Miközben a Megafonnál és a Mediaworksnél komoly leépítések zajlanak, a NER-es médiaportfólióba tartozó több lap is felkeltette a független médiapiaci vállalkozók figyelmét. Varga Zoltán a HVG értesülései szerint két lapot is vinne.
A HVG számára készített Medián mérés szerint korábban soha nem látott, kétharmados többségben vannak azok, akik szerint az országban „jó irányba mennek a dolgok”. Magyar Péter kinevezte az új országos kórházi főigazgatót. A NAIH szerint a nyilvánosságra tartozik, hogy Sulyok Tamás mit kért a Velencei Bizottságtól. Több mint kétmilliárd forint közpénz ment el tavaly Szijjártó Péternek, az Orbán-kormány külgazdasági és külügyminiszterének repülős utazásaira – tette közzé Velkey György László. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Nem kell csomagolnia a 15 alkotmánybírónak, mert a Tisza-kormány úgy döntött, nem költöznek a semmiből újjáépített József főhercegi palotába. Így a testület marad a Donáti utcai épületében. Előtte dolgoztak már egykori MSZMP-s pártházban, és Esztergom is volt a székhelyük 23 évig, pedig a bírák ez idő alatt csak kétszer jártak ott.
A bizottság vizsgálatát összegző dokumentum szerint a magyar hírszerzők 2013-tól kezdve dolgoztak uniós célpontokra, 2015-től pedig sokkal észrevehetőbb vált az addig diszkrét működésük.