A felmérések alapján a magyarok többsége a jövedelmi egyenlőtlenségeket tartja az ország egyik legnagyobb problémájának. Pedig az adatok arról tanúskodnak, hogy a közhiedelemmel ellentétben hazánkban egyáltalán nem kiugrók a jövedelmi különbségek. Az ennek mérésére szolgáló bevett mutató, a Gini-index alapján valójában a skandináv államokkal egy szinten állunk.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének olyanok, akiknek sikerül elképesztő vagyonokat felhalmozniuk, és hogy hozzájuk képest ne élnének sokan elkeserítő szegénységben; hanem azt, hogy az emberek nagy többsége a két véglet között található.
Az optikai csalódást az okozza, hogy a viszonylagos egyenlőség nem párosul a nyugat-európaihoz hasonlóan magas jövedelemmel. Akár a bérszintet, akár a háztartások rendelkezésére álló összes jövedelmet, akár a tényleges egyéni fogyasztást nézzük, az EU legkevésbé jómódú tagállamai közé tartozunk. Egyszerűbben fogalmazva: nem a gazdagság tekintetében vagyunk egyenlőtlenek, hanem a szegénységben vagyunk egyenlők.
Magyarországon elsősorban nem egyenlőtlenségi probléma van, hanem szegénységi probléma.
Magyarország egyik fő rákfenéje valójában az, hogy a szegények számára szélsőségesen ragadós a padló. A szegény családba születő gyermekek felnőttkorukban is szegények lesznek, az iskolázatlan felnőttek utódai maguk is alacsony képzettséget szereznek. Az OECD adatai szerint a szülők jövedelmi helyzete mintegy 60 százalékban meghatározza a gyermekeik későbbi jövedelmi szintjét, ami az EU második legrosszabb adata. Magyarországon összesen hét generáció munkájába telik, hogy egy család a legalsó jövedelmi tizedből az átlagos jövedelmi szintre küzdje fel magát.
A szerzőkről:
Boros Tamás az Egyensúly Intézet igazgatója és társalapítója. A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett nemzetközi tanulmányok szakértőként, európai politikai elemzői szakirányon. A Policy Solutions elemző- és tanácsadó intézet korábbi társtulajdonosa és -igazgatója. Rendszeres vendége volt politikai elemző műsoroknak. Korábban szakértőként dolgozott az Európai Bizottságban és a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumában.
Filippov Gábor az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója. Diplomáit az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem-, illetve Társadalomtudományi Karának politológia szakán szerezte. Korábban országgyűlési szakértőként, majd politikai elemzőként dolgozott. Elemzései számos sajtótermékben megjelentek, televíziós és rádiós műsorok gyakori vendége. Több tudományos és ismeretterjesztő kötet, szakcikk szerzője, valamint szerkesztője.
Filippov Gábor az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója. Diplomáit az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem-, illetve Társadalomtudományi Karának politológia szakán szerezte. Korábban országgyűlési szakértőként, majd politikai elemzőként dolgozott. Elemzései számos sajtótermékben megjelentek, televíziós és rádiós műsorok gyakori vendége. Több tudományos és ismeretterjesztő kötet, szakcikk szerzője, valamint szerkesztője.
Mi nem működik?
Egy magyar polgár életesélyei, vagyis az, hogy meddig fog élni, milyen lesz az általános egészségi állapota és mennyit fog keresni, már a fogantatás pillanatában eldőlnek. A szülők lakóhelye, iskolázottsága és jövedelmi szintje nagymértékben eldönti a gyermekeik majdani lehetőségeit.
A születés pillanatában adott és idővel egyre tovább halmozódó szociális, hozzáférési és fejlődési hátrányok már az iskolai tanulmányok idejének kezdetére behozhatatlan lemaradásba hozzák a szegényebb családok gyermekeit. Az általános iskola első éveiben, amelyek alapvetően határozzák meg a gyermek későbbi tanulmányi pályáját, ezt a lemaradást megsokszorozza a nyugodt, eszközökkel megfelelően ellátott otthoni tanulói környezet hiánya.
A közoktatási rendszer, amelynek elsődleges funkciója az lenne, hogy kompenzálja a társadalmiesély-hátrányokat, valójában következetesen újratermeli azokat. Miközben a felfelé irányuló mobilitás fő eszköze a jobb iskolai teljesítmény, a hátrányos helyzet a jobb iskolai teljesítmény egyik legnagyobb akadálya.
https://hvg.hu/hvgkonyvek/20260118_miert-elnek-a-magyarok-5-evvel-kevesebbet-az-eu-atlagnal
Mi a megoldás?
Egy szegény családból származó gyermek számára a jól működő, egyenlően magas minőségben hozzáférhető közoktatási rendszer a legfontosabb eszköz ahhoz, hogy kivergődhessen a szegénység csapdájából. A közoktatási rendszer ma az összes funkciója közül a társadalmi mobilitás elősegítését látja el a legrosszabbul. A szegénységi csapda megszüntetéséhez ezért elengedhetetlen, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a potenciálisan tehetséges, de jelenleg behozhatatlan hátránnyal küszködő fiatalok esélyeinek kiegyenlítésére.
Ennek elsődleges előfeltétele az, hogy megakadályozzuk a társadalmi szegregációt, vagyis azt, hogy a szegényebb diákok tanulási útja már korán elszigetelődjön a jobb módú társaikétól. Ezért az alapfokú képzésnek egységesen 8 osztályosnak kell lennie – ez idő alatt ne legyen lehetőség a teljesítményalapú kiválasztásra és a tanulói utak szétválasztására! A társadalmi különbségekből adódó esélykülönbségek mérséklése megkívánja, hogy csökkentsük a tanulási utak szétválási csomópontjainak számát, és időben is kitoljuk azokat. Magyarul meg kell szüntetni azt a káros gyakorlatot, hogy a 4. általános iskolai osztályt követően a szegényebb, illetve a jómódú családok gyermekei elszigetelődjenek egymástól.
Az adatalapú kutatások szerint illúzió, hogy a korai szelekció jelenlegi rendszere bármiféle haszonnal járna az egyén szintjén. A jobban teljesítő (vagyis jobb módú családból származó vagy eleve tehetségesebb) tanulók hat- és nyolcosztályos középiskolába történő távozása semmiféle pozitív hatást nem gyakorol a későbbi lehetőségeikre: sem a felsőoktatásba való felvétel esélyeit, sem a képzés befejezésének valószínűségét, sem a későbbi munkabérük alakulását nem befolyásolja. Ezekre éppenséggel ugyanaz a tényező van a legnagyobb hatással, amely a gimnáziumba jutásukra is: a családjuk kedvezőbb jövedelmi és társadalmi helyzete. A korai szelekciónak azonban egy hatása kétségkívül van: az egyenlőtlenségek növekedésével és a szegények leszakadásának gyorsulásával jár együtt, hiszen nem tud érvényesülni a jobban teljesítő diákokkal közös tanulás felzárkóztató hatása, amely viszont valóban kimutathatóan létezik.
Az oktatás esélyteremtő funkcióját is hangsúlyosabban kell értékelni, ezért anyagi ösztönzőkkel kell súlyt adni az iskolák esélyteremtő eredményeit megjelenítő rangsoroknak. Az egyes iskolák presztízsét ma meghatározó közoktatási rangsorok a tanulmányi versenyeken elért helyezések, az érettségi eredmények vagy éppen a felsőoktatásba bejutott tanulók aránya alapján határozzák meg egy-egy intézmény „piaci értékét”. Ez a módszer azonban figyelmen kívül hagyja a tanulmányi eredmények erős szociális meghatározottságát, ráadásul az intézmények viselkedését is befolyásolja. A felvételi eljárás során ugyanis a jobbnak számító iskolák arra vannak ösztönözve, hogy kiszűrjék azokat a diákokat, akik induló pozíciójukból adódóan jó eséllyel ronthatnák az iskola helyezését, ami tovább csökkenti a hátrányos helyzetű tanulók előrelépési esélyeit.
Magyarország-kézikönyv
HVG Könyvek
A szülők körében ma inkább ismert, teljesítményalapú iskolarangsorok helyett ezért az esélyteremtő iskolarangsorokat kell népszerűsíteni, illetve fejlesztési forrásokkal honorálni az intézményeket az e téren elért eredményeikért.
Ha kiemelt célként kezeljük azt is, hogy a szegénységből érkező fiatalok közül többeknek legyen lehetőségük diplomát szerezni, ezt a célt a felsőoktatási felvételi eljárásokban is érvényesítenünk kell. Az intézmények számára egységesen elő kell írni, hogy az úgynevezett intézményi pontszámok legalább 40 százaléka a hátrányos helyzetért járjon.
A nemzetközi tanulmányi és sportversenyekben a magyar fiatalok szűk, kiváltságos rétege már most messze felülmúlja azt a teljesítményt, amelyre lakosságszámunk és nemzeti jövedelmünk alapján számítani lehetne. Ma azonban hagyjuk, hogy tehetségeink parlagon heverjenek. A szélsőséges mobilitáshiány nem csupán igazságtalan. Az ország egésze csak veszít vele, ha azért lesz akár csak eggyel kevesebb tehetséges sebész, jó pedagógus vagy talpraesett vállalkozó az országban, mert már gyermekkorában megfosztjuk a tehetsége kibontatkoztatásának lehetőségétől.
A fenti cikk a Magyarország-kézikönyv című kiadvány szerkesztett részlete. Melyek Magyarország legnagyobb problémái? És vajon melyiket kellene elsőként megoldanunk? Egyáltalán: hogyan fogjunk hozzá? Az Egyensúly Intézet szakértői arra vállalkoztak, hogy adatokra építve, ideológiai elfogultságoktól mentesen, közérthetően mutassák be Magyarország 33 legégetőbb problémáját. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
