Hárman ütöttek egy sofőrt egy VI. kerületben történt baleset után
Három cseh volt a támadó, őket csoportos garázdasággal gyanúsítják.
Három cseh volt a támadó, őket csoportos garázdasággal gyanúsítják.
HVG
Habár az aktuális köztársasági elnök ténykedéseit elemző írásainkban gyakran fogalmaztunk meg erős kritikát, nem ezek a cikkek, sokkal inkább maguk a szereplők voltak azok, akik hatékonyan rombolták az intézmény és mindenkori vezetője tekintélyét.
Jogszerű és/vagy „méltó-e” a hivatali idejük lejárta előtt megválni a közjogi méltóságoktól? Van-e korlát a mindenkori kétharmad előtt? Ezekről a kérdésekről is lehet(ne) értelmes vitát folytatni Sulyok és társai eltávolítása kapcsán, csakhogy a Fidesz ma egészen mást mond, gondol ezekről, mint amikor még Orbánék birtokolták az alkotmányozó többséget. A NER 16 évének terhes öröksége az is, hogy magába az államfői intézménybe vetett bizalom is megrendült.
Civil összefogás indult a XXII. kerületben a közétkeztetés miatt, az önkormányzat egyelőre lakossági tájékoztatót szervez.
HVG
A töltéshez használt anyagokat Lengyelországból és Hollandiából rendelte meg.
HVG
„A nők abortuszra vonatkozó döntéseit tiszteletben kell tartani, így azt befolyásoló, korlátozó jogszabályra nincs szükség” – írta Hegedűs Zsoltnak az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyógyászati Tagozata.
HVG
A harmincas éveiben járó férfi többször is szexuális cselekményre vett rá egy lányt, akivel nevelőjeként befolyási viszonyban állt.
HVG
A baleset sérültjeinek állapota folyamatosa javul, közülük egy ember már hétvégén hazatérhetett a családjához, egy másik kedden hagyhatja el a kórházat.
MTI
A köztársasági elnök egy német lapnak adott hosszú interjút az elmúlt hetek történéseiről, és megerősítette, hogy nem mond le. Azt pedig határozottan tagadta, hogy a Fidesz bábja lenne. Úgy véli, a Tisza-kormány „titkos alkotmányozása” politikai zsákmányszerzést készíthet elő.
HVG
Önkormányzatoknál is megjelentek a rendőrök, a Központi Nyomozó Főügyészség szerint kutatásokat és lefoglalásokat hajtanak végre.
HVG
A zalai fiú az interneten terjesztette a dzsihádista propagandát, amihez magyar feliratot készített.
MTI
Berlinben Friedrich Merz kancellár katonai tiszteletadással fogadja a magyar miniszterelnököt a Szövetségi Kancellárián.
HVG
A biztos Görög Márta igazságügyi, Tarr Zoltán kulturális miniszterrel, valamint Ruff Bálinttal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel is találkozik.
HVG
Átlagosan nagyjából 40 millió forint volt a közjegyzői irodák nyeresége 2024-ben – derült ki a hivatalos beszámolókból, amelyeket a HVG összesített. A bevételeket tekintve ugyanakkor óriási a szórás: volt, ahol 150-180 millió forintot is kerestek egy év alatt a tulajdonosok, de akadt veszteséges közjegyző is. A Tisza-kormány teljesen átalakítaná a rendszert, a kamara szerint indokolt a jelenlegi díjszabás, és ha jelentősen csökkentenék az árakat, akkor sok közjegyzői iroda a csőd szélére kerülne.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központba kísérte el a minisztert a két szakember.
HVG
Alkotmánymódosítás jön, ugyanazzal a módszerrel fogják leszedni a köztársasági elnököt, mint a többi állami vezetőt, akik ellenszegülnek Magyar Péter felszólításának – jelentette be a miniszterelnök. Székesfehérváron összeomlott egy ház, uniós joghézagot használhattak ki azok az osztrák bányák, amelyekből azbeszt kerülhetett Magyarországra. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Vörös László
Vörös László
Kacskovics Mihály Béla
Az új elnökség már meg is tartotta az első ülését.
HVG
A romok alatt rekedt férfi vérkeringése a kimentést követően összeomlott, az újraélesztés után a mentők kórházba szállították. Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult eljárás.
HVG
A mentőegységeknek nehéz feladatuk volt, de sikerrel jártak.
HVG