szerző:
M. László Ferenc
Tetszett a cikk?

Nem zárja ki, hogy együttműködjön a parlamentben a Fidesszel olyan ügyekben, melyek Veszprém érdekeit szolgálják - mondta a hvg.hu-nak a képviselővé választott Kész Zoltán. A veszprémi időközi választás nyertese szerint három dolog együttállásának köszönhető a győzelme. Villáminterjú a győztessel.

hvg.hu: Meglepte az eredmény?

Kész Zoltán: Ha azt nézem, mennyi munkát tettünk bele, akkor azt kell mondanom, hogy ez megérdemelt siker. Ha azt nézem, hogy az emberek Veszprémben mindenhol szeretettel fogadták a csapatunkat, akkor sem lehet meglepetésről beszélni, ezt vártuk a szívünk-lelkünk mélyén. De az utolsó másodpercig izgultunk.

Kész Zoltán
©

hvg.hu: Mi lesz az első dolga a parlamentben?

K. Z.: Végignézzük azokat a programokat, amiket megálmodtunk. Nagyon fontos, hogy a Veszprém fejlesztését célzó programok fussanak tovább. És persze lényeges, hogy méltó módon tudjam képviselni a várost.

hvg.hu: Mit tud tenni független képviselőként, adott esetben ekkora kormánypárti többséggel szemben?

K. Z.: Úgy gondolom, független ellenzékiként akár tágabb is lehet a mozgásterem, mint egy olyan fideszes képviselőnek, akinek az a dolga, hogy ott üljön és nyomja a gombot.

hvg.hu: De mégis kivel fog inkább együttműködni, ha valóban a város érdekeit tartja szem előtt? A kormánypártokkal vagy az ellenzékkel? A támogatások mégiscsak a kormánynál vannak.

K. Z.. Minden olyan demokratikus erővel együtt tudok és akarok működni, amely ennek a régiónak az érdekeit nézi.

hvg.hu: Elképzelhető, hogy lesz olyan előterjesztés, melyben a Fidesszel együtt szavaz?

K. Z.: Ha az Veszprémről szól, ezt a régiót segíti, akkor bármelyik demokratikus erővel kész vagyok együtt dolgozni, szavazni.

hvg.hu: Minek köszönhető ön szerint ez a győzelem? A kampányban igyekezett háttérbe szorítani, hogy mely pártok támogatják, vagy milyen nézeteket vall. Önre adták a szavazatukat a polgárok, vagy esetleg a Fidesz ellen voksoltak?

K. Z.: Nem gondolom, hogy csak a Fidesz-ellenesség volt a perdöntő.

hvg.hu: Azért minden közvélemény-kutató proteszthangulatot mér az országban.

K. Z.: Azt gondolom, hogy három faktor állt össze. Kétségtelenül van proteszthangulat. De sokat számított, hogy civilként indultam, másrészt sokat köszönhetek az engem támogató pártoknak is, sokat segítettek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Biztonságról és védelemről tárgyaltak az uniós vezetők

Biztonságról és védelemről tárgyaltak az uniós vezetők

A Facebook lesz az új közellenség?

A Facebook lesz az új közellenség?

Teljesen leáll az oktatás jövő héten a járvány miatt egy budapesti iskolában

Teljesen leáll az oktatás jövő héten a járvány miatt egy budapesti iskolában