Meglépte azt a kormányt, amit az iskolák totális államosítása kapcsán már egy korábbi cikkünkben is előrevetítettünk: szolidaritási hozzájárulást, vagyis egyfajta adót vetne ki a kormány az önkormányzatokra jövőre, hogy fedezni tudja az iskolák totális államosítását.
Mint ismert, nemrég jelentették be a Köznevelési Kerekasztalon, hogy 2017-től a fenntartása mellett az iskolák üzemeltetése is állami kézbe kerül. A Világgazdaság értesülései szerint erről az Országgyűlés Költségvetési bizottságának pénteki ülésén volt szó.
Palkovics László a hvg.hu kérdésére korábban azt mondta, az iskolák teljes államosítása után az önkormányzatoknak már nem kell hozzájárulást fizetniük a működéshez.
21 milliárdot szednek be az önkormányzatoktól
A Világgazdaság azt írja, hogy az új javaslat értelmében az önkormányzatoknak az adóerőképességük szerint kell fizetni a hozzájárulást, sávos rendszerben: fejenként 32 ezer forint adóerőképesség alatt nincs elvonás, a felett viszont fokozatosan emelkedik a terhelés a szerint, mennyi adót képes beszedni a település egy lakosára vetítve.
A pénzt az önkormányzatnak egyébként járó normatív finanszírozásból vonják majd le. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a kormány ebből a forrásól összesen több, mint 21 milliárd forintra számít.
A cikk szerint az intézkedés vesztesei a gazdagabb kistelepülésel lehetnek, hiszen az elvonás a jobb jövedelemű településeket nagyobb mértékben érinti, míg a kisebb falvakban nem kell annyi iskolát üzemeltetni, mint nagyobbaknál.
A budapesti kerületek nagyon megszívják
Ha ez nem lenne elég, ezenfelül még tovább csökkentik az önkormányzatok egyéb jutatatásait: így például a kormány 1,55 forint helyett csak 1 forintot ad majd az idegenforgalmi adóhoz. Ez azt jelenti, hogy a kormány további 7 milliárdot vesz el az önkormányzatoktól. A lap szerint zzzel főleg a főváros és a Balaton-parti települések járnak rosszul. A budapesti kerületeknek az utak karbantartása is többe kerül majd a jövőben, mert a kormány megszünteti az erre elkülönített 500 milliós keretet is.
Továbbá 300 millió forinttal csökken az önkormányzatok pénzügyi-gazdálkodási feladatinak támogatása is, de a rendkívüli támogatási keretet is 25 milliárdról 11-re csökkentené a kormány - olvasható a Világgazdaság cikkében.