi leányvállalatát vette meg.
Ma Magyarországon bármilyen, nemi szerepekről, arányokról szóló megszólalás indulatokat vált ki, konfliktusokat generál és hideg félelmet kelt. Mert ez a politikai cél és eszköz. Vélemény.
Bódi Attila első regényéből Sebestyén Aba rendezett megrendítő előadást, amelynek miniturnéja most ér Budapestre.
Bruno Dumont France című filmje egyszerre egy szupersztár válságsztorija, illetve médiakritika a néző megvezetésének pofonegyszerű technikájáról.
Folytatja a kamatemelést és más módokon is igyekszik csillapítani az inflációs nyomást a Magyar Nemzeti Bank. Ténykedésének egyik mércéje az lehet, hogyan alakul a forint árfolyama.
Egy baktérium ihletett meg amerikai tudósokat, hogy olyan környezetbarát üzemanyagot állítsanak elő, amellyel repülőgépek és rakéták lennének meghajthatóak.
A magyar oktatás helyzetére a megoldás a sztrájk. Igazi sztrájk, nem munkaidő utáni molinózás. Az iskolák bezárása. Tárgyalni pedig üljön le Orbán Viktor, elvégre a közoktatás van annyira stratégiai kérdés, mint a KESMA vagy Putyin valaga. Vélemény.
Fióktelepet nyitott Pakson az orosz Roszatom leányvállalata, amely az atomerőmű új blokkjainak műszaki irányítását fogja össze.
Nemcsak viszi a pénzt, hanem hasznot is hoz, ha az oktatásra költ az ország – mond ellent Horváth Péter, a kormány gründolta Nemzeti Pedagóguskar elnöke Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek. A bérvita és a tanárhiány ellenére a közoktatás összeomlásáról szóló világvégejóslatokat túlzóknak tartja. Interjú.
Nyaralni jó. Telelni kevésbé.