„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Nem léphetnek be az irodaházba a jobbikos képviselők titkárai, hiába ígérte az Országgyűlés Hivatala, hogy nem lesznek fennakadások a munkájukban.
Az Országgyűlés Sajtóirodájának közlésével ellentétben továbbra sem tudnak belépni a képviselői irodaházba a jobbikos képviselők személyi titkárai – közölte az ellenzéki párt szóvivője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Dúró Dóra szerint ez 50-100 embert érint, akinek a munkahelye az Országgyűlés Irodaháza.
Az Országgyűlés sajtóirodája hétfőn este azt közölte, hogy a Jobbik parlamenti képviselőinek és az Országgyűlés épületeiben dolgozó munkatársaiknak a belépését nem korlátozzák.
Dúró Dóra a választási eljárási törvény módosításáról kedden tartott négypárti egyeztetés után elmondta, hogy a Fidesz kezdeményezte találkozó helyszínét azért tették át a Parlamentből egy kávézóba, hogy a beléptetéssel kapcsolatos helyzet megoldódjon.
A szóvivő úgy fogalmazott: "reméljük, hogy ehhez a négypárti egyeztetéshez hasonlóan akár a plenáris ülést is ki tudjuk helyezni valahova".
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.