Pilótaképző központot akarnak Debrecenben

A külügyminisztérium, a Debreceni Egyetem, a WizzAir és a Pharma-Flight nevű cég szándéknyilatkozatot írt alá egy leendő debreceni pilótaképzőről.

  • MTI MTI
Pilótaképző központot akarnak Debrecenben

Egy debreceni pilótaképzési központ megalapításáról írtak alá szándéknyilatkozatot pénteken Budapesten a külügyminisztérium, a Debreceni Egyetem, a Wizz Air és a Pharma-Flight cég képviselői.

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az aláírás előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a pilótaképzésben és a repülésben is sok tudás halmozódott fel, ezért most egy pilótaképző központ létrehozása érdekében fognak össze, amely kelet-közép-európai központ lehet a jövőben. A megállapodással az a céljuk, hogy év végéig letegyék az alapjait az új képzésnek, amely 2015-ben indulhat 40 kadéttal 15 hónapos időtartammal. Jelezte: a képzést elvégzőket a Wizz Air foglalkoztatja majd. Szijjártó Péter reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a képzésen részt vevők legalább fele magyar lehet.

Hangsúlyozta, hogy a Malév megszűnése után úgy döntöttek, szoros együttműködést alakítanak ki a Wizz Airrel, hogy legalább részben pótolják az egykori nemzeti légitársaság kiesésével keletkezett versenyhátrányt, ez az együttműködés a megállapodással egy új "dimenzióba" lép. Diederik Pen, a Wizz Air operációs igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a következő évben tíz új gépet vesznek át, ezért egyre több pilótára van szükségük és kiemelten fontos a megfelelő személyzet utánpótlásának biztosítása.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az aláírás előtt azt mondta, ha a képzés jó lesz, akkor nem csak a magyar, hanem a közép-európai régió polgári repülésének is tudnak majd pilótákat képezni, Debrecen felkészült a kadétok fogadására. Hozzátette: nem csak pilótákat, de technikusokat is képezni kell a légiiparnak.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy az intézmény modernkori történetében mindig azok voltak a legsikeresebb programok, amelyeket a várossal, az iparral és a piaccal közösen hajtottak végre. Ez a megállapodás is jó példa arra, hogy olyan képzéseket kell indítani, amelyekben találkozik a kormányzat, a regionális gazdaság szereplőinek az érdeke.

Czirják György, a Pharma-Flight ügyvezető igazgatója elmondása szerint központjukban Airbus A320 és Boeing 737-es szimulátor is működik, emellett üzemeltetnek egészségügyi centrumot is, ahol légialkalmassági és egyéb kötelező egészségügyi vizsgálatokat, minősítéseket lehet elvégezni, de hatásvizsgálatokat is.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.