szerző:
Tetszett a cikk?

A hangos botrányok után mintha visszavett volna az országos csatorna, de a háttérben továbbra is hihetetlen feszült a helyzet a Vajna-tévében. A bulvárszerkesztőből hírigazgatóvá emelt Kökény-Szalai Vivien kézi vezérléssel próbálja az elvárt új irányba állítani a Tényeket, miközben mindenki érzi, mennyire nem ért a tévézéshez. Mégis van, hogy előre lediktálja, hogy épüljön fel egy-egy hír. Mondjuk Orbán kutyájáról.

"Látjátok, nincsenek szarvaim és patáim" – így viccelődött forrásaink szerint Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója, amikor február közepén bemutatták új munkahelyén. Addigra már javában a híradós tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező bulvárújságíró pozícióba emelésén pörgött a szakma, és nyilván ezzel próbálta megnyugtatni leendő beosztottait. A patás-felkonferálás azért is él még élénken a TV2-sök emlékeiben, mert lényegében erre rácáfolva indult a csatorna eddigi leghangosabb, a kormánnyal szemben álló szereplők lejáratását célzó botránysorozata.

Ebben a Juhász Péter-„leleplezés” jelentette a csúcspontot, azóta úgy tűnhet, hogy csend lett. Ebben közrejátszhat az, hogy – a Népszabadság szerint – már az állami banki segítséggel kistafírozott tévé új tulajdonosát, Andy Vajnát is kezdte zavarni a sorozatos bakiparádé. Csakhogy a belső történéseket jól ismerő forrásaink szerint a második legnagyobb kereskedelmi csatornánál továbbra is változatlan a helyzet: a Róna utcai székházban Kökény-Szalai érkezése óta állandósult a szakmaiatlan döntések miatti feszültség és a paranoia légköre.

Túry Gergely

Forrásaink szerint ezért jelenleg a munkatársak közül a legtöbben kivárnak, figyelik, számukra mennyire vállalható vagy vállalhatatlan ponton stabilizálódik a kormányközelire átállított tévében a helyzet. Van, aki persze már titokban állást keres, miközben egy ott dolgozó sommásan csak úgy jellemezte a benti fílinget: „elviselhetetlen”. A téma átpolitizáltsága miatt forrásaink kivétel nélkül névtelenséget kérve, háttérinterjúkon beszéltek.

Szabotázsnak tartották a véletlen bakit

A hvg.hu-nak üldözési mániaként leírt állapot annyiban érthető, hogy a Vajna-hatalomátvétel óta folyamatosan és azonnal kiszivárogtak a belső információk, például a Kökény-Szalai Vivien érkezéséhez köthető kirúgási és távozási hullám minden mozzanata. „Ebből lett mostanra szabályos paranoia. Ami legjobban abból látszik, hogy az új vezetés még a szakmai hibákban is szándékosságot lát” – mondta egy forrásunk. Erre a legjobb példa az a valóban ultrakínos eset, amikor a Kökény-Szalai fennhatósága alá helyezett Tényekben élő adásban nagyjából 15 másodpercig kapcsolták a párhuzamosan futó RTL Híradó képeit. A nézők először láthatták szimultán a két konkurens logóját a képernyő két sarkában, az esetről pedig a teljes média beszámolt.

A TV2-ben persze balhé lett belőle, az addigra már a hetek óta tartó vesszőfutás után ebben már szabályosan belső szabotázsra gyanakodtak – miközben forrásaink szerint egyetlen ügyetlen mozdulat volt. „Mindig követjük, hogy mi fut az RTL-en, és a rendezőnek egyszerűen lecsúszott a keze a vezérlőben, és beadta azt a képernyőt. Más is mehetett volna rajta, de szerencsétlenségére pont így jött ki” – magyarázta egyikük. Meg nem erősített információnk szerint a következmény nem maradt el, a hibázó munkatársat egy időre eltiltották a munkától.

Mindent kontrollálni úgy, hogy a tévés nyelvet sem beszéli

Úgy tudjuk, a TV2-székházban szinte tapintható a feszültség és a bizalmatlanság. A hivatalosan az aktuális műsorok igazgatóságának vezetésére kinevezett Kökény-Szalai ugyanis állítólag mindent maga akar irányítani, így az országos csatornát gyakorlatilag kézi vezérléssel próbálja új irányba kormányozni.

Túry Gergely

„Ül a szobájában, behívatja magához az embereket, meg e-mailekkel bombáz. Reggel kapásból elkezdődik az eligazítás, ahol a napi szerkesztőnek megadja az instrukciókat. Ami egy szintig rendben is lenne, de vele a Tények anyagait akár az apró részletekig át kell beszélni, és olyan is van, amikor előre részletesen megmondja, hogyan épüljön fel egy anyag. Ez korábban a TV2-ben egyáltalán nem volt jellemző, és a szakmában mindenki tudja, hogy egy hírigazgatónak nem is ez a dolga, ilyen mélységben ez a felelős szerkesztő feladata” – magyarázta egy forrásunk.

Forrásaink szerint a kézi vezérlés közben kiütközik, hogy Kökény-Szalai Vivien minimális tévés tapasztalattal rendelkezik, és azt sem a hírszerkesztésben, híradózásban szerezte, hanem – ami külön pikáns – TV2-höz tartozó, jóval marginálisabb FEM3 reggeli műsorának volt „háziasszonya” 2014. szeptember 1-től. „Életében először tévés műsort is vezethet” – írták akkoriban róla, csakhogy forrásunk szerint a rutintalan műsorvezető annyira nem vált be, hogy alig több mint három hónap után mennie kellett.

Kifelé ezt hivatalosan úgy kommunikálták, hogy a könyveire akar koncentrálni, hiszen addig mint a Drága kéj című és hasonlóan plasztikus, Hamis gyönyör című, valamint a Zuschlag Jánosról szóló bulvárkönyvek szerzőjeként volt ismert. A "búcsúztatásáról" készült 2014 decemberi videón is úgy tűnik, nem éppen őszinte a mosolya, mindenesetre idén februárban egyből főnökként tért vissza. Az akkori műsorvezetőtársa, a videón őt búcsúztató Váczi Gergő nemrég a Tények Reggel műsorvezetőjévé lépett elő, a korábbi FEM3-as „főnöke” Amin-Váczi Virág főszerkesztő viszont 18 év után, közös megegyezéssel elhagyta a csatornát.

A hvg.hu úgy tudja, hogy Kökény-Szalai a FEM3-as kaland után, a Story magazin főszerkesztőjeként bepróbálkozott a konkurens RTL Klubnál, hogy hadd legyen a hetilapos-tévés együttműködésben elinduló Story Extra műsorvezetője is az RTL Klubon, de az együttműködés nem jött össze.

"Csináljunk egy rövidet"

A Kökény-Szalai vezette új igazgatóság feladata a „TV2 Csoport csatornáin futó hír- és aktuális műsorok bővítése és megújítása” – közölték a kinevezésekor. Tévés rutintalanságát azonban forrásaink szerint rendszeresen megtapasztalják a keze alatt dolgozók. Az új igazgató állítólag rendszeresen cikket mond riport és más tévés fogalmak helyett, és mivel kezdettől fogva megkérdőjeleződött a hozzáértése, ez egyáltalán nem vicces – mesélték forrásaink.

„Kiadja például az utasítást, hogy csináljunk adott témáról egy „rövidet”. De az mégis micsoda? Már azt nehéz megérteni, hogy mit akar” – mondta egy TV2-őt jól ismerő informátorunk. Szólni az új főnöknek persze nem nagyon mernek, főleg, mióta egymás után távoznak a hosszú évek óta ott dolgozó kollégák. Még akkor sem, amikor külföldi bulvárlapokból akar átvenni nem mozgóképes témákat, ami a Story magazinban működhetett, de egy tévében nem. Állítólag kezdetben volt olyan szerkesztő, aki próbálta neki magyarázni, hogy „oké, de mi egy tévé vagyunk”, de mostanra inkább beletörődve próbálják „menedzselni”, amit kitalál.

Nárcisz kutya breaking news?

Úgy tudjuk, személyesen adta azt is utasításba, hogy Orbán Viktor balul elsült állatos cukiskodása Nárcisz kutyával – ami végül egészen a Mészáros Lőrinc-féle uradalomig vezetett el – mindenképpen kerüljön adásba. És a közmédiánál is kötelező hangulatelemként előírt migránsozásról is akart anyagot.

Forrásaink szerint nemcsak előre megszab témákat, de akár menet közben is átalakíttat anyagot, így volt ez az elhíresült riporttal is, amiben az ex-MSZP-s Zuschlag Jánost vetették be Pukli István ellen. Mivel a prostituáltas könyvei és Stohl András börtönélményeinek feldolgozása mellett Kökény-Szalai Zuschlag Jánosról írt könyvet a 2014-es választási kampányra időzítve (amely az akkor már kormányközelivé vált Napi Gazdaság Kiadónál jelent meg), valószínűleg nem volt nehéz kontaktot találni a börtönviselt politikushoz.

Úgy tudjuk, hogy a Zuschlaggal elsőre felvett anyagról maga az új igazgató mondta ki, hogy az nem elég erős, ezért fel kell venniük újra, erősebb megfogalmazással. A végül adásba került verzióban a bennfenteseknek könnyen felismerhető módon a TV2 folyosóján – Kökény-Szalai irodájának ajtaja előtt – állva számolt be arról, mennyire jóban volt az Orbán-kormány számára kellemetlenül népszerűvé vált Pukli Istvánnal.

Az ilyen húzásokból a mások lejáratása helyett bumerángként visszacsapó, már a nézettség zuhanásán is egyértelműen látszó botránysorozat után érezhetően visszavettek a TV2-nél, bár ahogy korábban megírtuk, amúgy is abban gondolkodtak, hogy a híradó kevesebb politikai, és még több bulváros anyagot hozzon.

Kunfalvit személyesen gondozza

Így forrásaink szerint tudatosan alacsonyabb fokozatra állították a Juhász Péter zsebében turkáló Kunfalvi Nórát, akinek már az érkezése is feszültséget generált. „Több kolléga is évek óta úgy dolgozott a Tényekben, hogy arra várt, mikor veszik már státuszba. Kunfalvit pedig azonnal így vették fel, ami nyilván nem tetszett a többieknek. Úgy emlékszem, hétfőn Szalai hozta be, kedden már forgatott. Annyira gyorsan be kellett vetni, hogy még aggódtak is a munkaügyön, mert jóformán még állományba sem tudták venni, mikor már anyagot készített” – mesélte egy forrásunk.

Facebook / Szalai Vivien Hivatalos Oldala

Ennyire kellett az irányváltáshoz a riporter, aki korábban a Hír TV Célpont című műsorában dolgozott, míg Simicska Lajos G-napja után a híres „Orbán nem geci” videóval mondott fel. Információink szerint egyébként Kunfalvit az új hírigazgató valószínűleg külön is instruálja, így volt, hogy a napi felelős szerkesztővel Kökény-Szalai Vivien már kész tényként közölte, hogy aznap Nórának „lesz egy anyaga”. Volt, hogy Kunfalvi anyagát „személyesen gondozta”, átnyúlva a szerkesztő feje felett, ami szintén nem szokás – mondta informátorunk.

Bulvárbarbie lenyomná az RTL Klubot

Kökény-Szalai Vivient előző munkahelyén – nyilván külsejére és egyben szakterületére utalva – a háta mögött „Bulvárbarbie”--ként is emlegtték. Aki innen megfelelő képzettség és gyakorlat nélkül hírigazgatóvá emelte, az nyilván támaszt vele szemben követelményeket – ezt a nyomást állítólag a munkatársak napi szinten érzik. „Valóságos bolondja a nézettségnek. Persze, hogy mindenki erre figyel egy tévében, ez a fokmérője a munkánknak. De ezen is látszik, mennyire nem ért ehhez, mert nálunk nem lehet 1-2 napot nézni” – mondta egy TV2-t belülről jól ismerő forrásunk.

Így állítólag volt, hogy nem értette, miért nem lett jobb a Tények nézettsége, pedig valamelyik celeb botrányos ügyét hozták le. „Persze a Story magazinban nyilván működött, hogy valakit kirakatott a címlapra, és akkor több példányt adtak el, de ez egy főműsoridős híradónál azért ennél jóval bonyolultabb” – mondta a csatorna egy korábbi munkatársa. A TV2-ben mindenesetre az a pletyka terjed: Kökény-Szalai magas nézettséget és az RTL Klub konkurens műsorainak lenyomását szabályosan megígérte Dirk Gerkensnek.

Befolyásos barátnők
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kökény-Szalai Vivien évek óta szoros kapcsolatban van Kaminski Fannyval, Orbán Viktor Facebook-oldalának szerkesztőjével, Habony Árpád egykori feleségével, valamint Rogán Cecíliával, illetve Vajna Tímeával. A Magyar Narancs szerint Hajdú Péterrel, aki a Vajna-féle TV2 egyik fő beszállítója, feleségén, Sarka Katán keresztül barátkozott össze.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!