hvg.hu: Egy rövid ideig úgy nézett ki, ön veszi át az isztambuli magyar kultúrintézet vezetését, de ehelyett végül inkább a babelsbergi filmegyetemen tanít majd Potsdamban. Mi szólt az ellen, hogy folytassa a berlini magyar intézetben folytatott munkát Isztambulban?

Can Togay János: Nem szólt semmi Isztambul ellen, sőt, török gyökereim miatt még nehezebb volt nemet mondani a megbízásra. De én a filmből jöttem a kultúrdiplomáciába és most úgy döntöttem, hogy a film terén szeretnék még valamit alkotni. Isztambul mellett ezzel nem lehet foglalkozni. Az ottani intézettel különben továbbra is tartom a kapcsolatot, segítek nekik az isztambuli könyvvásár programját lebonyolítani, idén ugyanis Magyarország lesz a díszvendég (2014. november 8-11 - szerk.). A város továbbra is vonz nagyon, de inkább mint személyes kalandot szeretném megélni és nem tisztviselői pozícióban.

Bettina Volke

hvg.hu: Összefüggenek a tervei azzal, hogy a Filmalap másodszor is támogatta forgatókönyvét?

C.T.J.: Nem feltétlenül. Ez egy régi forgatókönyv, amit nem tudtam befejezni, mert közben lefoglalt a berlini munkám. Eközben még egyszer beadtam és kaptam megint fejlesztési támogatást. Egy Budapesten játszódó, több szálon futó történetről van szó, melynek most lezárul a fejlesztési folyamata. De hogy ebből lesz-e film vagy sem, az a jövő zenéje. Mindenesetre a mostani munkámmal több esély van rá.

hvg.hu: Amikor átvette 2007-ben a berlini Collegium Hungaricum vezetését, egyértelműen amellett döntött, hogy nem a jól ismert magyar kulturális közhelyekkel fog működni, hanem egy nyitott házat visz. Leegyszerűsítve: az ittélő magyaroknak szánt táncház és hasonlók helyett első sorban a berlinieket várta olyan programokkal, melyek nem feltétlenül követelték meg eleve a Magyarország iránti érdeklődést.

C.T.J.: Szerveztünk táncházat is, de az első alkalom után lemondtam róla, mert tönkretette volna a padlót. De valóban nem egy magyar házat, tehát nem az itteni magyarság kulturális otthonát akartam megteremteni. Kezdettől fogva nem a magyarok voltak a célközönség, hanem a berlini multiplikátorok, akik elviszik a hírét annak, amit csinálunk. A Berlinben és Európában aktuális politikai, esztétikai és társadalmi kérdésfeltevések fősodrát vizsgáltuk magyar szemszögből.

hvg.hu: A berlinit emlegetik a legsikeresebb Collegium Hungaricumnak. A “nyitott ház” lehet a receptje egy eredményesen működő külföldi magyar intézetnek?

C.T.J.: Sokáig az volt a berlini Francia Intézet jelszava, hogy akinek nincs ideje Franciaországba menni, az jöjjön be hozzánk. Ezt a franciák megengedhetik maguknak. Mi nem erre építettünk, mert ezzel messze nem tudtunk volna annyi embert bevonzani. Egy berlini kultúrhelyet akartunk létrehozni, ahol természetesen erősen érvényesülnek a magyar szempontok, de amely inkább egy trójai falóhoz hasonlít és ami ajándékként érkezik a berlini kulturális közegbe. Megtaláltuk azokat a piaci réseket, melyekre Berlinnek szüksége volt. Például építettünk a korszerű technikánkra és egyedülálló építészeti adottságainkra, melyek különleges multimédiás megoldásokat tettek lehetővé. Vagy a Nemzetközi Irodalmi Fesztiválnak is a CHB olyan helyszínt kínált, ahová Közép-Kelet-Európa beköthető. De volt olyan programunk is, ahol nemzetközi diákokkal szimulációs, szerepcserés játékban újratárgyaltattuk a versailles-i, saint-germaine-i és trianoni békekötéseket. Ilyen programokkal meg tudtuk mozgatni a berlini közönséget. Azt hiszem, a többi intézet vezetője is állandóan azt a kérdést teszi fel, hogy ott, annak a helynek mire van szüksége. Mindenképpen azzal érdemes foglalkozni, ami az adott közegben releváns. Az utóbbi időben sokat gondolkoztunk azon, hogy változtassunk a menetirányon. Egyre több fiatal utazik keresztül-kasul Európában és közöttük nagyon sok a magyar, így felmerült az ötlet, hogy az ő hálózatosodásukat elősegítve kezdjünk el elmozdulni. Ez nagy dilemma volt és ki is dolgoztunk végül egy stratégiát rá, de sajnos nem sikerült megvalósítani.

hvg.hu: Előbb a kulturális tárcához tartoztak a Balassi Intézetek, melyeknek a CHB is része, majd a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, ahonnan legutóbb a Külgazdasági és Külügyminisztériumba szervezték át őket. Úgy tűnik, hatékony és hálás eszköz a kultúrdiplomácia, főleg, hogy egy-egy kiállításmegnyitó vagy rendezvény alkalmával politikusaink szívesen mutatkoznak a német fővárosban a magyar intézet nyújtotta külföldi porondon. Hogyan hatottak az átszervezések a munkára?

C.T.J. Általában ezek az intézetek világszerte vagy a külügyhoz tartoznak, vagy a kulturális tárcához. Az előbbiek között van bizonyos értelemben a Goethe Intézet, vagy a British Council, amelyek ugyanakkor kényesek a külpoltikától való "karnyújtásnyira távolságukra". De vannak olyanok is, mint a Cervantes Intézet, amely a kultúrális minisztériumhoz tartozik. Amíg a Balassi Intézetet a kutlurális tárca felügyelte, a külügy mindig jelezte, hogy valamiképpen igényt tartana erre az eszköztárra és a szellemi lehetőségre. Azután a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) a Balassi Intézet úgyszólván egyenlő távolságra helyezkedett el a külügytől és a kulturális tárcától. Ez utóbbinak is nyilvánvalóan megmaradt az érdeke és érdeklődése az intézetek iránt. Így a három minisztérium egyfajta konzultatív együttműködésben állapodott meg. Ez a 2010-es kormányváltással bekövetkezett átszervezés számomra annyiban jelentett változást, hogy a CHB működtetésében erősebben jelentkezett mindhárom aspektus, a külügyi, a kulturális és kommunikációs szempont. Ezt egyébként érdekfeszítőnek találtam. Legújabb fejleményként az Intézetek a most a Külügyhöz kerültek. Emellett is szólnak megfontolandó érvek, amelyek azonban engem már nem érintenek.

Turna Kriszta

hvg.hu: Akkor nyilvánvalóan több helyről is megfogalmazódtak elvárások, milyen szerepet kell vállalnia a CH-nak, főleg Németországban, ahol a 2010-es kormányváltás óta állandó kritika éri az otthoni politikát. Mennyire hárult a CHB-ra és ezzel rád is az a feladat, hogy a kultúrintézet enyhítsen a kritikus hangvételen, vagy kiegyensúlyozza a kormányról alkotott képet?

C.T.J.: Nem éreztem ilyen elvárást, hogy nekem kellett volna kiegyensúlyozni a kommunikációs helyzetet Németországban. Én próbáltam a legjobb tudásom szerint végezni a feladatomat, nevezetesen hogy a kultúrdiplomácia eszközeivel képviseljem a magyar érdekeket. Nem szabad elfelejteni hogy mi könnyebb helyzetben vagyunk, mint a politikai diplomácia, mert a mi nyelvünk és eszköztárunk a kultúra. Ez érzékletes, közvetlen és így harcolja ki hitelességét, hiszen minősége önmagában mutatkozik meg. Egy politikai nyilatkozat vagy magyarázat nem magát a dolgot jelenti, hanem egy dologról való beszédet. Mi viszont magát a dolgot, nevezetesen egy multidiszciplináris kultúrhelyet hoztunk létre, mely a város fősodrába igyekezett, nyitott volt, együttműködött. A minőség hitelességet termel és mindenfajta diplomáciának a hitelesség a legfontosabb kontextusa.

Nagy port kavart médiatörvény kapcsán fogalmazódott meg először a kérés, hogy egy konkrét politikai kérdéssel foglalkozzunk. Mi akkor úgy döntöttünk, hogy vita formájában prezentáljuk az érveket, ellenérveket. Berlinben akkor ebben a kérdéskörben máshol nem volt ilyen, hogy különböző álláspontok egy és ugyanazon a platformon ütközzenek. Egyébként a továbbiakban is rendeztünk politikát, történelmi, világnézeti, társadalmi aspektusokat tematizáló rendezvényeket, vitákat, mindazzal együtt, hogy nem a napi politikai polémiák lefolytatása tette ki a tevékenységünk fő vonalát. Ugyankkor nem térhettünk ki ezek elől a kérdések elől, hiszen komoly hitelvesztést jelentett volna, hogy Magyarország politikai kérdések kapcsán kerül a közfigyelem előterébe, mi meg csak koncerteket rendezünk. Annak pedig kimondottan örültünk, ha a hallgatóság ilyen alkalmakkor egy többdimenziós képpel találkozott Magyarországról.

hvg.hu: Ezek szerint a kultúrintézet vezetőjeként, meg kultúratasséként politikusnak is kellett lennie.

C.T.J. Nem a szűk értelemben vett kultúra elefántcsonttornyából éltem a dolgokat, tudtam, hogy politikai relevanciája is van mindannak, amit csinálunk. Ezt nem hagyhattam figyelmen kívül.

hvg.hu: Nem lenne jobb, ha a Goethe Intézet vagy a British Council mintájára a Balassi Intézet is alapítványként működne, függetlenedve valamelyest a politikától? Úgy nem kellene folyamatosan egyeztetni, hogy mi tetszik és mi nem a kormánynak.

C.T.J. Ennél a kérdésnél figyelembe kell vennünk sok mindent, azt például, hogy a Goethe Intézetet nem kormányszándék hozta létre, hanem az, hogy a második világháború után a németségről alkotott képet újraírják. A British Council pedig minden autonómiájával egyetemben mindenképpen a brit külügy elgondolása mentén jött létre. Ami a magyar intézeteket illeti, Klebelsberg Kunó miniszteri kezdeményezésére születtek, tehát közvetlenül a kormány hozta létre. A szakmai önállóság mindezzel együtt kiemelten fontos szempont. Talán ellentmond a közhiedelemnek, de - a CHB tekintetében legalábbis – egyik kormány alatt sem kellett közvetlen kézi vezérlést elszenvednem. Természetesen folyamatosan és kötelezettségeimből és terveimből is adódóan tartottam a kapcsolatot a főnökeimmel, a minisztériumokkal, soha nem felejtve, hogy nem egyszerűen kulturális, hanem kultúrdiplomáciai küldetés is az enyém.

hvg.hu: Mi lesz a CHB legnagyobb érdeklődést vonzó programjával, a Berlinale filmfesztivállal párhuzamosan zajló Cinema Totallal? Ez szorosan az Ön személyéhez kötődik, ugyanakkor az idelátogató államtitkárok, miniszterek vagy a Filmalap láthatóan nagy jelentőséget tulajdonított az eseménynek.

C.T.J. 2015-re egy szűkebb, átmeneti változatban reménykedem, amit külső munkatársként kísérnék. De olyan sok személyi változás történik a külügyben, és még az utódom sincs meg, ezek ismerete nélkül nehezen tudok dolgozni. A Cinema Totalnak nagy hozama van, ezért nem érdemes lemondani róla, még akkor is, ha nagy anyagi ráfordítással jár.

Csaba Tamás

hvg.hu: Érdemes tudni, hogy nemcsak a magyar állam pénzéből jöhettek létre évről-évre a CHB programjai, hanem számos német forrásból is sikerült támogatást szereznie, melyek nélkül sok minden nem jöhetett volna létre.

C.T.J. A Cinema Total költségvetésének 90 százaléka a magyar forrásokból jött össze, nagyrészt közpénzek, de magánpénzekből is. Finanszírozási szempontból az a legérdekesebb, ha német-magyar együttműködésben jön össze a forrás, mert ebben az esetben egyértelmű, hogy mindkét fél érdekel az adott programban. Nekünk sikerült az alaptámogatást minden évben meghárom- vagy -négyszerezni, ami nagyon jó aránynak számít. Ezt itt meg lehetett csinálni, hiszen például a Politikai Nevelés Szövetségi Központjának (Bundeszentrale für Politische Bildung) elnöke már a legelején kijelentette, hogy amíg mi olyan programokat szervezünk, melyek ebben a kulturális térben relevánsak, addig támogatnak minket. A CHB a magyar kulturális intézményi rendszerben valóban nagy pénzeket mozgatott, ennek az egyik oka, hogy a filmes világból jövök és hozzá vagyok szokva, hogy bizonyos programokat csak nagy ráfordítással lehet megszervezni. A központ számára ez nagy kihívás volt. A legtöbb esetben megpróbáltak rugalmasak lenni, jóllehet ebben az elég rigid struktúrában a budapesti központú háttérintézmény számára nehéz elképzelni a Gellért-hegy lábától, hogy ezer kilométerrel arrébb milyen körülmények között tervezünk programokat.

hvg.hu: Mi volt a tapasztalata más kultúrintézetekkel? Mit lehet tőlük tanulni?

C.T.J.: A British Council vezetőjénél egy pragmatikusan lebontott stratégiai gondolkodást figyelhettem meg. Gyakorlatilag azt, hogy a programok tervezésénél nagyon határozott célokat kell kitűzni és tudnunk kell konkrétan, ki legyen a célközönség. Úgy kell felépíteni az adott programot, hogy elérje a kitűzött célt és pontosan azokat szólítsa meg, akiket megcéloztunk. Érdeklődéssel figyeltem ezt a munkamódszert, de én inkább sokszor a megérzéseimre is hallgattam.

Az Európai Kultúrintézetek Egyesületének berlini szóvivője is voltam, ahol nekiálltunk az európai kulturális intézet gondolata kidolgozásának. Egy ilyen hálózat Európán kívül képviselne minket: a Közel-Keleten, az Egyesült Államokban, Kínában és Dél-Amerikában. Stratégiailag kiemelkedő helyeken, mint például a Közel-Keleten, Kínában, Afrikában európai munkatársakból álló intézetek dolgoznának az interkulturális dialógus előremozdításán. Ez egyben a sokat firtatott „európai identitást“ konkrétan megélhetővé tenné, mindamellett, hogy Európának kulturálisan is számottevő tartozásai vannak a világban, ahol egykor szinte mindenhol jelen volt gyarmatosítóként. Az elképzelés nem nélkülözi a jószándékú naivitást, de meggyőződésem, hogy alapvetően létfontosságú, és előbb-utóbb az európai döntéshozók is komolyabban fogják venni.

hvg.hu: Ehhez egy közös európai kulturális narratívából kell kiindulni, amiben még mindig sokan kételkednek, hogy egyáltalán létezik-e. Az uniós intézmények, melyek az utóbbi időben ennek kialakítására is figyelmet szenteltek, nem jutottak tovább egy-egy jól hangzó közös nyilatkozatnál.

C.T.J. Európán belül nehéz arról beszélni, hogy mi Európa, mert ez mindig a másik ország, a másik régió. Európán belül mindig a másik iránti empátiát kell erősíteni, például azt hogy egy német tudja, mi egy magyar, vagy a magyar tudja, hogy mi a szlovák.

De Európán kívül, egy más kulturális-civilizációs kontextusban valóban kisűrűsödnek európai értékek, mint például a másik kultúrája iránti érzékenység. Ezeknek az értékeknek, és tulajdonképpen érdekeknek is lehetne a képviselete egy európai kulturális intézet. Persze nem úgy, hogy kékbe öltözött emberkék játsszák reggeltől estig az Örömódát.

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!