szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Vatya-kultúrának egy eddig még ismeretlen településrészlete került elő Kunszentmiklós mellett, a Mediterrán tetőcserépgyár bővítéséhez kapcsolódóan végzett földmunkálatok során – közölte Wilhelm Gábor, a Kecskeméti Katona József Múzeum megyei régészeti koordinátora.

A területen augusztus végén és szeptember elején elvégzett mentő feltárás keretében 21 objektumot, pontosabban településjelenséget tártak fel a cserépgyár vezetőségének anyagi támogatásával – mondta a régészeti koordinátor.

Wilhelm Gábor felidézte, hogy a Vatya-kultúra a Kr. e. 2. évezred közepén a Duna-parton pásztorkodó és földművelő népesség kultúrájának elnevezése.

A Duna-Tisza-közén élő népesség vezetői hatalmas földvárakból irányították a helyi közösséget, melynek egyik módosabb települése lehetett a kunszentmiklósi – vélekedett a szakember, hozzátéve, hogy az előkerült objektumok fejlett földművelésről tanúskodnak.

A gödrök többségéből gazdag leletanyag látott napvilágot, és többször omladékos, égett nyomokat lehetett megfigyelni, ami akár egy harci cselekményre, a korabeli falu felégetésére is utalhat – fogalmazott.

 

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata