Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az állampolgári beadvány azt kifogásolta az adatvédelmi hatóságnál, hogy míg a szocialisták az áfacsökkentési elképzelésük támogatására gyűjtik az aláírásokat, aközben az adatvédelmi nyilatkozat mégsem ezt, hanem a kapcsolattartást célozza.
Állampolgári bejelentés alapján vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az MSZP áfacsökkentési aláírásgyűjtése kapcsán – írja a Magyar Nemzet szerdai számában.
A lap értesülését Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke megerősítette.
A Magyar Nemzet információja szerint az állampolgári beadvány azt kifogásolja, hogy míg a szocialisták az áfacsökkentési elképzelésük támogatására gyűjtik az aláírásokat, aközben az adatvédelmi nyilatkozat mégsem ezt, hanem a kapcsolattartást célozza, ez a bejelentés szerint jogszabálysértés gyanúját veti föl.
Az is jogi aggályokat kelthet a beadvány szerint, hogy az adatgyűjtést a szocialisták nem jelentették be a NAIH-nál, és bár feltüntetnek egy adatvédelmi regisztrációs számot, az azonban egy tavalyi szám, miközben az aláírásgyűjtést csak idén márciusban jelentették be – írja a Magyar Nemzet.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.