A blog szerint az ötös metróval kapcsolatban „nagyban gondolkoznak” a tervezők. A megállók, a pálya felújítása mellett új kocsikat vennének, a csepeli és a szentendrei HÉV-et pedig a föld alatt kötnék össze.
A járművek a csepeli vonalon már a Rákóczi-hídnál a föld alá mennének, majd a mostani végállomás, a Boráros tér után a Kálvin tér, Astoria, Liszt Ferenc tér irányban haladnának tovább a Nyugati pályaudvar vagy a Lehel tér felé. Az innen következő megálló egyik kijárata a Szent István Parknál lenne, a másik meg a Margitszigeten. Így nemcsak metró-összeköttetés lenne a szigettel, hanem kiépítenének egy gyalogos hidat is, méghozzá a Duna alatt. A következő megálló már a Kolosi tér környékén lenne, ott jönne ki a felszínre a metró és folytatná útját Szentendre felé.
A tervek között szerepel az is, hogy a HÉV ráckevei ágát elterelnék a pesterzsébeti lakótelepek felé, így százezrek bejutását könnyítenék meg a belváros felé. A csepeli vonalat is fejleszthetik, hogy az ott lakók kevesebb sétával érjék el a HÉV-et. A Nemzeti Színháznál illetve a Művészetek Palotájánál pedig sétányt építhetnének, miután onnan eltűntették a síneket.
A budapesti közlekedésfejlesztés felgyorsításáról a keddi Magyar Nemzet írt. A lap szerint Tarlós István főpolgármester szerdán mutatja a terveket, köztük várhatóan az ötös metróval kapcsolatos elképzeléseket.