A mintegy 460 dolgozó 12 óra 20 perctől azért sztrájkol, mert a menedzsmenttel folytatott bértárgyalások nem vezettek eredményre - mondta a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének üzemi vezetője.
A dolgozók 13 százalékos béremelést kívántak elérni, a csütörtöki tárgyaláson igényüket 10 százalékra mérsékelték, a cégvezetés utolsó ajánlata azonban csupán 4,5 százalék volt - közölte az elnök.
A Pick üzemei közül elsőként Pécsett alakult meg a sztrájkbizottság, már csaknem két hete. A másik négy telephelyen - a két szegedin, a bajain, és Alsómocsoládon - is sztrájkkészültség van, a dolgozók készek a munkabeszüntetésre, ha a bértárgyalások továbbra sem vezetnek eredményre - mondta Tóth Ferenc.
Golhovics Gábor, a cég szegedi üzemi szakszervezeti alapszervezetének elnöke korábban elmondta, a dolgozók legalább az Országos Érdekegyeztető Tanács által javasolt 5,5-8 százalékos sávba eső béremelést szeretnék elérni.
A cégvezetés hétfő délutánra készíti el újabb ajánlatát, ha ez sem lesz elfogadható a szakszervezet kétórás figyelmeztető sztrájkot szervez - közölte az elnök.