Minden, amit a migrációs paktumról tudni kell – és amit következetesen elferdít a Fidesz és a Tisza is
A közösségi szférában a „mi kontra ők” stílusú vita eredendően nem produktív. Amikor valaki harcos szemléletet képvisel, nem figyel oda teljes mértékben, és fejben folyamatosan ellentmond. Már azelőtt készen áll a mentális érveivel, hogy a másik személy befejezné a mondatát. És mert az érvelés mindannyiunknak nagyon megy, legyen szó bármilyen álláspont alátámasztásáról, a párbeszéd semerre nem halad.
Megtalálni a kapcsolódási pontokat
Ezért rendkívül fontos, hogy először megtaláljuk a közös vonásokat, a kapcsolódási pontokat, a hasonló érdeklődési köröket, még olyan vitapartnerrel is, aki merőben más meggyőződéseket vall, mint mi.
A tudományos újságíró David McRaney a Hogyan változnak az elmék: A hit, a vélemény és a meggyőzés meglepő tudománya című könyvében részletesen bemutat néhány bevált módszert, amellyel hatékonyan érhető el gondolkodásbeli változás, főként ellentmondásos témák esetén.
Álláspontja szerint a legfontosabb, hogy a másik fél tudtára hozzuk: barátként fordulunk felé, és nem csak megszégyeníteni akarjuk. Azt kommunikáljuk felé, hogy érdeklődéssel hallgatjuk a történetét, és nyitottak vagyunk arra, hogy beszélgessünk róla. Ebben a szakaszban így tudjuk biztosítani, hogy a másik fél, legyen az tévhitkövető vagy sem, ne érezze magát kiközösítve, és inkább csapattagként, mint ellenfélként tekintsen ránk.
Ha sikerül elérnünk egy tévhitkövetőnél, hogy csapattársnak tartson minket, még nem jelenti azt, hogy el kell fogadnunk, amit mond, vagy egyet kell értenünk vele mindenben. Semmi baj nincs azzal, ha bizonyos meggyőződéseit bántónak vagy veszélyesnek érezzük. Ám ahogy a Venn-diagram körei metszik egymást középen, itt is találhatunk bizonyos metszéspontokat.
E módszer alkalmazása során először érdemes olyan témát választani, amelyből kiderül, hogy vannak közös együttműködési pontjaink a másik féllel – talán valami helyi vonatkozású dolog, például az ingatlanárak vagy a bűncselekmények számának emelkedése. Vagy kereshetünk általános témát is, valamit, ami mindkét fél életében jelen van, mondjuk, egy kamasz gyerek nevelése.
Ily módon azt az üzenetet küldjük, hogy sokkal nagyobb azon dolgok halmaza, amelyekben ugyanolyanok vagyunk, mint azoké, amelyekben különbözünk.
Miért kontraproduktív a kiközösítés?
Nem könnyű újra és újra ugyanazt a vitát lefolytatni olyan elképzelésekről, amelyek nyilvánvalóan alaptalanok, sőt bántók – nem beszélve arról, hogy e diskurzusok ideológiai csatatérré változtathatják még a családi összejöveteleket is. Egyértelműen kínos azt látni, amikor az általunk rendezett partin az egyik meghívott vendégünk az elméleteivel tömi a családtagok, barátok, munkatársak fejét.
Könnyebb egyszerűen csak elfordulni az ilyen emberektől, nem felvenni a telefont, és inkább hagyni, hadd kapcsoljon be a hangpostánk, tudomást sem venni a közösségi médiás bejegyzéseikről, vagy akár letiltani őket. Csakhogy ez veszélyes. Ha azt látjuk, hogy egy barátunk, rokonunk elkezd belecsúszni a tévhittölcsérbe, mi vagyunk azok, akik ez ellen tudnak tenni – és akiknek a felelőssége cselekedni.
360 Szellem+ Dan Ariely – Tévhit (53) 17 HVG 2025
HVG Könyvek
Fel kell ismernünk, hogy már kismértékű közösségi kirekesztés is negatívan hat – vélhetően még annál is negatívabban, mint amennyire a kiközösítő egyén hiszi vagy arra számít. Fontos, hogy a kirekesztés helyett inkább közösségi támogatást mutassunk, még akkor is, ha ez nehéz és kényelmetlen.
A fenti cikk Dan Ariely Tévhit című könyvének szerkesztett részlete.
A viselkedési közgazdaságtan neves professzora könyvében leírja az önámítás, a kognitív torzítások és a manipuláció pszichológiáját. A könyv gyakorlati tanácsokat ad arra, hogyan hozhatunk jobb döntéseket és gondolkodhatunk tudatosabban egy empatikusabb társadalom megteremtése érdekében. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
