Néhány tüntető 9 körül elmozdított pár kordont a Kossuth téren, többen leültek az időközben a parlament előtt felállt rohamrendőrökkel szemben.
Itt a rohamrendőrök felsorakozása
Idővel szabadon járkáltak ki-be az emberek, jelenleg állva néznek farkasszemet a rendőrökkel és Tankcsapdát énekelnek, láttunk olyan felvételt, amelyben egy férfi a rendőrök arcába fújja a füstöt.
A parlament mögötti Alkotmány utcában a kordon áttörése után felsorakozott nagyon sok rendőr.
A tömeg bő egy órája még 2-3 ezer fős volt, a többség ácsorgott csöndben, egy párszáz fős tömeg skandált. Olykor ez még most is felhangzik, bár egyre ritkábban. Tudósítónk beszámolója szerint fél 11 körül már csak 3-500 tüntető maradt a Kossuth téren.
A tömeg egy része - nagyjából 1000 ember - korábban átvonult az Oktogonhoz, ahol technoparty ment.
A Kossuth téri és az Oktogonnál tüntetők egy része elindult a Lendvay utcai Fidesz székház felé. A tüntetés szervezői órákkal ezelőtt befejezték a rendezvényt - ami teljesen békés volt -, ami utána történik, nem az ő felelősségük. Összeszedtük azt is, a hivatalos tüntetés befejezése után milyen jogai maradtak az utcán maradt elégedetleneknek.
Percről percre tudósításunkat itt találja.