Hóvihar: kétezer kilométer hosszú hálózaton volt üzemzavar

Az időnként 100 kilométeres szélrohamok és a fagyott zúzmara miatt leszakadt vezetékek mellett 350 oszlop dőlt ki a közép- és kisfeszültségű hálózaton Szabolcs megyében.

  • MTI MTI
Hóvihar: kétezer kilométer hosszú hálózaton volt üzemzavar

A több mint négyezer kilométer hosszú térségi vezetékhálózat felén okozott üzemzavart a viharos időjárás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - mondta Mező Csaba, az E.ON. Tiszántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke sajtótájékoztatón szerdán Nyíregyházán.

Az időnként 100 kilométeres szélrohamok és a fagyott zúzmara miatt leszakadt vezetékek mellett 350 oszlop dőlt ki a közép- és kisfeszültségű hálózaton.

Emiatt több mint 200 középfeszültségű hibahely keletkezett, ami 96 település 83 ezer fogyasztási helyét érintette - ismertette Mező Csaba. Az igazgatósági elnök tájékoztatása szerint a településeket összekötő gerincvezetékek javításával gyakorlatilag végeztek a szakemberek, jelenleg a településeken belüli kisfeszültségű hálózat hibáinak elhárításán dolgoznak.

Szerda estig a szakaszhibák jelentős részét el tudják hárítani - tette hozzá Mező Csaba.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.