Karácsony Gergely is lemondott az LMP-ben

Lemondott frakcióhelyettesi pozíciójáról Karácsony Gergely, LMP-s parlamenti képviselő, miután a párt kongresszusa szombat éjjel úgy döntött, nem csatlakoznak az Együtt 2014 mozgalomhoz.

  • hvg.hu hvg.hu
Karácsony Gergely is lemondott az LMP-ben

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán jelentette be a hírt, ahol azt írta, hogy az LMP kongresszusa, ha kis többséggel is, de úgy döntött, hogy még tárgyalni sem hajlandó az Együtt 2014 mozgalomhoz való csatlakozásról, ezt az irányt pedig ő nem tudja képviselni a frakció helyettes vezetőjeként, ezért lemond.

"Nincs okom kétségbe vonni, hogy azokat a küldötteket is az ország iránt érzett felelősség vezette, akik ezt az álláspontot támogatták. Ugyanakkor véleményem szerint tévednek: ez a döntés árt az LMP-nek és ami még rosszabb, árt az országnak is" - írta Karácsony, hozzátéve, tartozik az LMP-nek annyival, hogy hagyja érvényesülni azokat, akik hisznek ebben a stratégiai irányban. "Remélem nekik lesz igazuk" - írta.

Szabó Tímea, a párt másik frakcióvezető-helyettese is lemondott.

Az LMP kongresszusa szombat éjjel úgy döntött, nem csatlakoznak a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 mozgalomhoz. Az eddigi frakcióvezető Jávor Benedek ezért szintén lemondott.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.