Míg 1989 előtt alig több mint egy tucat köztéri alkotás idézte meg Szent Istvánt, ma már mintegy másfél száz szobra áll szerte az országban. A leginkább ismert monumentumról, a fővárosi Mátyás-templom tőszomszédságában 1906-ban felállított Stróbl Alajos-féle lovas kompozícióról Lyka Károly művészettörténész később némiképp pikírten azt írta: a pitykék, a fityegők és a paripa dús szerszámzata úgy elborítja az alkotást, hogy a lóból és a lovasból alig maradt valami szabadon.
Az országépítő tiszteletére az 1938-as Szent István Év idején kezdtek először sorozatban emlékműveket állítani. Halálának 900. évfordulójára időzítve került például Sidló Ferenc bronzszobra Székesfehérvárra, Ispánki József Istvánt és feleségét, Gizellát ábrázoló mészkő munkája pedig a veszprémi vár egyik hangsúlyos pontjára. A második hasonló hullám a honfoglalás millecentenáriumára, 1996 tájékára esett, amikor újabb fél tucat István-szobrot avattak fel, többek között Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Martfűn.
Az igazi dömping az államalapítás bőkezűen finanszírozott millenniuma (2000–2001) idején vette kezdetét, amikor nem kevesebb mint 103 hazai település adózott emlékművel Géza fejedelem fiának – derül ki az Ünnepel az ország című, korabeli hivatalos emlékkönyvből. Az ezredfordulón állították fel például az Orbán-korszak reprezentatív szoborkompozícióját, az István megkoronázása című, Melocco Miklós által készített, 12 méter magas emlékművet az esztergomi vár északi rondelláján.
Szent István – akiről a koronázási leplen egyetlen korabeli ábrázolat maradt fent, jelenleg így már öt változatban látható Esztergom különböző helyein. A millenniumi szoborállítási láz idején több kisebb település – például a szatmári Csenger és a somogyi Tab – is bronz lovas szobrot szentelt az államalapítónak. A fővárosban utoljára az 1930-as években állítottak fel köztéren újonnan alkotott klasszikus bronz lovas szobrot történelmi személyiségeknek, Görgey Artúrnak és Hadik Andrásnak.
