Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Tárkányi Péterrel a HVG újságírói beszélgettek a lap legfrissebb számában, a 25 éves férfi a pénzügyi szektorban dolgozik, a felháborodás vitte ki a Kossuth térre akkor, amikor az Országgyűlés egy botrányos ülésen elfogadta a túlóratörvényt. Elhatározta, ha más nem, akkor ő szervez egy nagy tüntetést karácsony előtt. Egy volt politikai aktivista barátjával elolvasták a gyülekezési törvényt, majd megnézték a naptárat, és bejelentették a rendőrségen a megmozdulást, amit a Facebookon is meghirdettek.
Tárkányi előtte egyetlen tüntetést sem szervezett, barátja is csak egy olyat, amire 150 ember ment el. Csütörtökön levelet írtak a pártok képviselőinek, hogy vegyenek részt a megmozduláson, majd az eredeti terv az volt, hogy ketten beszélnek, Donáth és Szél Bernadett. Az LMP volt társelnöke állt elő azzal, hogy az ellenzéki padsorok női képviselője menjenek színpadra és beszéljenek. (Donáth végül nem is momentumosként, hanem egy tüntető lányként szónokolt.)
Részletek a HVG hetilap karácsonyi dupla számában.